Fullextra.hu - Gondolatok Si: Pepita füzetek címû könyvérõl

A nõk önmegfelelése, törekvéseik arra, hogy a nõi szerepnek épp ott, abban a környezetben, ahol élnek, meg tudjanak felelni, még a mai nõi szerepkör játszmarendszerében is hasonlók.

Gondolatok Kamarás Klára: Pepita füzetek címû könyvérõl
— áthallások a szerzõ Anica címû regényébõl

Négy füzetet tartalmaz a könyv, melyek egyenként, önálló történetként is megállnak.
Az egyéni sorsok, melyek egy-egy füzetben megnyílnak, egymásba kapcsolódnak a történet során, egyik füzetbõl a másikba átnyúlnak a történetek, a szereplõk közti rokonság és a rokonok elágazó kapcsolatai ismét fel-felbukkannak a Pepita füzetekben.
Figyelmes olvasással lehet megérteni a történeteket, a szereplõk családi viszonyainak alakulását, a szöveg így nem tartozik a könnyû szórakozást, szórakoztatást adó, ígérõ prózák közé, és még ami fontos, hogy nem nõ-történet – bár a szereplõk sorsa nagyrészt nõk sorsa, mégis ami velük történik, abban jelentõs része van a velük élõ, velük kapcsolatban lévõ férfiaknak, és nem utolsó sorban az elmúlt bõ száz év történelmének is (ami itt a személyek sorsának alakulásában, a külvilág, a háttér történéseiben jelenik meg) – az írónõ tollából.
Az elbeszélésmód jellemzõje, hogy minden füzetben a többszörös keretezés elve jelenik meg: történet a történetben, meg még abban is egy másik történet. Mint amikor szabadon beszél, ír valaki, és ami ott, akkor beleszökik az emlékekbe, az is hozzárakódik a történethez, mert a beleillés miatt utal valami olyan történésre, ami nélkül amirõl épp beszél/elbeszél, vagy amit elkezdett beszélni/elbeszélni és most áttért a második történetbe, nem lenne teljes a beszélõ, az író szerint, ennek okán a könyvet nem lehet „most olvasok valamit” besorolásként olvasni, mert a szöveg ezek miatt a beszédmódok miatt figyelmet követel.

Az elsõ füzet elõkészíti és bevezeti a történet kezdetét, ahol a füzet fõszereplõje, fõ történetmondója Baba néni, majd a történet a második füzetben Baba néni születésétõl kezdve, élete egy részét mondja el. A harmadik füzet Baba néni kislányának, Jusztinkának a füzete, a negyedik már a mában játszódik, Jusztinka és rokonai történeteinek laza láncolata, ahol a múlt század (1900-as évek) 70-es, nyolcvanas éveiben tart a füzet története.
Visszatérõ tárgy a baba a történetekben. Az elsõ füzetben hús-vér nõ neve: Baba néni történetével kezdõdik el a füzetek sora. A játék baba elsõ története egy szomorú, mégis groteszken tragikus eseménylánc végkifejlése, ahol a játszmalehetõségeket rosszul értelmezõ, csalódott gyermek fájdalmát írja le a szerzõ (Baba néni gyerekkori élményeként), melynek leírása mégis határok között marad; lehetne ezt a fájdalmat, tehetetlen és még sok jelzõvel felruházható helyzetet fokozni, de Kamarás Klára nem teszi. Nem ezt teszi. A történet megáll, és itt a prózaíró a kínálkozó alkalmat ki nem használva, még erõsebbé, és valóságosabbá teszi a mondanivalóját. Sõt, akinek van gyakorlata a giccses felé, a szappanoperás felé való eltolódásos történetekben, az itt észreveszi, hogy ez a füzet, és majd tovább, a másik három, az egész Pepita füzetek távol áll az ilyesmitõl. Ez olyan próza, ami valódi irodalmi értéket ad. A negyedik