Tanuljunk nyelveket
Dátum: Május 31, kedd, 23:02:30
Téma: Anomáliák térben és időben


Bízom benne, hogy ami késik, az nem múlik. Talán nem kell annyit várni erre az elengedhetetlenül szükséges segédeszközre, mint a négyes metró üzembehelyezésére...


Bolond az, aki a mai kitágult, kitárult világban nem tulajdonít kellő jelentőséget a nyelvtudásnak. Úgy értem, legalább egy idegen nyelv több kevesebb ismeretének. Ma már Kiskuntávolban sem elég csak magyarul beszélni, ha multinacionális cég foglalja el a falu szélét. Legalább annyit tudni kell németül, angolul, netán kínaiul - attól függően milyen nemzetiségű a tulajdonos -, amennyi a fizetésemelés kicsikarásához elegendő. Nem feltétlenül szükséges egy húszezer szavas szótárt bebiflázni, de néhány szót érdemes megtanulni. Hogy akarjon szobát szerezni a Balaton mellett az, aki nem tudja, mit jelent a zimmer frei? Ahhoz is kell egy alapfokú nyelvtudás, hogy ne a kisdolgunkat akarjuk elvégezni ott, ahol office to let van a táblára festve, s egy leleményes graffitis által i betűvel korrigálva a to és a let között.
Egy kis kéziszótár persze könnyen a segítségünkre lehet, de csak akkor, ha a velünk szemben álló idegennek van türelme kivárni, míg a bé betűs címszó alatt kikeressük, hogyan is mondják más nyelven: bocsánat. Az élet egy rohanás, ekkora türelmet senkitől sem várhatunk el, ennélfogva nem árt előre megtanulni. Mondjuk száz szót. Minimum.
Hogy ez mennyire fontos, arra két hete döbbentem rá. Hajón keltünk át az óceánon, élveztem a friss tengeri levegőt, távolba meresztve a szemem, hátha látok egy másik hajót, egy hajótöröttet, valamit, ami megtöri a végtelen víz egyhangúságát. Mondhatom, szerencsém volt, mert egyszer csak négy vagy öt delfin bukkant elő a hullámokból, az egyik ráadásul felém fordította fejét, láttam, hogy rámkacsint, sőt mondott is valamit delfinül, amiből én egy szót sem értettem. Ez egy kissé elkeserített, hiába voltam éppen elégszer abban a helyzetben, hogy bambán kelljen bámulnom valakire, aki egy általam ismeretlen nyelven szólt hozzám. Igaz, emiatt csak ritkán fogott el szégyenérzet, viszont az is igaz, hogy utána napokig furdallt a kíváncsíság, vajon mit akarhatott tőlem az az érthetetlenül karattyoló idegen.
Így voltam azzal a pajzánkodó delfinnel is, aki az óceán közepén kiszemelt magának. Mert hogy nekem kacsintott, hozzám szólt, arra mérget veszek. Talán csak csevegni szeretett volna, de az is lehet, figyelmeztetni akart valamire. Ne hajoljak át a hajó korlátján, mert könnyen közéjük eshetem játszótársnak. Persze az is lehet, hogy éppen erre invitált. Akkor, ott a hajó fedélzetén szentül meg voltam győződve, sohasem fogom megtudni, mit akart tőlem az a barátságos delfin.
Erre - mit ad isten! - hazaérve azt olvasom, hogy amerikai kutatók egy delfin szótár szerkesztésén dolgoznak. Számomra ez nagyon is logikusnak hangzik. A delfinek - állítólag - megértik az embert, csak mi, emberek vagyunk olyan tökkelütöttek, hogy fogalmunk sincs, mit akarhat tőlünk egy delfin a maga hangjeleivel. Nos, ez már a múlté.
Ezen fellelkesülve rögtön elszaladtam egy könyvesboltba, de - legnagyobb bánatomra - delfin-magyar szótárt egyelőre még nem árusítanak. Bízom benne, hogy ami késik, az nem múlik. Talán nem kell annyit várni erre az elengedhetetlenül szükséges segédeszközre, mint a négyes metró üzembehelyezésére. Az amerikai kutatókat simán lekörözhetjük, hiszen mi, magyarok sokkal kedvezőbb helyzetben vagyunk. Elég csak a delfinn-ugor rokonságra gondolni.
Türelmetlenségemre jellemző, hogy most már egy kecske szótárt is be akarok szerezni. Tegnap ugyanis láttam, hallottam a tévében egy illetőt, aki mekegett. Nagyon szeretném tudni, miről beszélt.






Az írás tulajdonosa: Fullextra.hu
http://www.fullextra.hu

Az írás webcíme:
http://www.fullextra.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=3061
pharmacy online