Misi és Gergő
Dátum: December 28, hétfő, 09:55:59
Téma: Könyvismertetők


...más gondolataim támadtak: nem is jók és rosszak állnak itt szemben egymással, hanem az ember magányossága és meg-nem-értettsége a főszereplő, amit a gyermekkor és gyermeki lelkület csak fölerősít,...


MISI ÉS GERGŐ

Kimondva-kimondatlanul, de nagyon sokszor a jó és a rossz harcáról szól az élet, és az irodalom.
”Légy jó mindhalálig” – hirdeti már címében egyik klasszikusunk.
”A szeretet az élet.” – mondja ki csöndben a mű végén a Kincskereső kisködmön írója.
Elmélkedve a két könyvön és összehasonlítva őket, új és újabb gondolatokat jegyeztem föl, elsősorban a magam számára.

Emlékeimben úgy élt, hogy a Légy jó mindhalálig-ban a „jó”-t Misi többnyire egyedül képviseli, a „rossz”-at akár többen is, a közömbösek ill. ingatagok pedig hol itt, hol ott rúgnak labdába. Misi magányos hős a maga ártatlanságával és jóságával, vele senki nem ér föl ezen a téren. Szinte predesztinálva van sorsára, az elszigetelődésre, az ártatlanul való meghurcoltatásra, elítéltetésre. Ártatlan bárány, de nem messiás. Szenved, de nem győz. Megmenekül, mert a legvégén megérkezik az ő saját, még nagyobb messiása, aki már győzni is tud, és kimenti, kiemeli a fojtogató magányból, kálváriából.
Kit akar tanítani Misi arra, hogy „légy jó mindhalálig”? A rosszakat? Az ingatagokat? A jókat? Nem emlékszem, hogy valakinek is az élete gyökeres fordulatot vett volna ebben a regényben. Számomra bizony úgy tűnik, hogy Misi a jókat akarja erősíteni, vagy mintha csak önmagát biztatná: légy jó mindhalálig…

Aztán újra átlapozva a könyvet, más gondolataim támadtak: nem is jók és rosszak állnak itt szemben egymással, hanem az ember magányossága és meg-nem-értettsége a főszereplő, amit a gyermekkor és gyermeki lelkület csak fölerősít, már-már rossz álomként szenvedve az életet.
Van, akinek megadatik oázisként a családi melegség, másnak (éppen) nem. És ebben a miliőben minden kedves gesztus kincset ér, egy jó szó már örömkönnyeket csal a gyerek szemébe. A mű nem évülő érdeme szerintem, hogy arra tanít: a jóságnak nincs elfogadható alternatívája. Jónak lenni, jó-vá lenni: ez az egyetlen megoldás, és magamon kell kezdeni.

A túlérzékeny, gátlásos, naivul fecsegő ám jólelkű Misinek könnyen megbocsátom apró, "ártatlan", (többnyire félelem vezérelte) füllentéseit; nem úgy a főbűnös Török Jánosnak, aki égbekiáltó gaztettét még förtelmes hazugsággal tetézve, a poklok poklába taszítja kis főhősünk életét. A szélhámos úrfi hepiendet előidéző végső bűnvallását kárörömmel veszem tudomásul, úgy kell neki, végre kiderült az igazság.
A rossz senkit sem boldogít, Misit meg végképp nem, és hiába dobja el a "véletlenül" eltulajdonított bicskát, be nem vallott tette végig nyomasztja, tüskeként ott marad lelkében és falként a két érintett gyerek között.
Mit is mondott édesanyja? "Fiam, mindig úgy viseld magad, mintha látnálak... Gondold azt, hogy az én szemem lát, s akkor soha nem teszel semmit, ami nem helyes."

"Megéreztem, hogy egy láthatatlan szempár vigyázza minden lépésemet, és csak akkor mosolyog rám, ha úgy viselem magam, hogy a ködmönnek ne legyen oka szorítani." - olvassuk a másik könyvben a hasonló gondolatot.
A Kincskereső kisködmön lapjain, átlagos emberek és gyerekek közt, nem kevésbé izgalmas a küzdelem: itt a főhős szíve a csatatér, Gergőben, Gergőért folyik a háború.
„Akkor éreztem életemben először fájdalmat úgy, hogy senki se bántott.” – olvassuk mindjárt az első fejezetben a bűntudat szép irodalmi megfogalmazását, majd pár sorral később: „Szívszakadva értettem meg, hogy már nem vagyok jó gyerek.”
Így kezdődik. Hogy rádöbben: „nem vagyok jó”. És folytatódik a nagy küzdelem, pl. pár fejezettel később, amikor szorítani kezd a ködmön… Vagy a végén, amikor farkasszemet néz az égbelátóval:
”- No, most mi lesz, te csaló Gergő, te hazug Gergő? – nézett a lelkem fenekébe az üvegszem.
- Hát az lesz, hogy… megmondom neki, hogy rosszat tettem, és megkérem, hogy bocsásson meg.”


Ha fájdalom ér, hamar az igaztalanul bántott Misi-nek képzelem magam, és az én megmentő nagybácsimat is szívesen meglátnám már... Ó, az ártatlanul szenvedés gyötrő víziója! - akár jogos az érzés, akár nem.
Nos, ebben a lelkiállapotban résen kell lennem, mert könnyen megfertőzhet egy alattomos betegség, az önsajnálat. Az önsajnálat pedig torzképet mutat, és becsap.

Más lesz, tisztább a kép, ha Gergő jelmezében nézek a tükörbe.
A józan önkontroll és önkritika mindig a lelki egészség egyik jele.
Nem öröm rájönni, hogy rosszat tettem. De nagy szerencse, ha rájövök.
Amikor őszintén a bűnbánat útjára lépek kincskereső barátunkkal, kisüt a nap, enged a ködmön szorítása, mosolyra derül az égbelátó, még talán a körte-muzsika szép hangja is fölcsendül… újra…





Az írás tulajdonosa: Fullextra.hu
http://www.fullextra.hu

Az írás webcíme:
http://www.fullextra.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=2963
pharmacy online