Fullextra.hu - Egy kocsi hátsó ülésén...

Nézem a többieket. Szandál, melegítő, esőkabát. Öt ország harminchat csapata. Így indul a 2008-as Középeurópai Georallye tájékozódási szakasza.

Ez őrület! A kocsi oldaláról egy fogatlan öregasszony fotója vigyorog rám. A motorháztetőre - az eső elől gondosan nájlonba csomagolva - a következő feliratot ragasztották: "Takuma Dream Team", és egy nagy fekete 13-as is itt díszeleg valahol. Ez a rajtszámunk...
- Meg szokták adni, hogy melyik matricát pontosan hova és milyen szögben kell felragasztani. Aztán jönnek a vonalzóval, lemérik, és ha nem ott van, akkor mínusz pont jár. Ez egy ilyen aranyos dolog.
Nézem a többieket. Szandál, melegítő, esőkabát. Öt ország harminchat csapata. Így indul a 2008-as Középeurópai Georallye tájékozódási szakasza. Az éjszakai futamokat nem indítják el a sötétség beállta előtt. Szemerkél az eső.Várunk.
- És mi lesz a dolgom?
- Fogod ezt a kis izét, és ha beordítjuk, hogy nulla, akkor nyomsz egy nullát, és ha azt a kérdést hallod, hogy mennyi, akkor leolvasod a méterszámlálót. Mindeközben megpróbálsz nem behányni a kocsiba, és kimaradni a navigátor és a kormányos hajtépéseiből, amikor arról vitáznak, hogy merre kell menni.
Egyszerűnek tűnik. Bevágom magam Nikol mellé a hátsó ülésre, ölemben a három napi hidegélelemmel, és már indulunk is.
A rajtnál kezünkbenyomják az itinert (térkép, amit meg kell fejteni) és megadják a célbaérés ideális időpontját. Félrehúzódunk, a fiúk rögtön rávetik magukat a térképekre. Szakszavak röpködnek. Csak pislogok. A láz átragad rám is, de nem tudom hogyan segíthetnék. Egy kukkot nem értek abból, ami elöl folyik. Hadonásznak a vonalzókkal, arányokat számolnak, színes filcekkel húzzák be a haladási irányokat. Az érintőpontok ezúttal a "Kisújszállás" szót adják ki. Ez azt lejenti, hogy a K pontból indulva megadott sorrendben kell haladnunk a KRESZ szabályainak szigorú betartásával. Mert sosem lehet tudni, hogy melyik szervező üldögél a harmincas tábla mögött egy fényképezőgéppel galagonyabokornak álcázva. Ezek mindenre képesek! Utcákat hagynak le, vagy olyanokat rajzolnak be, amik a valóságban nem is léteznek. A pontokat néha megadott égtáj felől kell megközelíteni, és egyes szakaszokra külön szabályok vonatkoznak. Például van olyan, hogy a K és az I pont között "Minden stoptáblánál jobbra, és minden tehéntáblánál balra". Vagy I és S között azokat az utcákat jelölik a térképen, ami "elmarad", tehát ahova NEM szabad behajtani. A krumplis-zsákok (így hívják az utas szerepkörben tetszelgő résztvevőket) az őszi és a tavaszi futamokon játékos feladatokat kapnak. Kertitörpéket, meg kőoroszlánokat kell számlálni, vagy lesni egy évszámot a falon. De volt már olyan, hogy a temetőben bóklásztak egy szál zseblámpával valami híres ember sírja körül, és az volt a kérdés, hogy hány évet élt a szerencsétlen. Amit elég nehéz volt úgy kideríteni, hogy csak a halálozás évét tűntették fel. Ilyenkor jön a telefonálgatás fűhöz-fához.
De ilyen most nem lesz. "Csak" végig kell menni a térképen és kész. Navigátorunk fejlámpával felszerelkezve szerkeszti a térképet. Ó, igen, még egy fontos szabály: Néha viccből "lelöknek minket a térképről" vagyis hamis útra visznek, és ilyenkor az a feladat, hogy mindig az adott pontból kell úgy megszerkeszteni az utat, hogy a lehető legrövidebb úton jussunk el a következő pontig. Hogyan ellenőrzik merre jártál? Teleragasztgatják a villanyoszlopokat számokkal meg betűkkel, amit egy "menetlevél" feliratú lapra kell felvezetni, és célbaéréskor leadni. Csak azokat a számokat/betűket írhatod fel a lapodra, ami mellett elhaladtál, és jobbról van. A pluszba felírt betűkért komoly mínuszok ütik a csapat markát.
