Fullextra.hu - Tápiószentmárton

Katiból és Jánosból sugárzó boldogság árad. A pillanat varázsát nem lehet elmondani, azt látni kell, és át kell élni. Felemelő pillanat mely a két ember köré láthatatlan burkot von és csak ragyognak, és ragyognak.

Szombaton reggel kezdetét veszi a nagy népi játék.

Az első villámkérdés: mi az a néhány fontos dolog, amit winner otthon hagyott?
A válasz minden képzeletet felülmúlt. Íme a lista, mely közel sem teljes:
sportcipő a focihoz, villámkérdések a vetélkedőhöz, versversenyhez az előrenyomtatott lapok fele, tusfürdő, szépen megírva, hogy ki mit rendelt ebédre.
Elkezdődik a tényleges tábor programja.
Első lépésként a recepciósnál kuncsorogtunk naivával, ugyan nyomtassa már ki azt a fránya villámkérdéseket, mert ha nem akkor nagy gáz lesz. Nem lett.
Maximális együttműködést tanúsított az úr, köszönet ért!
Kinyomtatta, így aztán a társaság kénytelen volt megizzadni, valamint elhalmozni minket a jó válaszokkal.
Sokan hiányolták a naiva-winner párostól megszokott bohóckódos, játékos versenyeket, nos, most kemény, agysejteket próbára tevő irodalmi feladatok vártak a kalapból kisorsolt csapatokra. De úgy érzem, ennek is sikere volt, a társaság tolla végét, körmét rágva, igyekezett felszínre hozni a tudását, méghozzá szép eredménnyel. Az, hogy ki nyerte a vetélkedőt, lényegtelen, már csak azért is mert mindenki nyert aki részt vett a versenyen.
Jelentem az olvasóknak, mindenki részt vett, aki jelen volt.
A lényeg, megcsodáltuk Királylány-kismezei kettős alakítását a Jancsi és Juliskából, Fényesi-Juliáját, akinek Samway-Rómeó vallott szerelmet, de nem volt semmi Piró-farkas elől kétségbeesetten menekülő Zsófi-piroska sem, nem beszélve Anna-Ludas Matyi milyen kéjes agresszivitással botozta Béla-Döbrögit. Mert azért nem mi lettünk volna ha nem bohóckodunk is egy (négy) Activity erejéig. Közben elmerenghettünk Márai Sándor miként látta irodalmunk nagyjait, és ma már tudjuk a sas karma az nem kakukk, hanem sastojás. (Ígérem a kérdéseket-válaszokat beteszem a kvíz topicba).
A szellemi táplálék után áldozni kell a kulinális élvezeteknek is. Felkerekedünk hát és megyünk ebédelni. Ami az én esetemben majdnem vacsora lett, lévén mindenki a békés emésztés állapotában leledzett, én meg éppen csak a levesen voltam túl. Végül csak megízlelhettem a kincsem tál tartalmát. Mit mondjak, megérte a várakozást.
A délutáni előadás Fényesi tolmácsolásában. Aki tavaly hallotta őt Nagykörűn, az tudta, hogy nagyszerű előadásnak leszünk tanúi.
Én nem csalatkoztam, és ahogy néztem az arcokat mások sem. Megvallom férfiasan, mostanáig nem sokat tudtam Hamvas Béla munkáságáról. Ígérem, pótolni fogom és ez biztos, hogy János szuggesztív előadásának is köszönhető. Egy nagyszerű és régi trükkel felszínre hozza a jelenlévők egyéniségét, hogy ugyanis milyen könyvet mentenének meg, ha csak egyet lehetne.
Én az egy könyvet hatban határoztam meg, hogy ugyan is Ken Follett Katedrális című könyvét választottam (piró egyből a nyakamba borul), de akkor már a folytatását, az „Idők végezetéig-t is. Meg a Boudica triólógiát, ami valamiért nem három, hanem négy könyvből áll, és ami akármennyire is tetszik a szerzőjét a büdös életben nem fogom megjegyezni. Kissé elkalandoztam.
Még az előadás hatása alatt készülődünk az esti fellépésre, ahol a sok nagyszerű produkciót felülmúlva egy olyan eseménynek lehettünk tanúi, mely mindenkit meghatott. Két ember csodálatos kinyilvánításának, miszerint az életüket eztán együtt folytatják.
Megvallom nekem gyanús volt János és Kati öltözéke. Aztán azt is furcsállottam, hogy János még a szálláson az elektromos hűtőtáska űrtartalma után érdeklődött, miszerint bele fér-e ennyi meg annyi üveg pezsgő?
Az előadáson mindenki hozza magát. Lassan profibb előadók leszünk, mint írók. Aztán a színpadra lép Arany-Tóth Kati és Fényesi Tóth János. Kati versénél melyet sugárzó boldogsággal szaval, mindenkiben derengeni kezd itt valami nem mindennapi dolog készülődik. Katiból és Jánosból sugárzó boldogság árad. A pillanat varázsát nem lehet elmondani, azt látni kell, és át kell élni. Felemelő pillanat mely a két ember köré láthatatlan burkot von és csak ragyognak, és ragyognak. Meglett korú, férfiak, nők törölgetik szemükből a meghatottság és az öröm könnyeit, ahogy a lemenő nap sárgás fényében a két Tóth egymás ujjára húzza a gyűrűt. Emlékszem arra a Fulltalálkozóra melyen először találkoztak. Elkezdtek beszélgetni és ez a láthatatlan burok már akkor körbe vette őket.
Büszke vagyok, hogy ismerhetem őket. A jelenlévők nem győznek gratulálni, lakonikusan még Piró is közli: „János eztán leszállok a csajodról”
A szertartás után lassan elkezdődnek az előkészületek a sütögetéshez. A lányok szelik a szalonnát, kolbászt, törölgetik a most már hagyma által előcsalt könnyeket a szemükből, a fiúk tüzet gyújtanak. Lassan lemegy a nap, csak a tüzek égnek, körülöttük a nyárssal a kezükben a csapat tagjai. Jó itt. Beszélgetünk a meghitt lángok körül, nevetünk, filozofálgatunk, panaszkodunk és dicsekszünk. Csillagfényes, majdnem teliholdas ég alatt tovább erősödnek a lelki szálak, meghitt beszélgetések, vidám nevetések hangjai szállnak a tápiószentmártoni Attila domb tövében. Piro mindenkivel eljegyzi magát, és ragaszkodik az eljegyzési fotók készítéséhez is. A szombat lassan vasárnapba fordul, van aki lepihen, de vannak, akik hajnalig beszélgetnek.
Hát így telt a tábor legmozgalmasabb, legszebb élményeket nyújtó második napja.