Erdély - jelenidőben
Dátum: November 17, hétfő, 10:50:16
Téma: Életünk napjaink
 |
...magam is erdélyi vagyok és mert rajongok mindenért ami a Erdéllyel kapcsolatos...
|
Nehéz egy főnevet, egy tulajdonnevet az igékre vonatkoztatott időbeliséggel megjelölni, pedig ha jól belegondolunk, igen sok múlt időbe tett főnevet ismerünk. A múlt idő jelentése esetükben a következőket jelentheti: avíttságot, elavultságot, ódivatúságot, felejtést, kizáratást, hasznavehetetlenséget stb - egy részükkel kapcsolatban akár tudatosságot és nemtörődömséget is feltételezhetünk, a maradék esetében viszont az idő egyenes vonalú előrehaladásából fakadó törvényszerűségről van szó.
Szokás azt mondani, hogy a történelem kereke körbe-körbe forog, bizonyos ciklikusságot rejt magában és bizonyos értelemben megismétli önmagát. Én inkább azt mondanám, hogy amennyiben nem vagyunk képesek tanulni a múltunkban, a történelmünk során elkövetett hibáinkból, akkor igen erősen ki vagyunk téve az ismétlődés lehetőségének.
Miért írok Erdélyről? Miért írok annyi verset ebben a témában? Miért vagyok ilyen maradi? Miért nem tartok lépést a változással és a liberalizmus félremagyarázott eszméivel? Miért firtatom a múltat? Miért próbálkozom a megértéssel? Miért értem meg ilyen nehezen a történteket? Mert magam is erdélyi vagyok és mert rajongok mindenért ami a Erdéllyel kapcsolatos: a népért, a tájért, a gasztronómiáért, az atmoszféráért, a mondákért, az ódon kastélyokért s a várromokért, a költőiért és íróiért, a Marosért, a Küküllőért, a Nyárádért, a Szamosért, az Oltért, a Kőrösökért, a Hargitáért, a Gyimesekért, Kalotaszegért, a Mezőségért, a Szászföldért, egyszóval mindenért!
Miért írok ennyit Erdélyről? Hiszen, amit eddig ebben a témában írtam, szinte csak magamnak volt fontos, alig-alig akadt visszajelzés és érdeklődés. Hogy lehet ez? Erdély a maga évszázados multikultúrális jellegével együtt, a magyar kultúra zászlóvivője volt és úgy érzem, hogy sok tekintetben még ma is az. Mégis mostohagyereknek tekinthető, mondom ezt, a mai Erdéllyel kapcsolatos romantikus és szentimentalista megnyilvánulások dacára. Valahogy sosem volt a helyén kezelve és mintha nem is akarták volna megérteni, hogy mennyire sajátos vonásai vannak. Nem véletlenül szokták Svájchoz hasonlítani – persze elsősorban a természeti adottságait tekintve. Három nép évszázados szimbiózisa teremtette meg azt a gazdagságot, aminek nyomait még most is észrevehetjük és természetesen ne csak anyagi értelemben vett gazdagságra gondoljunk. Valahogy mindig a szélsőségek uralják a magyar emberek gondolatait, amennyiben Erdély szóba kerül, vagy a teljes érdektelenség, vagy az érzelmi túlfűtöttség. Lehet sokan engem is ez utóbbi kategóriába sorolnak, bár én nem egészen értek ezzel egyet. Próbálom minél több oldalról megközelíteni a témát, körbejárni és elmélyülni benne, de minél többet tudok, annál inkább érzem, amit amúgy is tartok: nincsen abszolút igazság. Egyéni igazságok, rész-, és féligazságok vannak, amikből sokan – nagyot hibázva - az egészre következtetnek és tovább rontják és súlyosbítják a helyzetet. Értelmes párbeszédre lenne szükség, a tisztánlátást és a letisztázást meg kellene próbálni megközelíteni és tolmácsolni a többség irányába. A tényeket kellene kiemelni, amelyek többé-kevésbé objektív jelenségek és azután kellene értelmezni és meghallgatni mások értelmezését. Most és a múltban, úgy látom, fordított volt észjárás: értelmezéseket gyártottunk és gyártottak és azután azokat támasztották alá tényekkel, melyekre jobb esetben rövidebb-hosszabb idejű kutatások után rátaláltak, rosszabb esetben legyártottak, vagy tovább fejlesztettek.
Nagyon sokan felhívták a magyarság és a Kárpát-medence egészének a figyelmét az ilyen típusú gondolkodásra. Sikertelenül. Voltak, akik belebuktak a küzdelembe, de akadtak akik életük végéig kitartóan képviseltek egy eszmeiséget és nem váltak mártírrá. Kós Károlyt emelném, aki az általa és társai által életre hívott transzilvanizmus eszméjét tartotta üdvözítőnek, miután a fentiekben részletezett gondolkodásmód érvényesült – ez az én értelmezésem, lehet vele vitatkozni.
Tudatosan nem szerepeltetek történelmi adatokat, évszámokat, világpolitikai tendenciákat és aktuálpolitikai eseményeket. Tudatosan nem érintem Felvidék, Délvidék, Kárpátalja, a Vajdaság és az Ausztriához csatolt részek problémáit. Persze, Magyarország földrajzi elhelyezkedésénél fogva, mindig is frontvonalban volt, ráadásul a modern kor a gazdaságunkat is nyitottá tette, olyan szélesre nyitotta az ország kapuit, hogy már vissza sem lehet csukni azokat. Én most azonban a magyar gondolkodás tévútjaira és eltévelyedéseire szerettem volna a figyelmet felhívni. Súlyos keresztként nyomja a vállunkat a történelem és aki nem látja, hogy ez jelen idő, azzal bármit el lehet hihetni, az bábu és zsinórral lehet mozgatni örök időkig.
Csíki András (andrass)
|
|