Fullextra.hu - Ott voltunk a könyvhéten

A kivetítő a szerzőkkel sok nézelődött késztetett megállásra, még ha nem is nagyon értették a szöveget a nagy hangzavarban...

Igen, immár negyedik alkalommal a Fullextra fennállása alatt. Nagy dolog ez egy kortárs irodalmi portál életében, hiszen tudtommal mi vagyunk az egyetlen internetes oldal, akik most már hagyományosan megmutathatjuk magunkat a könyv ünnepén.
(Igaz) az önálló pavilon nem jött össze idén sem. Ennek elsősorban anyagi okai vannak, hiszen egy fél pavilon bérlése is tetemes összeg.
Társbérlőnk ebben az évben a KSH, azaz a Központi Statisztikai Hivatal volt. Ezzel csak az volt a baj, hogy aki az ö kiadványait keresi, az csak a legritkább esetben érdeklődik a kortárs irodalom iránt.
A lényeg a lényeg, hogy újra ott voltunk!

I. nap – csütörtök
Első nap reggel a berendezkedésé. Lóhalálában rohantunk Zsuzsival, így is elkéstünk, szegény Anna türelmetlenül várt. Megérkezik Anne20 is, és nagyjából kilencre elrendeztük a sorokat. Minden a helyére került már csak a vevők hiányoztak. A kivetítő a szerzőkkel sok nézelődőt késztetett megállásra.
Sorban érkeztek a könyvek. Egy részét Anna hozta, de betolatott Nyuszó-muszó is, nagy pocakkal, Gábor könyvével. Csiga Gizi úgyszintén, kora délután pedig Szilfer is megérkezett. Sajnos még vásárolni, nem nagyon akartak az emberek. Tizenegy óra körül Anne20-al megállapodtunk, ha törik, ha szakad, egy könyvet eladunk délelőtt. Még ki sem mondtuk, máris egy úr, Zsuzsi „Levelek a múltból” című kötetét fogva a kezében, az ára után érdeklődött. Ez volt a kezdet és utána csoda történt. Varázsütésre elkezdtek vásárolni. Na persze nem egy országos kiadó szintjéhez kell hasonlítani, de a tavalyinál bizony sokkal több vevőnk volt. Ebbe persze az is belejátszott, hogy jelentős árengedménnyel és ajándékokkal csalogattuk az érdeklődőket. Majd el felejtettem mondani, Nagy Bandó András régi ismerősként üdvözült bennünket. Megköszöntem a tavalyi antológia előszavát, amit Ő írt. Váltásig eladtunk több, mint tizenegy könyvet, és még az a csoda is megtörtént, hogy Anne20, Zsuzsi és én egyszerre dedikáltunk. Anne20 egy kedves ismerősének Zsuzsi és én egy ismeretlen vásárlónak. Délután megnéztük a megnyitót. Szerencsére a fúvószenekar nem ázott ronggyá, mint tavaly. A megnyitó köszöntőben a határon túli magyar írókat méltatták. A hátáron inneni, nem hivatásszerűen írókról nem esett szó. Talán egyszer majd azt is megéljük.
Maradt vásárló és sikerélmény délutánra is. Gondoltuk, ha így folytatódik nem fogunk panaszkodni.

II. nap – péntek
Elvileg csak nézelődni mentem volna ki, de egy telefon átírta az elképzeléseimet így nem volt mit tenni a délutánt ismét a pavilonnál töltöttem, váltakozó sikerrel. A forgalom nem emelkedett a csütörtökhöz képest, de azért nem panaszkodtunk. Nagyszerű élmény volt elbeszélgetni a nagybetűs OLVASÓVAL, és ami ennél is meglepőbb a sok-sok biztató szó, amit kaptunk. Számomra feledhetetlen élmény volt, amikor egy 92 éves bácsi megvette a Családfát. Persze jönnek az ismerősök is. A Fullextráról, aki csak tehette, az legalább bekukkantott hozzánk, így most nem is sorolom fel őket, kevés lenne az oldal. De nem csak a Fullról, hanem tiszteletét teszi a Barátok Verslista vezetője vagy az Irodalmi rádió egyik szerzője is. Továbbá személyesen is megismerkedhettünk néhány, más irodalmi honlapon publikáló író-költő társunkkal.
A második nap végén, este valaki megjegyezte: volt érdeklődés és még némi vásárlókedv is. Soha rosszabb pénteket.