Fogom a méterszámlálót, szorgalmasan nullázok, és sasolom a betűket.
- Ezt most láttuk?
- Nem. Ez szivatás. Ne írd fel.
Nem írom.
- Basszus, már megint leestünk a térképről... Húzódj félre! Újra kell szerkeszteni az egészet... - De ez a földút az előbb még nem is volt itt!
- Na jó, vissza a körforgalomba. A macisajtnál lesz egy köt.hal. tábla, ott nem tudunk balra menni!
- Azok meg micsinálnak ott?! Mér jön ez szembe? Erre van az irány!
- Lassíts! Harmincas tálba!
- Azannya, ebbe majdnem belefutottunk...
- Nyugi, nem látta senki.
- Nana. Ezek mindenre képesek. Emlékezzél, hogy tavaj ott ültek a mezőbe a zseblámpájukkal...
- Ott egy élőpecsét. Tekerd le az ablakot!
Kiadjuk a menetlevelet a kukásmellényben díszelgő kempingszékes kollégának, aki vigyorogva rányom egy bélyegzőt, hogy ottjártunk, és már megyünk is tovább. A srácok egész jól csinálják. Nem ugranak percenként egymás torkának, mint ahogy az ilyenkor lenni szokott. Az egyik csak navigál, a másik csak vezet. Hátul már nehezebb a helyzet. Most kezd csak tudatosulni bennem, hogy nem is olyan könnyű eleget tenni a "ne hányj be a kocsiba" felszólításnak. A női szakasz felváltva sápad el, kap a gyomrához, és próbál nagy levegőket véve életben maradni. Az ezredik tolatás után már fel- le liftezik a gyomrom. Sosemjárt bukkanókon megyünk, a hullámvasút kutyafüle ehhez képest. Kapaszkodom. Visítok. Bevisznek minket a KRESZ-parkba, ahol gyerekek tanulnak helyesen közlekedni biciklivel. Minden van, csak kicsiben. Lámpák, vasúti átjáró, zebra, körforgalom... A srácok már eldobták az agyukat a bejáratnál. Na neeee! Itt volt a szlalom pár órával korábban. Azóta sem lehet jobban elférni, ráadásul még sötét is van. Egy kocsi már a körforgalomnál szerencsétlenkedik.
- Melyik szemétláda röhög rajtunk a kivilágítatlan bódéban?!
- Nincsenek ezek itt.
- Itt vannak! Mit gondolsz, miért nem kapunk már zöldet? Azt várják, hogy áthajtsunk a piroson!
Ki kell szállnom, vagy behányok. Minden olyan lehetetlenül kicsi. Hogy tudtunk eddig is az úton maradni? Még felfirkantunk néhány AE-t a lapra, (áthaladás ellenőrző pont) és, mivel késésben vagyunk, a lehető legrövidebb úton igyekszünk vissza a célhoz. Két kört csinálunk meg így. Az egyikre másfél a másikra egy és negyed óránk van. A két futamban összesen fél órát lehet késni, de beoszthatod az idődet. Ha korábban érkezel, mint kellene, mínusz pont jár. Ha a megengedett késésen túl, akkor is.
Amikor fél kettő után pár perccel kiszállok a kocsiból, már totál hulla vagyok. Percekig remegnek a lábaim. Megnyugtatnak: mindenki így van ezzel az első bevetése után. A gyomrom unikumért visít, szédülök, és rettentő álmosság vesz erőt rajtam. Még fel sem fogtam igazán. Ott voltam az éjszakai tájékozódási versenyben a Takuma Dream Team egyik utasaként. Én, a motorok szerelmese, a rosszullevős, aki egy- két óránál tovább nem bír még nappal sem megmaradni egy autóban.
- Nem hittem volna, hogy végigcsinálod!
Nem -e? Mosolygok, és gondolatban hátbaveregetem magam. "Megcsináltad öreglány. Igaz, hogy még kukkot sem értesz az egészből, de ralliversenyző lettél. Megcsináltad!"