Fullextra.hu - Huszonöt évesen, Gran Canárián 3.rész

Az öblök mélye fekete homokos, ezért nem átlátszó itt a víz, és a színe is sötétebb, mint például az Égei-tengeré.

Felderítő túrák

Végre valahára kialusszuk magunkat, azután hozzáfogunk a sziget, illetve először Playa del Ingles felfedezéséhez.

Playa del Ingles

Playa del Inglés, az egyik legismertebb, leglátogatottabb üdülőhely a sziget déli részén. A név jelentése „angol part”, de mi leginkább német nyelven beszélő vendégekkel találkozunk.
Igaz, hogy a papírforma szerint már utószezonban vagyunk, de még nagyon kellemes az idő, napközben harminc, éjszakánként huszonkét fok meleget mutat a hőmérő. Most szerencsére nincs zsúfoltság, sőt – mintha kicsit visszafogott lenne a hely. Valószínű, hogy ide is begyűrűzött a világválság.
Playa del Ingles főutcája tele van szórakozóhelyekkel, gyorséttermekkel, autókölcsönzőkkel és bevásárlóközpontokkal.

Minden sétánk során újra és újra megcsodáljuk a rengeteg apartmant, az elegáns, úszómedencés szállodákat, a paradicsomi parkokat és kerteket. Egy pillanatra elcsábítana a városnéző kisvonat – de nem szállunk fel rá, mert a bőséges ellátás miatt elhatároztuk, hogy minden nap gyalogolni fogunk.
Egyik nap rábukkanok kedvenc szállodámra, besettenkedem tüneményes kertjébe, másik nap megnézzük a modern katolikus templomot. Mindenhol fotózom, fotózom…
Visszafelé általában a tenger mentén jövünk. A meredek, homokdűnékkel tarkított part körülbelül hét kilométer hosszú. Magas sziklafal veszi körül, pár száz méterenként lépcsők vezetnek le az óceánhoz, amely most szelíden hullámzik.
Az öblök mélye fekete homokos, ezért nem átlátszó itt a víz, és a színe is sötétebb, mint például az Égei-tengeré. Egyes strandokra fehér homokot szállítottak Afrikából, ezért ott fehér a part. A fürdőzést hullámtörő sziklazátonyokkal tették kellemesebbé.
Sajnos az Europalace előtt, a mi öblünkben (Malac-öbölnek hívják) két építkezés is folyik – feltöltik partot, illetve rámpával szélesítik a lépcsősorokat, hogy a mozgáskorlátozottak közlekedni tudjanak. Éppen ideje megcsinálni – de miért éppen most? – Mit tegyünk, hozzászokunk a munkagépek zajához, amik nappal elnyomják a tenger hullámzásának hangjait.
Az utcákon lépésenként hívogatják be a vendégeket a vendégcsalogatók.
Esténként beülünk a parti éttermek valamelyikébe, megkóstolunk egy-egy helyi koktélt. Nem erősek, csak mutatósak. Kellemes ilyet kell inni a kánikulában.
Jókora sétákkal, strandolással, napozással telik el két napunk.

Delfintúra

Sajnos a keddre tervezett szigettúra a héten nem jön össze, mert nincs hozzá elegendő magyar jelentkező. Mindezt azonban csak az utolsó pillanatban, hétfőn este tudjuk meg, de már annyira mehetnékünk van, annyira rákészültünk egy kiruccanásra, hogy sorra járjuk az éjjel is nyitva tartó utazási irodákat, másik keddi programot nézni. Végül egy delfinnéző túrára fizetünk be, all inclusive ellátással.

Kedden nem esik jól a korai ébresztő – hisz még a nap sem kelt fel. Érdekes, hogy a Földnek ezen a részén – magyar idő szerint csak fél kilenc felé világosodik – sokkal később, mint itthon.
Az autóbusz különböző településekről, szállodákból szedi össze a kirándulókat, akik mint mi is Puerto Ricoba szeretnénk menni, hogy onnan hajóra szállva induljunk tovább a delfintúrára. Ki ne szeretne életében legalább egyszer természetes környezetben élő delfineket látni?
Puerto Rico kikötőjében rengeteg jacht várakozik, kicsik és nagyok, vadonatújak és rozsdásodók, vegyesen. Várakozás alatt találgatjuk, vajon melyik lesz a mi hajónk, s közben megcsodáljuk a várost.
A kikötővároska az 1970-es években épült. Házai meredek sziklafalba épültek, innen lentről épp úgy mutatnak, mintha egy hatalmas színház páholyának ülőhelyei lennének. A színpadon állandó a nyüzsgés, hajók jönnek-mennek, embertömegek váltják egymást.

Végre minket is beterelnek egy kordonba. Természetesen a legapróbb jacht a miénk, körülbelül húszan szállunk fel rá.
Gyönyörű partokon haladunk, szól a zene, napozunk, barnulunk, a jóképű kapitány
időnként megszólal, bizonyára elmondja, hogy hol járunk, s valószínű, hogy bolondozik is kicsit, ezt abból látjuk, hogy a többiek nevetek. Mi, mint már annyiszor, most is élvezzük a nyelvismeret hiányának összes hátrányát, mert nem értünk szavaiból szinte egy kukkot sem. Néha előveszi a távcsövet, kémleli a hatalmas vizet . Egy fél delfin nem sok, annyit sem látni.
Délelőtt tizenegy tájban megkapjuk az első kaját – egy féltenyérnyi kenyeret egy darabka juhsajttal, italt két kis hűtőtáskában találunk, ebben vannak az üdítők és pár doboz Sangria.
Ahhoz képest, hogy all inclusive az ellátás, fél kettő felé már majd kiesik a szemünk az éhségtől. Ekkor partközelbe érünk, lehorgonyoz a hajó. Itt fejest ugrálhat, banánozhat, vagy jet-skizhet, aki akar.

Már mindenki kisportolta magát, amikor fél négy után végre elkészül az ebéd a hajókonyhán. Milánói makaróniszerű tésztát és zöldségsalátát kapunk, műanyag tányérokban. Nem valami jó, de mindenki éhes, mindent megeszünk.
Felszedve a horgonyt visszafelé, hazafelé indulunk. Izgatottan bámuljuk a hullámokat, továbbra sem látunk egyetlen delfint sem.

Delfintelen túránk bizony némi csalódással ér véget. Korgó gyomorral igyekszünk az étterembe, hogy nehogy lekéssük a szállodai vacsorát.