füzetben ismét megjelenik a baba, egy másik játék babával kapcsolatos történet, ahol a felnõtt, anya-szerepben lévõ nõ baba-élményét olvashatjuk. Na de térjek vissza a babákhoz, mert még a baba-motívum a ténylegesen megszületõ embercsecsemõ, ember-babák elbeszélése mellett tovább is megjelenik. A még gyermek korú Babának ajándékozott csúf babát követi egy másik, aminek a haját maga Baba nénivé érett Baba varrja vissza asszonyi-nõi ügyességével, és végül egy vadonatúj baba jelenik meg a negyedik füzet végén, ahol a mesélést átvevõ, fõszereplõvé vált nõ, Jusztinka rokona kap ajándékba egy babát. Egy olyan babát, amit õ kér, amit végül saját anyjától kap meg, akkor kapja meg, mikor már túl van a babázó koron, még saját gyermekeivel való csecsemõ- kisgyerek-ellátási babázási koron is túl. Ez a baba szinte egyesíti az összes babát, jelképessé lesz. Az idõ és a helyzet annyira túlhaladta, hogy az idõ elmúltával már nem való semmire, a játék idején nem volt, most már nem játszanak vele, a vitrin tárgya lesz, sorsa is beteljesedik, az anya vitrinben ülõ babáját a fiúgyerekek csínybõl, vagy játékból, (?) vagy csak azért, mert nem az õ játékuk, nem tipikusan fiús játék, de az anyjuké, összerajzolják, részben használhatatlanná teszik – de ez már nem számít a füzetet író véleménye szerint.
Az elsõ füzet történet visszanyúlik a keretezéssel valahova az 1900-as évek fordulójára, vagy még elõbbre, a történések és szereplõ a polgári világ különbözõ rétegeiben élve, azok közt járva annak jellegzetességeit mutatja – a történet önkeresõ, eredetkeresõ indulás után felbukkanó lány utazása Baba nénihez emlékezések láncolatát indítja el, ahol az emlékek, a valós vagy máshonnan vett történetek, történések egybesûrítése egy olyan gondolati, emlékezeti elõfeszítést tesz, ami a többi füzetben felhozza, fokozza a történések keretes leírását.
A születés, a halál, a szerelmi szálak és ezek következményei mély nyomokat hagynak az aktuális füzet beszélõjében. A hirtelen, minden átmenet nélkül nagylányból felnõtt nõvé, feleséggé válás szintén feszültséget rejt, és ez a szereplõk emberi játszmáiban, az egymáshoz, saját szülõanyához, férjhez, anyóshoz, a szûkebb és tágabb rokonsághoz, ismerõsökhöz való alkalmazkodás szerepeiben minden füzet történeteiben végig jelen van. Maga a szociokulturális közeg, ahol Baba néni még titoknak, szégyennek számító, szorongató és megoldhatatlan helyzetekkel találkozik, amiben a saját családjában elõforduló titoknak-szégyennek számító történések is benne vannak, mind jellemzõek a korra, melyre a történetmondó utal, amit minden olvasó a maga emlékeinek és idõérzékének segítségével tud behelyezni az elmúlt századba.
A nõk önmegfelelése, törekvéseik arra, hogy a nõi szerepnek épp ott, abban a környezetben, ahol élnek, meg tudjanak felelni, még a mai nõi szerepkör játszmarendszerében is hasonlók. A velük, körülöttük élõ férfiak szintén a kor egyes rétegeinek férfi-jellemzõit mutatják, és ezek az alakok, úgy, mint a nõk alakjai, szintén jelen vannak a mában. Az emberi viselkedés, a társadalmon belül az egyének, családok, rokonok játszmái nem változtak olyan nagy léptékben, ahogy az ipari, technikai civilizáció –, talán alig, vagy majdnem semmit nem változtak.
