Szorospataki alkotótábor
Dátum: Augusztus 28, csütörtök, 11:42:51
Téma: A mi költősulink


A mi kis írókörünk két éves, és már a második országos antológiában szerepelnek a kis közösség alkotóinak munkái. Sokat jelent ez egy ilyen kis nógrádi városka életében...


Szorospataki alkotótábor

Ismét augusztus eleje van. Kezemben tarthatok egy könyvet.
Arcok és énekek 2008. Verses Antológia. Kiadja: Rím Kiadó.

Régen fogtam ilyen igazi keményfedelű könyvet a kezembe, egyrészt nem igen telik a házi kasszából rá, másrészt nem is túl gyakran jelentkeznek alkotók, kiadók, közösségek ilyen drága kötésű könyvvel. Pedig gyönyörű, mint a könyvek általában. Már a borítója impozáns, hiszen nagyon megtisztelő ennyi költői arcképet együtt látni. No, és persze hatalmas megtiszteltetés is, hiszen Baranyi Ferenc, Ágh István, Barcs János, Buda Ferenc, Csoóri Sándor, Madár János és sok-sok óriás képe között örömmel fedezhetem fel az én képemet is - kissé félszegen megbújva - ott a hátsó borítón.



Kellemes, bizsergető érzés egy ilyen könyvet forgatni.




A mi kis írókörünk két éves, és már a második országos antológiában szerepelnek a kis közösség alkotóinak munkái. Sokat jelent ez egy ilyen kis nógrádi városka életében, mint Bátonyterenye. Itt fontosnak vélik sokan, hogy egy ilyen kis műhely működjön. Működik. Bizton állíthatom, s hogy működhessen sokan sokat tesznek érte. Köszönet érte, hiszen az ilyen kis műhelyek jelenthetik azt, hogy a magyar irodalom hazát lel.



A havi találkozások színes villanások a Bátonyterenyei Írók Körében, mindenki hoz néhány verset, bemutatkozik, vagy éppen elmondja min dolgozik, milyen terveket sző, szó kerül a közös tervekről, megemlékezések szólnak nagyjainkról. Vendégek tisztelik meg körünket előadásukkal. Aztán augusztus elején jön az alkotótábor, hol sok neves előadót hallhatunk az irodalom aktuális kérdéseiről, és kötetlen beszélgetések során cserélhet vélemény a kezdő tollforgató, a talán haladó és mindenki gazdagodik.



Tavaly nem volt lehetőségem részt venni a tábor munkájában, de idén szerencsésen alakult a programom, így két napon is részese lehettem ennek a jó hangulatú alkotóközösségi munkának. Természetesen, mint alkotó, kérdező és mint előadó is. Nagy öröm volt nekem, hogy a: Hogyan írok verset? című kiselőadásomat milyen nagy érdeklődés övezte. Hosszú – estébe nyúló – beszélgetés, kérdések sora jelezte, hogy milyen sokakat foglalkoztat a verselés technikája, a verstan. Többen mondták el saját tapasztalataikat, szó került a Fullextráról, az internetes verselésről, annak előnyeiről, esetleges hátrányairól.



Sötét este lett, de a kis csapat még a Művelődési Ház előtt is folytatta a beszélgetést.

Végül mindenki ment az útján, remélve, hogy lesz folytatás.





Az írás tulajdonosa: Fullextra.hu
http://www.fullextra.hu

Az írás webcíme:
http://www.fullextra.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=2822