Fullextra.hu - A barátságról

Régi vágyam, hogy írjak pár sort erről a fogalomról. Amikor eldöntöttem, hogy megteszem, rögtön szembe találtam magam a feladat súlyával.

Óriási téma, és kimeríthetetlen. Nem is ámítom magam azzal, hogy maradéktalanul sikerül megfogalmaznom, mi is a barátság. Azzal sem, hogy én aztán jól tudom, és mindenki másnak én határozzam meg mi az valójában. Annyit azonban vállalok, hogy összegyűjtöm a gondolataimat, tapasztalataimat, s megosztom minden olyan olvasómmal, aki kíváncsi erre.

Gyerekkoromban három igazán jó barátom volt, akikkel szinte minden titkomat megosztottam. Sokat beszélgettünk. Ismerkedtünk a világgal, s egymás segítségével vettük észre, mi zajlik körülöttünk. Terveket szőttünk, elképzeltük, milyenek leszünk, ha felnövünk. Mit fogunk tenni, milyen dolgokkal foglalkozunk majd. Hozzám hasonlóan ők is rám bízták titkaikat, a jövőre vonatkozó elképzeléseiket. Szépen megismertük egymást. Szerintem ez valódi barátság volt. A múlt időn van itt most a hangsúly. Felnőttünk, és nagyon eltávolodtunk egymástól. Van, akinél a régi álmokból, tervekből nem valósult meg semmi, vagy csak alig valami. Találkozunk még néha. A kapcsolat varázsa azonban elkopott. Ezt az érzést ismeri mindenki. Én mégis inkább úgy fogalmaznék, a minősége változott csak meg. Nem voltunk talán mégsem igazi barátok? Dehogynem. Akkor, és ott - igen. A barátság egyik ismertetőjele, hogy a barátok nem hazudnak egymásnak. Semmi sem volt hazugság a múltban, csak az idő változtatta meg. Engem részben a barátok formáltak ilyenné, és bizonyára az én személyiségem is hagyott bennük némi nyomot. Létezik olyan barátság, ami gyerekkortól tart a sírig. Az idő ezek szerint nagy szerepet kap itt is, mint mindenben.

Elgondolkodtam azon, hogy miért van olyan kevés barátja az embernek. Rájöttem, hogy ez nem igaz. A barátság fogalmában van a titok nyitja. Mert kiket hívhatunk barátunknak? Aki ismer? Ahhoz ez túl tág fogalmazás. Akkor talán az, aki nagyon jól ismer? Ez viszont nagyon szűkre szabja a létszámot. Barátnak érezzük azt az embert, akivel összefutva jókat beszélgetünk. Akkor is az, ha különben nem nagyon keressük egymás társaságát. Barátnak érezzük azt az embert is, aki segít nekünk, vagy többször is segített. Esetleg mi segítettünk neki, és ezért kialakult valamilyen kapcsolat. Találunk barátokat ott is, ahol dolgozunk, ha nem is mélyítjük el nagyon ezt a viszonyt. Ott is, ahol a hobbynknak hódolunk, hiszen van közös témánk. Számtalan barát neve ugrik be, ha mindezt figyelembe vesszük, éppen ezért, szerintem, a barátságnak vannak fokozatai. Nem annyira kategorikusan, de mégiscsak kell, hogy legyen valami mércéje. A legbizalmasabb, legmélyebb barátságnak magas a mércéje. A puszta ismeretségnek alacsony. Például, haverjaim annyian vannak, mint égen a csillag, de az ugyebár felületesebb kapcsolat. Megvan tehát a mércénk legfelső és legalsó pontja. Ismerőseinket e két pont közé rendezhetjük. A skála különböző pontjait pedig mi magunk határozhatjuk meg. A barátok ezen belül, az idő múlásával több pontra is elmozdulhatnak. Kerülhetnek feljebb, vagy lejjebb.

Kicsit tudományosan hathat ez a magyarázat, de az a véleményem, hogy így történik. Ki ne mondta volna az életében akár többször is, hogy csalódott egy barátjában? Ebben az esetben arról van csupán szó, hogy történt valami változás, ami azt igényli, át kell tennünk a mércénken belül ennek az ismerősünknek a helyét. Nem a barátság romlott meg, hanem az illető változott, vagy a körülmények, ezért nem arra a pontra tartozik már, ahová mi annak idején helyeztük. Kár lenne összeveszni vele, hiszen nem egyszer előfordult, hogy ismét bizalmunkba fogadtunk olyan barátot, akiben azt hittük, csalódtunk. Szóval, mozognak a belső mércénken. Az időt órával mérjük, ami hatással van barátainkra és magunkra is. Miért ne mérhetnénk a kapcsolatainkat valamivel?

Egy ismeretség elkezdődik valahol, tart valami felé. Csak az idő, és mi szabhatjuk meg, mivé válik, mennyire lesz mély. Sokan hallottuk már ezt a kifejezést, hogy egy kezemen meg tudom számolni, hány igaz barátom van? Mire gondolunk akkor, amikor ezt a szót, hogy igaz, mellé tesszük a barát szó mellé?

Arra gondolok, számomra az igaz barát az, aki már régóta folyamatosan a mércém csúcsán helyezkedik el, vagy fokozatosan csak felfelé halad. Nem változik az iránya. Milyen is ő? Saját egyénisége van, és nem adja fel velem szemben csak azért, hogy szent legyen a béke. Segít, ha bajban vagyok, de nem saját erején felül. Akkor is hívhatom, ha csak ünnepelni akarok, és nem érzi, hogy ezt, muszáj viszonoznia. Megérti, ha nem érek rá, és ő is őszintén közli velem, ha zavarom éppen. Szól nekem, ha segítség kell, de nem akar ezért mindenáron hálás lenni. Bármikor, bárhol ott tudjuk folytatni, ahol abba hagytuk, akár évek múlva is, ha időközben kényszerből elváltak útjaink.

Gondolataim a témában tovább csaponganak, de észrevettem, hogy a szöveg elérte a monitor alját.