A hagyományos és megszokott, elvárt szerepbõl kitörés a második füzetben a válás motívuma, ami a körülbelüli 1930-as, 40-es években vidéken ritka volt, nehezen kivihetõ, és minden irányból a nõ társadalmi presztízsének rovására történt. Ez a történés indít el egy másik életformába való belépést, ahol a szerelem és szeretet a két ember között más, kifinomultabb, az egymáshoz való odafordulás minõségileg magasabb, és melynek végzetszerûen véget vet a háború, a fasizmus. A válás körüli vélekedések, a férj, anyós, rokonság hozzáállása mai napig jellemzõ; a nyíltan vagy burkoltan kimondott vélemények szerint a gyerekes férjes asszony tûrjön, ne váljon el. Saját önálló, gyermektelen életét élõ nagynéni levele ezt tükrözi, amint bátyjának (a füzet fõszereplõje apjának) ír: „A válásnak nincs értelme, fizethetnéd a tartásdíjat élete végéig, és tovább szégyenkezhetnél az ismerõsök elõtt a tettei és fecsegése miatt.” … „Vitesd be a bolondokházába, és soha többé ne fogadd vissza! Mást nem lehet tenni!” – a hõn szeretett báty valóban jóravaló férfiú [valóban az], felesége meg egyszerre lerázni, bolondok közé becsukni való a sógornõ szemében. Vagyis van egy társadalmilag elfogadott rend, és aki ebbõl kitör a viselkedésével (füzet fõszereplõjének anyja), vagy azzal, hogy el mer válni (maga a fõszereplõ), azt el kell távolítani valahova… ahol nem zavarja a többiek életét. Ez a nagynéni, Margit néni, az elsõ füzet egyik központi alakja, aki Baba néni életében jelentõs szerepet tölt be, õ a nagynéni, akihez elkerül, aki kiemeli, kiveszi a kislány Babát az anyagi nehézségek és házastársi ellentétek közt élõ miliõbõl, és aki kemény elvárásaival kornak nevelési és pedagógia módszereivel neveli egy ideig – pontosabban ezeket a módszereket alkalmazza a gyerekkel szemben, ahol a szeretet nemigen jut kifejezésre, a gyerek adott esetben szóhoz sem jut, meg nem történt bûnét el kell ismernie, mert a felnõttek elvárásai, így Margit néni elvárásai ezt kényszerítik ki belõle (Margit néni valószínûleg az 1800-as évek utolsó felében született, erre nincs direkt utalás, de a szereplõk más adatai és a Margit nénivel való kapcsolatuk feltehetõ ideje erre utal; Baba néni füzetének kezdõsorai: „1906. március 4-én születtem. Négylovas hintóval vittek keresztelni, engem, a kis szõrös majmot”.
A nõk alakja részben változik, tehetségük, vágyaik ismét és ismét elõjönnek, a füzetek során a nõi lét és élet fejlõdése mutatkozik, még ha kis lépésekben is, a negyedik füzet nõalakja a mában él, ám az õ életében is jelen van számtalan olyan elem, mely az elmúlt 100-150 év alatt nem csupán a Magyarországon, hanem inkább ennek a korban, bõ évszázadban a nõi szerep jellemzõje civilizációnkban. Azt mutatják ezek a nõalakok, azok a jellemzõik, viselkedésben, élet-sorsaikban, ahogy itt Magyarországon a nõt nevelik – pontosabban nem nevelik; hanem valahogy felnõ: az elõttük lévõ generációk nem adják át a kellemes-kellemetlen tapasztalatokat (szerelem, szexualitás, házassági hûtlenség, stb) – így ezek a nõalakok is az élet helyzetei közt botladozva próbálják élni az életüket, amiben az önkontroll mellett állandóan jelen van a környezet (anya, anyós, rokonok, baráti kör) kontrollja, ami nem ismert pardont. Sõt! Megbocsátást igen ritkán, és még ritkábban a kegyelmi állapotot sem, a másik esendõsége, megoldhatatlan helyzetekbõl adódó hibái miatt. Ezt azért (is) tartom fontosnak, mert a történet Közép Európában játszódik, keresztényeknek tartott közegben, ahol a történések elég távol állnak a vallás, a templom emlegetésétõl, de mégis ez az egyik eszmei háttér, ami folyamatosan jelen van, akár tud róla az olvasó, akár nem.
