Fullextra.hu - Változatlanság

...Pedig a valódi szándékom a gondolatindítás volt, - kíváncsi voltam, hogy mi a véleményetek a témával kapcsolatban.

Előrebocsátom: tudatomnál vagyok, érzem és tudom állításaim súlyát, bárki, aki analógiát vél felfedezni az alábbiakban leírtak, illetve valóságunk bizonyos jól meghatározható tér és időszeglete között, az nem lehet, hogy félreértett engem és mondandómat, - még hangsúlyosabban: sehogy sem lehet a véletlen műve a hasonlóság felismerése. Továbbá a legtökéletesebben elhatárolódom mindennemű politikai ideológiától és szervezettől, nem tartom írásomat semmilyen –izmus igazolásának, kizárólag csekély számú életévem tapasztalataira és jóérzésemre támaszkodom.

Első állításom: a demokrácia megcsúfolása mindaz, amit átélünk, amin áttolnak itt minket, amit díszcsomagolásban nyújtanak át nekünk.
Állítom ezt annak ellenére, hogy a demokrácia utópisztikus népuralma, azaz, hogy egy társadalom minden egyes tagja aktív alakítója lehessen életfeltételeinek, soha sem valósult meg tisztán. Az egyenlőbbek vezette egyenlőség pedig ugye csak körítésében tér el egy hierarchikus társadalom szerkezetétől. Balga fejjel az ember a következőket gondolja: kétezer - Krisztus utáni - év csak-csak elegendő ahhoz, hogy a demokráciát sallangmentesen, egy magasabb szinten és színvonalon megvalósíthassuk. Csalódás kell okoznom azoknak, akik hisznek még ebben: nem elég, a legkevésbé sem elég, sőt, ha jósolhatok: jóval több idő sem lenne elég.
Természetesen a körülmények aktív alakításán, vagyis a döntésekbe való beleszólás jogán nem azt értem, amit bizonyos – egyesek számára talán nem is olyan távoli rendszerek – igyekeztek megvalósítani és valósítottak is meg, tudniillik, hogy az analfabéta tanította az ABC-t. Nem, nem ezt értem a fönti kitételen, ellenben ezzel fejezem ki az esélyek teljes körű egyenlőségét, az igazságosság ordító követelményét, a társadalmi predesztináltság kategorikus tagadását, azt, hogy a startvonal, amennyire csak lehet, egyenes legyen és a körülményekhez képest egyetlen startvonal legyen.

Állításom magában foglalja a következőket: bármennyire is furcsán hallatszik a mi kultúrkörünkben, de bizony kasztrendszerű társadalomban élünk, a szó eredeti értelmétől annyiban térve el, hogy nem kizárólagosan csak születési alapokon nyugszanak ezek a kasztok; mint ahogy Orwell írja, egy hierarchikus társadalom alapköve a tudatlanság és a szegénység, úgy ennek a bizonyos egyenlőtlenségek demokráciájának is ez képezi az alapját; a mi kis demokráciánk ideológiáktól átfűtött demokrácia, ami véleményem szerint egy jókora paradoxon, éppen ezért feszültségektől terhes és robbanásveszélyes.

Második állítás: az amnéziában szenvedő emberekből szervezett társadalom saját magát bélyegzi és ülteti fel minduntalan.
A múlt figyelmen kívül hagyása, legyen az bármilyen minősítésű, égbekiáltó bűn. A tudathasadás nem az egészséges emberek jellegzetessége.
Kundera ezt írja egyik regényében: „Nem szabad arra törekednünk, hogy a hatalom egyik fajtáját másfajta hatalomra cseréljük, hanem, hogy magát a hatalom elvét tagadjuk, mégpedig mindenütt.” A hatalomhoz mindenáron való ragaszkodás, mindegy, milyen ideológia zászlója alatt történik, nem lehet egy egészséges társadalom természetes tünete, - az bizony egy beteg társadalom beteg vonása. Egy jól működő társadalmi gépezetnek ki kell löknie az ilyen idegen testeket.

Harmadik és egyben legsúlyosabb állításom: tudatosság húzódik mindezek mögött.
A cél és eszköz egyezik: vakot vezetni neki a falnak minduntalan, újra és újra. A tudatlanság és szegénység megléte életre hívja az egyenlőbbek és még egyenlőbbek és még sokkal, de sokkal egyenlőbbek rétegét. A tudás és jólét veszélyeztetné az egyenlőbbek és még egyenlőbbek stb. státuszát. Nem sok lehetőség marad a megoldásra…Ezen a ponton részletekbe nem szeretnék menni, bárki szemmel, füllel, orral érzékelheti, de vajon tényleg érzékeli-e?

2004. szeptember

Ui: a fenti írást 2004. szeptemberében tettem közzé a Fullextrán, akkor néhány olvasó visszajelzésétől eltekintve nem igazán váltott ki jelentősebb reakciót. Pedig a valódi szándékom a gondolatindítás volt, kíváncsi voltam, hogy mi a véleményetek a témával kapcsolatban, valamiért akkor úgy éreztem, hogy sokkal hevesebb indulatokat fog gerjeszteni - mind pro, mind kontra.
Az azóta eltelt négy év sajnos – és ez nyilvánvalóan saját, szubjektív vélemény - tovább gyarapította azon tapasztalataimat, benyomásaimat, amelyek a cikk megírására késztettek.

Talán csak néhány gondolattal egészíteném ki az akkor leírtakat:

- A múlt nem-ismerése, félremagyarázása súlyos hibák elkövetését eredményezi a jelenben.

- Elcsépeltnek tűnhet, de nem lehet elég sokszor hangsúlyozni: a gyökereink elvágásával nem lehet új világot építeni!
(Ezzel párhuzamosnak érzem a költészetre vonatkozóan: az számomra elképzelhetetlen, hogy valaki leül egy írólappal és egy golyóstollal, azzal a feltett szándékkal, hogy ő most avantgard verset fog írni - az avantgardon értsd a következőt: olyat alkotni, amit még senki más! A költészet – szoros kapcsolatban a hétköznapi élettel - bizony megköveteli a hagyományok tiszteletét, bármennyire is tagadják és archaizálónak tartják egyesek. A fentiek figyelmen kívül hagyása mai korunkban egyenlő a modernséggel, ami az én világlátásom alapján egyszerű hazugság!)

- Meggyőződésem szerint kevés az olyan ember, akinek adott szituációban nincsen igaza! Miért? Vagy az egésznek egy szeletét ismeri, vagy értelmi képessége nem teszi lehetővé az egész, lehető legteljesebb mértékben való megismerését, vagy érzelmi állapota győzedelmeskedik rajta, csak egynemű ingerek érik stb.
Ekkor viszont igen súlyos felelősség hárul a vélemény és a tisztánlátás formálásában a következőknek: megfelelő színvonalú oktatás, a média különböző csatornái, politikai és gazdasági döntések megindokolása, a kultúra minél szélesebb körben való hozzáférése stb.
A véleményformáló csatornák jelenkori tevékenységét elégtelennek érzem!

Csíki András