Honvágy?
Dátum: Augusztus 27, péntek, 08:35:55
Téma: Életünk napjaink
 |
Az Észak amerikai mosómedve, mindenki által csak rakúnnak hívott, inkább idegesítő, mint bősz állatka. |
Csíkos farkáról, még Disney által megrajzolt karakteréről, egy földtekével odébb is könnyen felismerik. Arca, mintha valaki tettenérve valami huncútságon orrbavágta volna, két szeme köré sötét karikákat kölcsönözve neki, állandó meghökkentséggel látta el.
A sátrat felhúztam gyorsan mert az este már közeledett s mielőtt leszállt volna a tábor helyét akartam szkankbiztossá (a görény első unokatestvére Észak Amerikában) tenni. Néhány éve már megjártam, az akkori kutyámat egész éjjel fogpasztával és paradicsomlével mostam, szegényt, hogy valahogy a szagtól szabadítsam, mert bolondult szerencsétlen megfele . . . Ha nem érez ételszagot nem jön közel az emberekhez. De hát a szkank nem rakún . . .
Annyira bele voltam jőve a sátorozásba, hogy még vásároltam magamnak egy hatos sört is. Tüzet is sirítettem s miután a legénykémet - hat éves - lefektettem, a csillagos ég alatt a szabad levegő, s a csillagos égbolt hatására, a Hargitán érezve magam, a finom Sleeman Original Darkot szopogattam. A harmadik sör után azt hiszem még a danolás is utólért:
"Öreg baka búcsúzik a századtól,
Eléveszi harci sípját, s beléfúj;
Oly szépen szól harci sípja,
A századját összehívja,
A Hargita fenyveserdő, aljába . . ."
Érdekes módön, főleg sörtől, az emberek nosztalgikus érzései sokkal erősebbek, mint normális körülmények között. Ezért van, hogy az elszármazottak honvágya a püpütől mindig hamarabb eléjő. De ezért van az is, hogy ebben az évben az első sörömet augusztus 24-e előtt nem kóstoltam meg, s pont ezért most rekordidő alatt meg is bocsájtok magamnak.
Akkor is megbocsájthattam, mert elbóbiskoltam az altató nóta halk búgásától, s igazán nem érdekelt, hogy tőlem eredt a hang. A tőzhelyen életteljesen lobogott három darab jól kiszáradt keményfa, s csak úgy súgározta a meleget.
Arra ébredtem, hogy úgy éreztem mintha nem lettem volna egyedül. Valami rálépett a lábamra. A tűzhely ósdi, vas olajhordóból volt fabrikálva s az oldalán a lyukak megvilágították kereken, ami elhaladt előttük. Egy puha állatka lépett a lábam s a tűz közé. Nem nagyon tettszhetett neki a meleg mert gyorsan megfordult s visszaindult. Akkora volt mint egy macska. Meglepetésemben megmozdulni sem tudtam. Micsoda szemtelenség! Rákiáltottam, hogy TE!! A kocsi alá vakarodott, s esküszöm, hogy a rávilágító elemlámpa fényében rajtam vigyorgott.
S az jutott eszembe, hogy kettőnk közül, én vagyok aki nincs otthon . . .
|
|