Fullextra.hu - Három nap boldogság- Találkozó Szentbékkállán

Valami földöntúli nyugalom árad az egész környékből, ami akaratlanul is megszállja az embert. Mindig nagy várakozással nézek elébe a találkozóknak, hiszen itt...

Képzeljetek el egy csodálatos kis ékszerdobozt, ami csillogva bújik meg a magas hegyek között. Nekem ez jutott eszembe azonnal, ahogy közeledtünk Szetntbékkálla felé.
Valami földöntúli nyugalom árad az egész környékből, ami akaratlanul is megszállja az embert.
Mindig nagy várakozással nézek elébe a találkozóknak, hiszen itt mindenki olyan nekem, mintha a családom része lenne.

Pénteken már megérkezéskor azonnal a tettek mezejére léptünk, s főhadiszállásunkon, a roppant bájos, és hűvös! Művelődési házban házigazdánk, Soman, elmesélte nekünk ennek a páratlan helynek a történetét, amit aztán winner és naiva azon nyomban ki is kérdezett tőlünk- jó szokásukhoz híven- egy kvíz- játék formájában. Ám nem csak ez volt a tarsolyukban, hamisítatlan irodalmi activiti- játék várt bennünket a délután folyamán. El sem tudjátok képzelni, milyen nehéz Jancsó Miklóst elmutogatni.
Három csapat küzdött egymással, soman csapatában Mz_per_X, zafir és Artur, Kismezei csapatában királylány,gabiga és Lena1, Captnemo csapatában Anna1955, Tokio170 és Tiszavirág mérte össze játékra termettségét. A győzelmet kismezei csapata vívta ki magának, de hősiesen küzdött mindenki, a furfangos kérdésekkel, puzzleval tarkított játékban.
A péntek fő szenzációja a pinceszeren tett látogatás volt, ami finom borokkal koronázott, hamisítatlan zsíros kenyér- party volt. Az asztalokon kiváló rosé, a környék szúnyogjait a lila hagyma szaga irtotta, lábunk előtt a Balaton fenséges látványa, s a padokon boldog, jókedvű emberek. Na jó, néha a padok alá is jutott belőlük.
Ez az este a felejthetetlen beszélgetések tere lett, aminek csak egy kicsi, ám annál intenzívebb vihar vetett véget.
Soha nem gondoltam volna, hogy a túlélő felszerelések közé a mobiltelefont, mint zseblámpát is be kell majd soroljam, de nagy szolgálatot tettek a haza felé tartó úton.

Szombat délelőtt kilátogattunk a falu határában lévő Kőtengerhez, amihez foghatót én még nem láttam.

Ház nagyságú sziklák merednek ki a domboldalból, s olyan kilátás tárul a szemünk elé, ami páratlan. A vállalkozó szelleműek meg is mászhattak egy ritkaságot, az Ingó- követ, ami már egy ember súlya alatt képes megmozdulni. Nekem ahhoz nem volt bátorságom, viszont minden másra felmásztam, s ezekről a kis kavicsokról hamar kiderült, hogy felfele roppant könnyű, lefele viszont roppant gyors és fájó a közlekedés.

Felejthetetlen élmény volt a délutáni dzsip- túra is.

Az első kilométeren még azt hihette az ember, túl lehet élni, és szép nyugodtan nézelődünk majd a környéken, ám amikor sofőrünk teljes sebességgel behajtott a járhatatlannak vélt bozótosba, kicsit megszeppentem. Néha nem tudtam, néha nem hittem, hogy út is van a kerekeink alatt, de ilyen fantasztikus utazásban még soha nem volt részem.

A Kopasz- hegy tetején állva az ember a felhők között érezte magát, beláttuk az egész Káli- medencét.

Innen utunk az Öreg- hegyre vezetett, ahol egy kristálytiszta vizű forrás volt a meglepetés.
Olyan hamar elszaladt a délután, hogy alig maradt időnk a sarat és a muslincákat kiszedni a fogunk közül, máris kezdődött az előadás.

Oltárczi Ferenc tanár úr előadása nyitotta a műsort, aki mesélt nekünk a helyi színjátszás történetéről, a Művelődési ház különlegességéről, az első falusi forgószínpadról, ami ugyan most nem működik, de a mai napig ott van a világot jelentő deszkák alatt.

Nagy örömünkre sok helybéli volt kíváncsi a műveinkre, amiket izgulva, boldogan adtunk elő. Kivétel nélkül, mindenki szíve minden szeretetével állt ki a közönség elé, s tette csodálatossá ezt a felejthetetlen estét.
Hol könnyeztünk a nevetéstől, hol szívünk facsarodott a megható fájdalomtól, ami áradt felénk a színpadról.

A vasárnap, a helyi válogatottal vívott mérkőzéssel kezdődött.
Üdítő meglepetésként hatott ránk pontosságuk. Minden elfogultság nélkül kijelenthetem, akkora fejlődésen ment keresztül a csapat, amekkorát még senki nem látott. Megvadult oroszlánként küzdöttek a győzelemért, s három gólunk is bizonyítja, nem esélytelen az indulásunk a következő világbajnoki kupagyőzelemért. Fantasztikus cselek, kiváló gólpasszok jellemezték a játékot, és állíthatom, az első perc után rájött az ellenfél, nem laza kis futkározást fognak látni a pályán. Hiába a negyven fok, hiába az előző esti pörköltvacsora, bizony méltó ellenfele volt válogatottunk az ittenieknek. Baggio kapitány két-, Norbert egy góllal faragta le hátrányunkat az ellenfél gólözönéből, amit meg kell valljak, tíz után nem számoltam tovább. De nem is ez a lényeg, a becsületgól bent volt, és a másik kettő már csak hab volt a tortán!

Hamar elröpült ez a három nap.
Nagyon hamar.
Fájó szívvel, lassan döcögve indult mindenki útnak, hisz felejthetetlen élményben volt itt részünk. Minduntalan visszatéved a tekintet, hisz fogva tartja ez a fenséges táj, ide köt immár ezer emlék. És minduntalan visszatévedt az autó is, mert természetesen nem jó úton indultunk haza. Vagy talán nem is akartunk még innen elszakadni.
Drága Ottó! Nagyon köszönjük Neked, hogy mindennek részesei lehettünk!