Kalevala az én lelkemen
Dátum: Február 25, szerda, 21:43:25
Téma: Irodalom tudástár


A Kalevalával és különös világával még pici gyerekként találkoztam, de több mint 20 év kellett, hogy e világ közelébe jussak.


Kalevala az én lelkemen

Talán tíz éves lehettem, amikor először hallottam a finnek ősi eposzáról. Zsófi tanítónéni a nyelvi hasonlóságok miatt tett róla említést. Szokás szerint, tágra nyílt a kis palóc gyerek tudatában a dolog – aki mellesleg már nyakig járt a falusi könyvtár köteteiben – hiszen egy könyvben valami hasonlót már meglelt, de akkor nem vélte fontosnak...

***

Hideg van ma. A Nap gyorsan hanyatlik. Kemény a tél. Remekül csúszik a szanka, és a királykorim is remekel az iskolakerti jégen. Szinte minden napunkat kitölti a tél, a hó öröme. Ma azonban más nap jött. Folyamatosan az órát nézem; nehezen akar háromnegyed hat lenni. A leckén már régen túl vagyok, a Népújság nekem fontos részeit is elolvastam, az állatokat megetettem... Az evésen is túl estem, bár most nem lehetett fokhagymás a pirítós, mert a könyvtárba nem illik büdös pofalemezzel beállítani.

Végre. Kiírom az újságszéli üzenőbe, hogy: A könyvtárba mentem.

Ropog a hó a nyugatról kapott síbakancsom alatt. A sál és a kabát jól kiegészíti az anyu által kötött sapkámat, így talán csak a szemem látszik ki. Szerencsére most nem hordja a havat a szél, de borzasztóan hideg van. Nincs tele az utca, alig találkozom valakivel, de azért Örzsi néni most is úton van a hírekkel:

- Hova mégy te gyerek, ebbe' kutya hidegbe, la'?
- Csókolom, a könyvtárba – mondom, de úgy sem hallja, még normális körülmények között sem, hát még most a sok gönc mögül. Neki azonban nem számít, bármilyen nem hallott mindegymilyen mondatra is jön a válasz:
- Minek koslatnyi ilynekó'-e, maj' mevver títeket az Istenke, je! Mellaótod csak! No hova szalacc te gyerek, itt a stolverkod e! - gyorsan visszafordulok, hiszen néha tényleg ott a zsebe mélyén az a stolverk (karamellás kocka). Most is ott volt.
- Köszönöm Örzsi néni! Siessen haza, mert jönnek a kutyák, oszt nem bír elszaladni – kedveskednék, de nem igen hallja, szájról pedig most nem tud olvasni, de válaszol:
- Jó van, no! Mongyad mamaódnak, hogy maj' gyövök nem sokaóra! - véli, hogy hazafelé tartok.

Nagyon jó meleg van a könyvtárban. Duruzsol a sarokban a kályha. Egyedül vagyok, na és persze a könyvtáros néni:

- Csókolom!
- Szevasz Lacikám! Ebben a hidegben is jöttél?
- Persze, nagyon fontos dolgot kell megtudnom.
- No mi az a nagyon fontos, apukám?
- A Kalevala – nyögöm ki hatalmas bizonytalankodás közepette, hiszen nem biztos, hogy megvan.

- Az bizony nagyon jó könyv, de nem hiszem, hogy bent lenne... Megnézem.

Várok, de már rohannék a polcok közé, hiszen sejtem: hová is tettem vissza azt a könyvet, amiben bizony szó volt a Kalevaláról.

- Jól emlékszem, nincs bent a Kalevala, de majd jövő héten visszahozzák. Addig keress valami jót magadnak – már alig vártam ezt a végszót, és eszelősen rohantam az utolsó előtti polchoz. „Ez lesz az”.

***

Így kezdődött. Rátaláltam a könyvre, melynek néhány oldalán a Kalevalával foglalkozott, s talán mintha egy kis vitáról szólt volna, ami az egész rímelési témakörével foglalkozott. Valaki azt írta, valahol, hogy a Kalevala nem rímes verselés, de trocheuszos, jellegzetesen finnes, észtes, oszétos verselés, ami még az időszámításunk előtti népi verselésből alakult ki. Ott csodálkoztam rá először a finn nyelvre, amikor az eposz elejét beidézte az egyik fél a rímes verselés bizonyítására (a képen a főszereplő Vejnemöjnen látható az eredeti mű 1859-es kiadásában):

Mieleni minun tekevi,
Aivoni ajattelevi
Lähteheni laulamahan,
Saa'ani sanelemahan,
Sukuvirttä suoltamahan,
Lajivirttä laulamahan,
Sanat suussani sulavat,
Puhe'et putoelevat,
Kielelläni kerkiävät,
Hampahilleni hajoovat.



Igen azt hiszem nagyon egyértelmű bizonyíték ez, hiszen sokan csak a fordításokból ismerték ezt a hatalmas népi gyűjteményt, melyekben inkább a szó szerinti átültetés dominált, nem pedig a verstani megfelelés (ami talán az akkori kornak megfelelően érthető is).

Ott, akkor gyermekként hatalmas csalódásként éltem meg ezt a versszakot. Gyermeki fejjel úgy gondoltam, hogy majd sok-sok hasonlatos szót lelek benne, de nem így volt. Kerestem egyik oldalról, szétszedtem szavakat, betűket cseréltem, de nem... El kellett könyvelnem, hogy nincs is hasonlóság a két nyelv között (persze később aztán megnyílt előttem ez is, mint sok más).

