Lázadó Requiem
Dátum: Május 15, szombat, 11:49:15
Téma: Film Színház Zene
 |
...lehet emberi méltóságunkat megőrizve igaz és lelkesítő választ adni a barbár és embertelen bánásmódra a szeretet nyelvén.Példázat arról, hogy a művészet még a pokol legmélyebb bugyrában is képes felragyogtatni a napot.
|
A Lázadó Requiem drámai előadás a reményről és az akaratról. Arról, miként lehet emberi méltóságunkat megőrizve igaz és lelkesítő választ adni a barbár és embertelen bánásmódra a szeretet nyelvén. Példázat arról, hogy a művészet még a pokol legmélyebb bugyrában is képes felragyogtatni a napot.
Verdi Reguiemjét nemzetközi előadói gárda szólaltatta meg május 9.-én vasárnap este a budapesti Vasúttörténeti Parkban. A koncert nem csak a győzelem napjának 65. évfordulóját köszöntötte, hanem főhajtás az egykori terezíni munkatábor mártírjainak emléke előtt is.
A deportáltak, amikor lehetőségük volt, színdarabokat, zeneműveket adtak elő, ezzel kapcsolódva valamikori emberi mivoltukhoz. 1943-44-ben összesen tizenhat alkalommal hangzott el a terezíni gettóban Verdi Requiemje.
A táborban raboskodó zsidó foglyokból összeállított 150 fős kórus készült a bemutatóra. A kórus karmestere, Rafael Schaechter azzal öntött lelkierőt a rabokba, hogy a Verdi muzsikájában megnyilvánuló drámai kifejezőerő és isteni akarat eléneklése egyfajta ellenállás a náci bebörtönzés ellen.
Az előadók emberfeletti erőfeszítéssel próbáltak, miután napi 12-14 órákat dolgoztak végig szinte étlen-szomjan, legtöbbjük betegen sínylődve a túlzsúfolt, járványoktól sújtott barakkokban. A zene volt számukra a reménysugár és nem voltak hajlandók megadni magukat a nácik által megtervezett végkifejletnek.
Az ő emlékükre született egy különleges multimédiás produkció, amelyet Murry Sidlin amerikai karmester a terezíni koncentrációs tábor történetébe ágyazva hozott létre. Az előadás alapja Verdi csodálatos zenéje. Az egyes tételek között kirajzolódik a történet, amit az egykori kórustagok interjúi egészítenek ki. A Lázadó Requiem drámai előadás a reményről és az akaratról. Arról, miként lehet emberi méltóságunkat megőrizve igaz és lelkesítő választ adni a barbár és embertelen bánásmódra a szeretet nyelvén. Példázat arról, hogy a művészet még a pokol legmélyebb bugyrában is képes felragyogtatni a napot.
Május 9.-én vasárnap a zene nyelvén mesélték el a koncentrációs tábor foglyainak lenyűgöző történetét a hitről és a művészetről. A kórustagok, akik túlélték a náci tábor borzalmait, soha nem azt kérdezték maguktól, „hol volt Isten?”. Mindig csak azt: „hol volt az Ember?”
A budapesti produkcióban Béres Ilona és Garas Dezső olvasta a prózai szövegeket a MÁV Szimfonikusok Zenekar közreműködésével. A százhúsz tagú kórus nemzetközi összetételű volt; a Washingtoni Katolikus Egyetem 40 tagú énekkarához csatlakozott a Honvéd Férfikórus és az Angelica Leánykar. A szólisták: Szőnyi Eszter (szoprán), Fekete Attila (tenor), Meláth Andrea (mezzo) és Bretz Gábor (basszus).
Emlékezetes előadás volt. A hatalmas csarnokot megtöltő tömeg az előadás végén a fokozatosan elsötétülő színpadról elvonuló zenészek és énekesek búcsúztatása közben megrendülten, egyperces néma felállással emlékezett az egykori eredeti szereplőkre.
|
|