A férfiak alakja a szituációkban élénk, de kissé távolibb, mint a nõké. A magára maradt és özvegységében azonnal felnõtt lánya ellen forduló apa személye tipikus, a saját nyugalmát féltve tilt és arra törekszik, hogy lánya távolodjon el az udvarlótól Az otthonról gondoskodó nõ szerepét a felnõtt lány részben átvette, de a feleség alárendelt és alkalmazkodó szerepét nem. (elsõ füzet)
Az õrnagy úr alakja –, ahova Baba serdülõ lány korában gyerekek mellé szegõdik – a tipikus úriemberé, aki a teherbe ejtett cselédlánytól azonnal megszabadul, a súlyos betegségbe esett kiscselédtõl (Babától) szintén, aki [orvos nélkül] esetleg fertõzõnek tartott betegségét minden törõdés nélkül éli meg, mert az úr és családja azonnal (nem mintha eddig nem azt tette volna…) de most egyértelmûen tárgyiasítja, elkülönítve magára hagyja.
Nem sok szó van a szerelemrõl, ahol elõfordul, mint pl. Helén önmagát és környezetét romboló, beteljesületlen szerelmi láza, melynek tárgya „Kálmán hadnagy volt, a snájdig fajtából”, akinek esze ágában sincs a mamának udvarolni, és ez a színt nem vallás végül az anya és a leány között hoz létre átmenetileg kibékíthetetlen ellentétet. Az apa, Helén férje (aki hadirokkant százados) még így is szereti az asszonyt, és eltávolítja felsége közelébõl Kálmánt, felvállalva ezzel a szóbeszédet is.
Józsi, Baba néni férje hol családszeretõ, hol iszákos, kártyás, mulatozós énjét mutatja, az a Józsi, aki a néni elbeszélésekor „Másnap reggel Józsi jót nevetett a zavaromon. … Ha egy csöpp eszem van, már rég túleshettem volna azon, … az egész világ ezt csinálja. Mit vagyok úgy oda!” Majd meg: „Kinek kellesz te? Fát vághatok a hátadon, ha akarok! Neked nincsen hova menned.” és ugyanez a Józsi az, aki az összes ivócimboráját felsorakoztatja az asszony elleni válóperes tárgyalásra, akik képesek barátilag hazudni: minden rosszat, mocskot elmondanak az iszákos, goromba férfitõl szabadulni akaró nõrõl.
István kiemelkedik a férfiak sorából. Õ az ideális férfi, aki neveltetése, érzékenysége miatt a kezdeti ismerõsi kapcsolat után valódi és õszinte szeretettel fordul Baba felé, akinek gyermeke ellátása, az elvált nõ anyagi gondjai, anyjának férfiakkal (Kálmán) való viselkedésének emlékei nyomasztóak – a férfi mégis képes saját családja értékei és érzelmi elvárásai mellett a nõt választani, kivárni, míg beérik az érzelem. Ez a férfi a füzet nõi fõszereplõjének igazi társa, míg a történelem (ami ebben a regényben is kimondva vagy kimondatlanul végig jelen van), közbe nem szól. Sok százezer más férfival és nõvel István is a fasizmus áldozatává válik, nem tér vissza.
A nyilas alakja (aki szintén férfi) egy a korra jellemzõ viselkedésformát mutat, aki titokban segített, közben próbálta Babát beszervezni a nyilas pártba. Jelentõs segítség nincs, mert az egyházi házassági anyakönyvbe sem írta be a pap Babát és Istvánt, (félelem? lelkiismeretlenség? csak úgy hagyása a dolognak?). A nyilas élelmiszert, ruhát hord a táborba Pistának. „Küldjem a megtalpalt bakancsát…”… „Mindent összekészítettem” … „Aztán hallottam, hogy a tábor pár nap múlva elindul… A nyilas elõre tudta. Nem ment vissza, nem is azzal a szándékkal kért szabadságot” … „Felszabadulás. Az elsõ napok egyikén annak a nyilasnak a kamasz fiát láttam meg az utcán. A lábán felismertem a bakancsot, amit a csomagba tettem … A nyilast nem jelentettem fel, nem szóltam semmit”. A nyilas többszörösen változtatta szerepét, személyiségét. Egyszer egy hatalom