Fullextra.hu - Fullextra Alkotótábor 2012

Becsülettel megküzdöttünk minden pontért, sokat tanultunk és tapasztaltunk, és végül a tudatlanság homályából mind ki is jutottunk a fényre...

Csütörtök:

A program szerint csütörtökön délután 15.00-kor volt a kapunyitás, ám a társaság egy része már jóval korábban megérkezett és összeverődött a Boszitanya 1. számú épületének teraszán. Rettenetesen meleg volt. