Hajolj le hozzám...!
Dátum: December 27, szombat, 12:14:58
Téma: Életünk napjaink
 |
...mert valahogy úgy éreztem, hogy vele valami megint a helyére került. Valami nemes és egyszerű dolog, amit úgy hívnak, hogy szeretet – és szolidaritás.
|
Ne szakíts engem ki a földből
Ne szakíts el a gyökereimtől
Ne szakíts el, ne szakíts el
mert belehalok
- Hajolj le hozzám
látod tiéd vagyok
- Hajolj le hozzám
ha elhagysz, meghalok
(Szörényi-Bródy: Hajolj le hozzám, ea. Zorán)
Pont egy nem nagyon feldobott otthoni este volt nemrég, s véletlenül épp a „magazinműsorban” jólkodni akarván Karácsony előtt, elővették Böjte Csabát és az ő gyerekeit…
Hát ez tuti, ünnep előtt szegény-árva gyerekekről beszélni, forgatni, kell egy kis vallási íz is hozzá – kész a recept… Ezen majd mindenki jól elérzékenyül, nagy lesz a nézettség.
Igen ám, de Böjte Csaba pont olyan, hogy nem zárható be skatulyába, szerzetes ő, méghozzá elég kemény tempót diktál magának már régóta, de „nem engedi magát” bezárni a jótékony atya szerepébe, de nem ám!
Két kis történet jut erről eszembe: egy olvasott, és egy személyes.
Még talán a Ködszurkálóban volt (?) egy kis történet Latinovitsról, hogy a híres színész, Szendrő Józsi bácsi, - aki mestere volt egyébként, - temetésén akkor nem delegáltak papot… Bizony lehetséges! Kicsit zavarba jöttek, de ő hamar feltalálta magát „nincs itt pap? – akkor itt vagyok én!” majd: „és biblia sincsen? Nem baj, én hoztam egyet magammal…” és pillanatok alatt botrány lett, mert megadta egy rosszul induló temetésnek mégis a szakralitás élményét, ami elmaradhatatlan…
Hát igen, őt sem lehetett sehová beskatulyázni. (Igaz, bele is halt ebbe 42 évesen…)
A másik Böjte Csabával kapcsolatos, és ez már személyes élmény: 98-ban Erdélyben jártunk a Jövendölések c. misztériumjátékkal, ez erőteljes folk-rock mű volt, kórussal, egy óra néptánccal. Gergely István hívására érkeztünk Csíksomlyóra, ahol páratlan élményünk volt. Nemcsak a darab miatt, hanem azért, mert előtte mise és esküvő is volt, az általa „begyűjtött” és nevelt szegény árvák közül egy fiú és egy lány házasságát áldotta meg négy pap, közte Gergely István – és Böjte Csaba…
Őt akkor láttam először. Most már könnyű ráfogni, de valami különös erőt árasztott magából, óvakodnék használni a kisugárzás szót, keveset beszélt, egyszerűen, de mégis nagy erővel.
Mikor sok évvel később megláttam a dévai árvák élén, nagyon megörültem, mert valahogy úgy éreztem, hogy vele valami megint a helyére került. Valami nemes és egyszerű dolog, amit úgy hívnak, hogy szeretet – és szolidaritás.
A tévé mostani magazinműsorában Csaba arról beszélt, hogy le kell hajolni a szegény gyerekekhez, ez egy igen erős motívum (kellene hogy legyen), és megpróbálni őket felemelni. Egyszerűen, csak tenni velük valami jót, valamit, hogy szebb legyen az életük, és érezzék azt, hogy nincsenek egyedül...
A „sikertörténet” ismert, ezt a részt nem szeretném megismételni, hiszen az adománygyűjtés, a dévai árvák további sorsa már mindenki előtt ismert.
Ide tennék viszont néhány sort egy korábbi írásból, amiből látszik, Böjte Csaba hogyan látja – és hogyan éli az életet, és milyenek a szegény gyerekek, akikhez ő lehajol – és akikhez valamennyiünknek le kellene, mindenféle ellenérzés és személyválogatás nélkül…
2006-ból, a naplóból egy részlet:
„… Csaba beszél, érdekes hanglejtéssel, az erdélyi ízekkel, a „s” kötőszóval, de áradó természetességgel, egyenesen és nyíltan. Beszédjét át- meg átszövi saját léte és közege, az árvaházak, és a gyerekek világa. Példáit, történeteit főleg onnan meríti: megrendítően szép és egyszerű történetek ezek a szegénységről, a szenvedésről, de az azon átvillanó humorról és szeretetről szólnak.
„Miért van az, hogy egy férj és egy feleség nem szereti egymást? Hogyan lehet letérni a szeretet útjáról? És hogy látja ezt egy kisebb gyerek, aki erről mesél: apu meg anyu veszekedtek és apu verte anyut, de úgy hogy fejét a falnak veregette, én meg odatettem a kezemet a falhoz, hogy ne fájjon neki annyira…”
„Anya elment dolgozni Magyarországra, nekem meg otthagyta a kisebb testvéreimet. Én 12 éves vagyok, a kisebbek meg 8, és 3 évesek, a legkisebb meg 7 hónapos. Anya elment, s azt mondta, hogy én viseljek rájuk gondot. Mikor pelenkáztatni kellett, láttam, hogy ő mindig a füléhez kapta a kezeit, s a kicsi is a sajátját, mert utánozta őt, s így nem nyúlt a kakijába. Így tettem én is, de hát nem sikerült elég jól, s bizony kakásak lettek a füleim néhányszor…
Utaztunk egyszer ezzel a kisfiúval este a buszon, ő a 12 éves fiú, meg én a 47 éves szerzetes, és akkor arra gondoltam, hogy a Jóisten látja, hogy ez a két ember az élet milyen komoly dolgairól beszél, nagy hozzáértéssel, mint amilyen a gyereknevelés…”
„Még a kezdet kezdetén voltunk, úgy 92 körül, amikor befogadtam néhány árvát, és ezt megtudták a román rendőrök. Na, hamar el is jött egy, s mondta, hogy ez tilos, meg hogy azonnal engedjem el őket. De hát ezt nem lehetett, ezért azt mondtam neki, jöjjön be, igyunk meg egy pohár bort. Aztán mondtam neki, hogy én ugyan elengedem őket, de hát én nem vagyok hatóság, mégiscsak ő a hatósági ember, hívjuk meg a tévét, és akkor ott majd megmutatják, hogy a hatóság akkor az árvákat visszaküldi az állomásra… Na ezt persze nem akarta… Most meg ennyi év után előfordul, hogy éppen ez a rendőr hozott gyerekeket, hogy fogadnánk már be őket…”
- Hajolj le hozzám
látod tiéd vagyok
- Hajolj le hozzám
ha elhagysz, meghalok
|
|