Fullextra.hu - A telefon veszélyei

Vonalas telefonunk kezdeti időszakában történt, hogy havi rendszerességgel, pontban este tíz órakor csörgött a doboz...

Gyakran elhangzik itt-ott, és talán a tudatunkban már rögződött: az informatika évszázadát éljük. Nem sok idő telt el azóta, hogy kis hazánkban még a telefon csaknem kiváltságnak számított. Harminc éve - amely idő fél emberöltőnek is kevés, nemhogy történelminek –, még nagyon nehezen jutottam vezetékes telefonhoz nagy utánajárás, vállalati támogatást követően. Ma már úgy hajítják az ember után, mindenféle csalogatóval együtt… Nyolcéves unokámnak is van mindentudó herkentyűvel ellátott mobilja. Az én egyszerű, „csak” telefonálni tudó izémet nem is veszi kézbe, és szerintem csak tiszteletből nem röhög ki vele…
A napokban az interneten akadtam össze régi tanítványommal. Kértem, adja meg a telefonszámát, ha arra járok, és van időm, felhívom, jót beszélgetünk majd… Sajnos, én nem közöltem az enyémet. Később kiderült, hogy felcserélt néhány számot benne, amiért kétszer is másokat háborgattam hívásommal. Aztán felhagytam vele, miután többször ugyanaz a női hang jelentkezett, már-már gyanakvóan (vagy bizakodóan) csöngetésemre. Persze, rendbe hoztuk a kapcsolatot diákommal, de egyúttal eszembe jutottak a régi telefonos furcsaságok, tévedések, vicces esetek.
Vonalas telefonunk kezdeti időszakában történt, hogy havi rendszerességgel, pontban este tíz órakor csörgött a doboz, és általában a feleségem vette fel a kagylót.
- Jenő vagyok Londonból – szólt bele egy jólszituált férfihang.
- Parancsoljon – így a nejem – miben segíthetek?
- Jolánkát keresem, Gipsz Józsefnét, Jolánkát.
- Itt nincs ilyen, a közelben sem lakik ilyen nevű ismerős – válaszolt feleségem.
- De hát, Jenő vagyok Londonból – ismételte elbizonytalanodva, hitetlenkedve az úr, majd illedelmesen elköszönt, megértve, hogy mellétárcsázott, vagy mifene…
Ez fél éven át ismétlődött. Én ugyan a harmadik esetnél kezdem gyanakodni a nejemre, de aztán úgy sikerült, hogy szintén volt módomban ugyanilyen lebonyolításban Mr. Jenővel társalogni. Jó néhány fontjába kerülhetett a sok semleges beszélgetés, mert kihasználtam a lehetőséget… (meg hátha mégis, és a bosszú nagyon édes…)
Sűrűn lehetett hallani telefonbetyárkodásról. Néha unatkozó emberek szórakoztatták magukat és embertársaikat válogatott marhaságokkal. Ez bizony sok veszéllyel járhatott, vagy járt is. Egynek én is fültanúja voltam.
„Jópofa” kollégám irodájában ücsörögtünk december 24-én délelőtt várva a munkaidő végét. Igen, akkor még dolgozni kellett a karácsony estét megelőző délelőtt. Kérkedve, új kihangosítóján intézte az ügyeit előttem.
Egy ismeretlen, sírós gyerekhang szólalt meg a kapcsolás után, ami hallhatóan egy utcai fülkéből jött.
- Apucika! Nem kaptam kacsát!
- Márpedig kacsa nélkül haza ne gyere! – mordult bele a kis humoros, majd azonnal megszakította a vonalat.
Hahotázott jópofaságán, nem gondolva azzal, hogy a szerencsétlen gyerek betartva atyja intelmét, bolyong majd a hideg, karácsonyi éjszakában kacsa nélkül, ajándék és apja meleg szeretete nélkül…
Az a veszély, amelyet a mobiltelefonok okoznak (halláskárosodás, sugárveszély, függőség, stb.), kutyafüle ahhoz képest, amelyet a vezetékes telefon, az információáramlás szűkössége okozhatott hajdanán. Igaz, ez nem a telefon mobilitásától, hanem embertársaink „humorosságától, ötletgazdagságától” függ.
Sajnos, a veszély a mai napig fennáll.