III. nap – szombat
Mivel én zártam így reggel is ki kellett mennem, lévén nálam volt a pavilon kulcsa. Mikor odaértem, Daniela és Lena már izgatottan vártak. Láttam a szemükben, készek a nagy kalandra. Segítettem nekik kipakolni, közben befutott Anna is. Én elköszöntem azzal, hogy délután jövök.
Mentem is, hiszen a szombat a leghúzósabb nap, lévén ekkor van a könyvek éjszakája, mikor elvileg éjfélig vagyunk nyitva.
Délután, némi túlzással annyi a Fullos a pavilonunknál, mint egy jól sikerült irodalmi esten. A délelőttiek panaszkodtak kicsit, hogy bár sok az érdeklődő, de bizony a vásárló kevés. Az igazság az, hogy a vevő számára ismeretlenek vagyunk. Nem tudja, mit kap a pénzéért. Megvallom, hogy a könyvhét előtti napokban vagy száz e-mailt küldtem szét ismerőseimnek és barátaimnak, hogy tudassam velük itt és itt, ekkor és ekkor megtalálnak a könyvhéten. Ha maradunk a százas számnál, akkor pontosan a 3%-a jött el, azaz hárman, ebből egy csak kíváncsiskodott. A többi érdeklődőt ott a helyszínen igyekeztünk meggyőzni, hogy higgye el, érdemes megvenni ezt, vagy azt a könyvet. Ha kézbe vettek egy kötetet, (nemcsak a sajátunkat) beszéltünk a szerzőről, elmondtunk róla és írásáról mindent, ami az érdeklődését felkelthette. Ennek eredménye, hogy vagy megvette, vagy nem. Legtöbbször nem, de akkor is mosolyogva köszöntünk el. Sokszor tapasztaltuk, az arcokat nézve, hogy legszívesebben a fél pultot felvásárolta volna egy-egy kedves, irodalmat szerető ember, de nem engedhette meg magának anyagilag.
Még egy fájó igazság. Az emberek nem nagyon vesznek verses kötetet. Az internetes portálon amennyire a versek viszik a prímet, és a próza csak mögöttük kullog, úgy a nyomtatott formánál ez fordítva van. A prózára rá lehet beszélni az érdeklődőt, míg a versre alig. Nagyban növelte a vásárlókedvet, ha a vevő személyesen beszélgethetett az alkotóval.
A könyvek éjszakája sok embert, kevés vevőt hozott. Ennek a miértje az, hogy amint besötétedett, eleredt az eső. Nem csak nálunk, úgy általában elment a vásárlókedv, helyette részese lehettünk egy fergeteges utcabálnak és táncolhattunk az esőben.

IV. nap – vasárnap
Hulla fáradtan nyitottunk. Alig indult meg az élet, örömteli találkozásban volt részem. Egy volt általános iskolai osztálytársam, a párjával tette tiszteletét. Amíg én dedikáltam és felelevenítettük a több évtizeddel korábbi emlékeket, addig párja végig nézte a (fél)pavilon kínálatát, és még két könyvet vásárolt. Itt most ellent mondok a fentebb leírtaknak, hiszen ily’ módon egy verses kötet is a szatyorba került. Őket egy anya és lánya követ, meghatóan aranyosak, és nem csak azért mert két könyvet is vásároltak.
A meglepetéseknek nincs vége, hiszen egy érdeklődő házaspárról kiderül, hogy Ők a_leb szülei. Zsuzsi annyira megőrül nekik, hogy a nyakukba ugrik. A délelőtt további részéről elmondhatjuk, volt forgalom, némi eső, de átvészeltük.
Közben felfedezzük, hogy Anna hívott minket, de ebben a zajban egyikünk sem hallotta a telefont, főleg, hogy az a táska mélyén lapult, mi meg a pavilon előtt strázsáltunk. Hiába hívjuk, nem veszi fel, így mikor befut Baggio Gábor, tudjuk meg a rossz hírt. Anna rosszul lett és nem tud jönni. Csak reménykedtünk, hogy nincs nagy baj, és persze nem hagytuk magára Gábort, maradtunk délután is. Nem áldozat volt ez, csak épp pokolian fáradtak voltunk. A délután gyorsan szaladt, én este még kifuvaroztam Zsuzsit a buszpályaudvarra. Mire visszaértem, pánik volt a pavilonban. Gábor és a társbérlőnk (KSH) munkatársai lázasan keresték a kulcsot, már a biztonsági szolgálatot is riasztották. Erre én lazán közöltem, ott van a monitor talpán, én tettem oda reggel. Az a fránya kulcs nem adta fel, záráskor minket is megtréfált. Az elpakolásnál leesett a monitor talpáról és mi is kereshettük vagy tíz percig, amíg megleltük egy könyvvel teli kosárban.

V. nap – hétfő
Levezetés és zárás
Mivel nálam volt a kulcs meg a bevétel, így hétfőn is megyek nyitni, és ha már ott voltam, maradtam is zárásig. A hétfő kevés vásárlót, kiadós beszélgetéseket hozott. A legfontosabb pedig, hogy Anna jobban volt és ő is ott ült közöttünk, jó kedvű volt egészen addig, amíg nem kapott egy telefonhívást. Na, azt inkább nem részletezem ki, miért, kire orrolt meg. Ki, miért és hogyan próbálta keverni a… Lényeg, hogy Anna diplomatikus, és ha nem is könnyen, ha nem is ott azonnal, de megoldotta ezt a dolgot is. Kora délután mivel az eső szemerkélni kezd, vevő egy szál se volt, leltárt csinálunk, összepakoltunk és bezártunk.

Ami még a krónikába kívánkozik: Szilfer, Georendno, Vörösliliom és Eprecske most először élhették át azt a felemelő érzést, hogy alkotásuk ott volt a könyvhét kínálatában. Aztán, szegény Navarrista aki majdnem napszúrást kapott. Vagy, hogy Naiva-Zsuzsi eltévedt a város forgatagában.
Ja, majd el felejtettem, a leltár eredménye: anyagilag senki, élményekben mindenki, aki ott volt gazdagabb lett. Megtiszteltetés, hogy ott lehettünk.

Konklúzió: jó volt, szép volt, reméljük jövőre újra mehetünk.
Hiszen „Mi ezt szerelemből csináljuk”