egyenruhát viselõ katonája volt, aki élet-halál ura; aztán a segítõ, aki ezt talán azért is teszi, hogy bebiztosítsa magát minden oldalról, bármi lesz is a kimenetel; és apa, apa is, aki a halába menõ zsidónak már nem adta oda a megtalpalt bakancsot, a fiának kellett az. Az apai reálisnak mondható elgondolás a másik ember semmibevétele, vagy a másik ember elleni merénylet… (második füzet) – és hányan vannak ma is olyanok, akik hasonló játszmarendszer szerint élik az életüket, még ha nem is ilyen szintû helyzetekben…)
A harmadik füzet férfialakja nagy önfegyelemmel bír, tanul, éhezik, és vár. „Az okleveleden ne az asszonyneved legyen” – így Juszti anyja. „Mint jó gyerekek, szót fogadtunk és vártunk” … Mikor befejeztük a fõiskolát, Zalába kerültünk. Végre összeházasodtunk… Úgy éreztem hogy ez kibírhatatlan, itt nem lehet csinálni semmit, itt nem történik semmi. Késõbb rájöttem, az a legjobb, ha nem történik semmi, mert a legtöbb történés valami bajt jelent.” – ezt a következtetést a harmadik füzet fõszereplõje, Jusztika vonja le, aki boldog házasságban él, azzal a férfival, aki várni tudott erre a házasságra. Ebben a férfiban, a kitartásában, a munkaterhelésében, a kedvességében több van, mint a könyv férfialakjaiban (kivétel Pista alakja).
A regényben elõforduló gyermekalakok változatos viselkedést mutatnak; Lacika, akivel senki nem bír; az õrnagy úr békés és könnyen kezelhetõ gyerekei, Baba gyereke, Jusztika, akinek felnõttekkel való kapcsolatai, iskolás társaihoz, tanítóihoz, Margit nénihez, a varrónõhöz, anyjához aló viszonya mind a már emlegetett nevelés, nem nevelés jellemzõit mutatja. A felnõttek, még a gyermeket szeretõ felnõtteknek is érthetetlenek a gyermeki viselkedéssel járó történések, a felnõtt bármikor ítélkezhet a gyerek felett, és az azt az ítéletet még akkor is el kell, hogy fogadja, ha biztos saját gyermeki igazában.

A Pepita füzetek története társadalmi rajz, rendkívül jellemzõ szereplõkkel és történésekkel. Kamarás Klára Anica címû korábbi regényének fõszereplõje szintén mutat a Pepitá-ban megrajzolt nõalakokkal rokonságot. Ezt nem úgy értem, hogy azért, mert azonos író két könyvérõl van szó. Anica egy olyan korban él, ahol gyorsan változó, értékeiben az anyagiak, a pénz, és gyakran az életben maradásért való cselekedetekkel kell szembenéznie. A szép külsõ és a szorgalom csak részben segít. A társadalomnak a szintjei itt, úgy mint a Pepita szereplõinek sorsában, összekeveredve, értékeket és érdekeket követve bukdácsolnak mindennapjaikban. Az Anica történetében megjelenõ epizód, melyben Anka elviszi lányát a bábához, hogy a szerelem nem kívánt részétõl megszabaduljon, azt mutatja, hogy abban a korban is volt abortusz. Mindkét regényben otthonszülésekrõl olvashatunk, ami abban a világban teljesen természetes volt ( nézzük csak napjaink hatalmas társadalmi zsongását ezzel kapcsolatban…). Anka öngyilkossága, mint betegségébõl való kilépés, az 1800-as évek végnek, 1900 évek elejének, sõt még a középsõ évtizedinek is igen gyakori sors-megoldási választása volt, ami vallásilag és társadalmilag elítélendõ volt, mégis sokak ezzel fejezték be kilátástalan életüket. Babának is vannak szorongatott helyzetben ilyen irányú gondolatai, de õ nem jut el a tényleges tetthez.) És persze mindkét regénynek megvannak a drámai csúcspontjai. Az Anicaban a könyv végén, ahol a gyermek egy pillanat alatt férfivá érik, és lelõtt apja felé nem rohan, ott marad a szekéren a testvérei és anyja