Fullextra.hu - Bombajó vasárnap délután

Szórakoznak azon, hogy másokban félelmet keltenek, riadalmat okoznak. Nem tudom a fiatalkori éretlenség számlájára írni az egészet...

Hallottam a szüleim, nagyszüleim beszámolóját a bombázásokról. Nem tapasztaltam személyesen, hogy mi a háború, és arra a kis időre, ami hátravan, szívesen le is mondok erről az élményről.
Nem tudom hát tréfára venni a dolgot, amin pedig mások láthatólag jót szórakoznak. Szórakoznak azon, hogy másokban félelmet keltenek, riadalmat okoznak. Nem tudom a fiatalkori éretlenség számlájára írni az egészet, és bizony szívesen le is ültetnék egyet-kettőt az elkövetők közül. Kár, hogy szinte sose kerülnek rendőrkézre. Hogy miről van szó? Elmesélem.
Párommal, az ő gyermekeivel és az én fiammal egy szép vasárnap délután elmentünk a város Cinema City-jébe, hogy megtekintsük az egyik slágerfilmet. Hogy ne vádolhassanak reklámmal, csak annyit írok ide, hogy bizonyos H. Potter kalandjairól szól, remélem így senki sem ismeri fel a művet. Hát ülünk, ülünk, rágcsáljuk a popcornt (a megboldogult pattogatott kukorica távoli rokonát), miközben annak rendje és módja szerint záporoznak a varázsigék meg suhognak a seprűk. Egyik–másik résznél ugyan azt gondoltam, jó volna innen hopponálni valahová, de azért összességében jobban jártunk, mintha a szétrobbanós-darabolós effektekkel teli legújabb akciófilmet láttuk volna. A srácok is élvezték, mígnem úgy húsz perccel a vége előtt hirtelen felgyulladtak a lámpák, elhalkult, majd le is állt a film. Megjelent egy alkalmazott és csendesen közölte, hogy sajnos nem folytathatják a filmet, mert bombariadó van. Távozzunk, amilyen gyorsan csak tudunk.
„Mááár megint?”- hallottam az előttem ülők közül. Voltak hát, akik másodjára sem tudták végignézni a filmet. A pánik helyett az unalom és a méla undor ült az arcokon. Fejveszett tülekedés helyett csendesen kullogtunk a kijárat felé. Világos volt, hogy nincs itt semmiféle bomba, hogy valamilyen ízetlen tréfa miatt kell elhagynunk a mozit. Persze a céget nem hibáztatom, ők az előírásokat szigorúan tartva jártak el. Megkapták a telefont, megtették a szükséges intézkedéseket. Ők is veszítenek: a presztízsveszteségen kívül, ami éri őket, ott a kiesett bevétel a pótelőadásért, amit értelemszerűen biztosítaniuk kell azoknak, akik a mai helyett igénylik, vagyis ugyanezzel a jeggyel később ismét megnézhetjük a filmet.
A már említett Cinema City a kilencvenes évek nagy beruházásaként elkészült pláza épületében működik (kisbetűvel írom, így nem árultam el, melyik pláza). Nemrég a közvetlen közelben megnyitották a még nagyobb, még modernebb, még plázább bevásárlóközpontot. Egy hét se telt el azonban az első bombariadóig – amikor is természetesen az egész épületet ki kellett üríteni az átvizsgálás idejére. Hamarosan a „régi” pláza következett, ott harsogták a hangosbemondók, hogy el kell hagyni az épületet. Kisvártatva megint az új bevásárlóközpont és így tovább. Némi rosszmájúsággal azt mondanám: egymás ellen dolgoznak, így akarják lejáratni egymást. Ez azonban tényleg csak vicc, hiszen az ilyen események rontják a boltot, itt is, ott is. A nagyok boltját. Pl. azt gondolhatja a nép, hogy mégis a sarki csemegében kéne megvenni a szükséges dolgokat. Drágább egy kicsit, az igaz, de ha úgy számolunk, hogy nem veszünk meg egy csomó kacatot, amit útközben látnánk meg, nem ülünk be ebédelni, mert elfáradtunk, megéheztünk és megszomjaztunk, hanem hamar végeznénk és otthon ütnénk össze valamit ebédre, hát lényegesen olcsóbb is. Noch dazu: nincs bombariadó.
Igaz, nincs meg az ember jólét-fílingje, nem lát annyi csudaszép plázacicát (ez nem ám egy állatfaj, bár a mozgása és a nyávogása is emlékeztet az igazi macskáéra), meg csillogást, nem csapja meg az orrát a parfümillat a kozmetikai üzlet előtt, nem kell maroktelefont örökké a fülükön szorongató, betépett elitgyerekek vezette verdák elől félreugrálnia, az utcán hagyott szemetet és kulimászt kerülgetnie, erőszakos kéregetők és hittérítők elől menekülnie. Emberként sétálgathat a műmárvánnyal borított, fedett utcákon, bámulhatja a drága kirakatokat mindenféle kötelezettség nélkül, satöbbi. Ha már vesz egy fagyit, teljes értékű fogyasztóként kihúzhajta magát. Még a vécét is takarítják, nincs büdös, van viszont vécépapír és folyékony szappan, és ha mégis megjelenne némi szexuális tartalmú graffiti a falon, hát órákon belül levakarják és szigorú tekintetű walkie-talkie-s bácsik tartanak ellenőrzést, hogy mindez így is maradjon. Minden happy, sőt mondhatnám: cool. Kivéve a bombariadót.
Talán valami Robin Hoodba oltott Che Guevara próbálja eltéríteni a népet a fogyasztói életstílus eme megnyilvánulásaitól, azért van annyi bombariadó? Aligha, hisz igazi bombát csak igen ritkán találnak, szerencsére. Vagy unatkozó suhancok és fel nem nőtt felnőttek olcsó mulatsága ez? Már inkább. Mit tehettünk volna? Bosszankodva, csendben hazamentünk.
Ami megnyugtató, az két dolog: az egyik, hogy nem volt igazi bomba. A másik, hogy még mindig mi dönthetünk: elmegyünk a felajánlott időpontban újra, avagy hagyjuk az egészet. Lehet, hogy rosszul okoskodom, de azt hiszem: mindenképpen el kell menni. Ti mit csinálnátok?