Fullextra.hu - Számvetés

Sokat romlott viszont a látásom.
Aztán húsz évvel ezelőtt még keményen dolgoztam, ma keményen dolgoznék.

Barátom semmiből sem maradhat ki. Ő már csak ilyen. Kitartóan úszik az árral. Kicsit ugyan visszamaradva, nehogy az ár túlságosan magával ragadja, mégis ott van a nyomában mindenféle trendnek. Tegnap is azzal állított be hozzám, hogy mindenki számvetést csinál, most éppen az elmúlt húsz évről, mert ugye húsz éve volt a rendszerváltás, boldog-boldogtalan azzal foglalkozik, mi minden történt, változott ezen idő alatt, s ebből bizony ő sem maradhat ki, megcsinálta hát ő is a maga számvetését.
Először is, fogott hozzá, sokat javult a közérzetem, ami annak köszönhető, hogy tőlem még semmit sem loptak el húsz év alatt, ezért tökéletes biztonságban érzem magam. Akkora válság nincs a világon, hogy érdemes legyen bármit is ellopni tőlem. Sokat romlott viszont a látásom. Aztán húsz évvel ezelőtt még keményen dolgoztam, ma keményen dolgoznék. Éppen most nincs munkám. Akkor még csak a kommunistáknak nem hittem, ma már az égvilágon senkinek sem hiszek. Sokszor még magamnak se. Ez valószínűleg összefügg a látásommal. Tegnap is belenéztem a tükörbe, s még ma sem hiszem el, hogy én volnék az, aki visszanézett rám.
A házasságomban is nagy változás történt. Nagyon jól emlékszem, két évtizeddel ezelőtt mennyit veszekedtünk, marakodtunk. Főleg a gyerekek miatt. Ma már nem is beszélünk egymással. A gyerekekkel se. Furcsa, de nekem úgy tűnik, a kommunikációs forradalom idején éppen az hozza meg a békét, ha az emberek nem kommunikálnak egymással. Ez ahhoz hasonló, mint mikor a fegyverek hallgatnak. Olyankor béke van. Fogjuk be a szánkat, abból nem lehet baj.
Húsz évvel ezelőtt még azt sem tudtam, mi fán terem az internet, ami ma már jelentős befolyással van az életemre. Olyan ez, mint a reuma. Arról se tudtam akkor, hogy miféle kórság, ma ez is meghatározó szerepet játszik mindennapjaimban. Két dekáddal ezelőtt úgy néztem fel az öregekre, mint akiktől sokat lehet tanulni. Ezzel szemben manapság a fiataloktól szeretnék ellesni néhány dolgot. Elsősorban mozgáskultúrát, mert náluk ez olyan természetes. Az étkezési szokásaimban is lényeges változás következett be. Annak idején azt szerettem volna megenni, amire nem tellett, ma már azt is örömmel eszem meg, amire telik. Akkoriban sok mindenre fájt a fogam, ma már csak sokat fáj.
Két évtizede csak akkor mentem orvoshoz, ha meghívott vacsorára, ma akkor is megyek hozzá, ha látni sem akar. Ami nem változott: akkor is vittem neki ajándékot, most is viszek, de most már az ápolónőnek is kell.
Visszatekintve az elmúlt két évtizedre, csodálkozom, hogy az új esztendő küszöbén az emberek még mindig izgatottan várják, mit hoz nekik az új év. Én azt várom – igaz, hogy kissé szívszorongva -, mit visz el tőlem. Tavaly elvitte néhány barátomat meg a kevéske bankbetétemet. Remélem, hogy az idén csak a viharfelhőket viszi el a fejünk fölül.