Kicsit segített közelebb jutni legalább a történethez, amikor Vikár Béla fordításában néhány hét múlva olvashattam az egészet. Különös nyelvezete volt még magyarul is, de a legkülönösebbnek találtam a kibontakozó történetet, mely gyakorlatilag a teremtéstől, a megélhetésen, mindennapokon, harcokon át a keresztény hitig vezeti az olvasót északi rokonaink történelmében.

Különös misztikum övezte számomra a Kalevalát. Annyira más volt, annyira ismeretlen volt a leírt világ, hogy nem tudtam elhelyezkedni benne, mint más történetekben olvasás közben. Valamiképpen mindig kicsit külső szemlélőként faltam a betűket. Többször is vissza-visszatérve, saját magyarázatot keresve.

Nehéz történet volt nekem ez az eposz, melyet a nevek különös jelentőséggel bíró sorozata sem könnyített számomra. Akkor, többszöri olvasás után sem tartozott a jó olvasmányaim közé. El is feledtem kicsit. Nem foglalkoztatott, de azért elhatároztam, hogy egyszer majd újra nekifutok.

***

Sok év telt el. Felnőtté váltam, és már volt húsz éve is, hogy magam is verseltem, amikor ismét eljött az idő. Finnországba készülődtünk, amikor ismét eszembe jutott a Kalevala. Újra elolvastam, és újra csak nehéznek tulajdonítottam. Most sem éltem bele magam a történésbe. Nem tudtam beleélni, s reménykedtem, hogy majd a személyes kapcsolat közelebb visz rokonaink megértéséhez.

(Folytatása következik)


Néhány tudnivaló a Kalevala napján:
- Febuár 28-át tekintik Kalevala-napnak, ugyanis 1835-ben Lönnrot Illés (Elias Lönnrot

svédes neve ellenére finn volt, s talán azért oly svédes a neve, mert akkoriban a finn értelmiség igencsak svédmajmoló volt), a finnek Homérosza – alapjában gyógyszerész, orvos - ettől a naptól keltezte a mű első kiadásának előszavát. A könyv azonban csak később került könyvárusi forgalomba. Első része 1835 karácsonyán, a második pedig 1836 március elején jelent meg.
- Ezt a finnek oly nagy tiszteletben tartják, hogy 1978 óta zászlódíszes ünnep a naptárban február 28-a, a Kalevala napja. A Régi Kalevala nem volt a végleges formája az eposznak. 32 runóból, azaz énekből, összesen 12078 sorból állt. Majd 1849-ben átszerkesztette, és így állt össze a teljes eposz, mely 50 éneket és 22795 verssort tartalmaz. Ez utóbbit olvashatjuk ma. (a képen az eredeti 1849-es kiadás borítója)


- Ugyan a Kalevalát Lönnrot műveként kell nyilvántartanunk, de maga a mű a finnek népi meséinek, regéinek, történeteinek gyűjtéséből íródott, illetve arra épül. (a Föld bevetése, a Nagy tölgy, a Kullervo-énekek, valamint Marjatta és fiának története a keresztény mitológia hatását mutatják /Marjatta-Mária/, a Hottincskidan ékeskő – a rajta körbefutó run-írással stb). Az ismert történelmi eseményekbe illesztve tudhatjuk, hogy az időszámításunk előtti évszázadokra nyúlik vissza a történet (akkor még a mai balti-államok helyét lakták a finnek), és a teremtéstől a keresztény hitig igen részletes betekintést nyújt a finn ember életének minden kis mozzanatába.
- Maga a Kalevala verselés is ilyen régi időkre nyúlik vissza. A mű versmértéke nyolc szótagú, négyütemű trocheus, melyben az első versláb tartalmazhat kettő vagy négy szótagot, a következőkben viszont a szó első szótagjának hangsúlyos helye szigorúan meghatározott. A verssoroknak két fő típusa van: tört sorok, ezekben a vershangsúly és a szóhangsúly nem esik egybe, valamint a ditrocheus, melyet cezúra (metszet) oszt ketté. A két sorfajta váltakozása adja a mozgékony, szeszélyes, különleges hatású, mégis szabályszerű ritmust. Rímekben párosrímek kísérik, és elsősorban a belső rímelések jellemzik (mintcsak a magyar verselést). Fontosabb eszközként használta a költő az alliterációt (gondolatpárhuzam) a sorok végén, valamint a szóismétléses nyomatékok alkalmazása jellemzi (mint a mi nyelvünkben - virágok virága – énekek éneke -. Azért itt már fellelhető a rokonság). Határozott versszakhossz nem jellemzi. Nem hiszem, miként valaki ennek okára rájött volna, s csak vélhető, hogy a 97%-ban szájhagyományra és régi ősírásokra épülő összefogott eredeti részletekben kell keresni az indítékot.
- A Kalevala a finn nép legtöbb nyelvre lefordított írása. Több mint 150 nyelvre fordították le, köztük természetesen magyarra is (1871 * Barna Ferdinánd. 1901 * Vikár Béla, 1972 * Nagy Kálmán, 1976 * Rácz István, 1985 * Koczogh Ákos, 2001 * Szente Imre).
- A Kalevala ének, jól dalolható. Sok-sok zeneszerzőt ihletett (Bartók nyomán az egészet elénekelhetjük, oly fülbemászó a dallam). Természetesen a képzőművészek is megszámlálhatatlan illusztrációt, rajzot, festményt, szobrot készítettek az eposz nyomán.








Az írás tulajdonosa: Fullextra.hu
http://www.fullextra.hu

Az írás webcíme:
http://www.fullextra.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=2884