mellett, egy elembertelenedett háborúvégi napon vonul tovább, felnõtt lesz lelkében, és elszakad talán örökre mindentõl, ami emberi. A Pepitában több csúcspont is van, minden füzetnek megvan a maga csúcspontja. Az egyik legkiemelkedõbb, amikor Baba néni elhagyja a férjét, és végig képes vinni a válását, ami abban a korban rendkívül nehéz és a nõre társadalmi megvetést vetítõ volt. A világ, ahol a szereplõk, és mindkét regényben nõi fõszereplõk mozognak, patriarchális berendezkedésû társadalom, a nõk jogai, jóléte, biztonsága szinte kizárólag férfiaktól függ. Ezek apák, férjek, szertõk, élettársak, és ezeknek a férfiaknak a rokonai, akik férfipártiak, legyenek bár a fõszereplõ nõ anyja, vagy nagynénje… Az Anica egyik epizódjában, ahol a nevelõapa a felnövõ lányt szeretõjévé teszi, közvetetten vagy átvitt értelemben mutat inceszt kapcsolatra, mely akkor sem, és napjainkban sem ritka. A nevelés, általában, és fõleg a lány- nõnevelés a szigorú (íratlanul elvárt) szabályok rendje, amit nem magyaráznak, ahol a felnövõ léleknek magának kell valós, vagy tévutakon sok csalódással elérni valamilyen útra… olyan közegben, melynek érték- és hitvilága láthatóan hamis.
Az Anica egy rendkívül erõteljes drámai csúcsponton ér véget, mégis felsejlik (történelemtudásunkkal a háttérben) a pozitív végkifejlet, a túlélés. A Pepita füzetek negyedik füzetében a történet elért a mába. Az anyák, nagynénik sorsa be- vagy kiteljesedett az utolsó nõalakban, egyszerre van benne a szigorú nagynéni, a különbözõ anyaminták, a tanulással a társadalomban önállóvá váló nõ, a feleség, és a szeretett feleség és nõ, és az az ember (nõember), aki felismeri, hogy mi a legnyugodtabb, legjobb az életében. Ezek a nõk nem harcoltak az egyenjogúságért, csupán élték a rájuk jutó nõi sorsot. A köröttük lévõ férfiak azonban ezek nélkül a nõk nélkül, és a nõk munkája nélkül nem sokra mentek volna. [adalék: a nõk szavazati joga (felsorolásszerûen) választásokkor: Nagy Britanniában 1928-ban; Franciaországban 1948-ban; Svájcban 1971-ben; Magyarországon 1918-ban az I. néptörvény: a nõk akkor választhatnak, ha valamely hazai élõ nyelven írni és olvasni tudnak, ha 24. életévüket betöltötték, és legalább 6 éve magyar állampolgárok. A nõk választójogának elsõ teljes megadása a Tanácsköztársaság idejére esett: 1919. áprilisától minden 18. életévét betöltött férfi és nõ szavazati joggal bírt. 1919 után azonban jogaikat ismét korlátozták, és az általános, mindenkire vonatkozó (férfiak-nõk), közvetlen és titkos választójog Magyarországon 1945-tõl létezik: az állampolgársági feltétel maradt meg a törvényben,és az országban lakáshoz kötötték a választójogot.]

Ezek a történetek olyan szerzõtõl valók, aki odafigyel a többiekre, az emberi viselkedés jellemzõit jól meg tudja ragadni prózájában. Ha nem lenne odaírva, hogy Kamarás Klára az író, akkor el kéne gondolkodni, hogy vajon férfi vagy nõ írta-e ezeket a regényeket? Fõleg azért, mert ha tudjuk is, hogy írónõ könyveit olvassuk, és azok nõk történetei; mégis az elbeszélési mód realista, a történet kibontása pedig romantikus elemekben gazdag – szóval figyelmet igénylõen olvasmányos – magasan felette áll a szirupos nõ-újságok és nõ-magazinok beszédmódjának. A két regénynek irodalmi értéke van.

Anica (117 oldal). Pepita füzetek (206 oldal) – mindkét könyv címlapját Kaskötõ István tervezte. A Révai Digitális Kiadó kft jelentette meg, a szerzõ kiadásában.

Budapest, 2010. október 27

Fetykó Judit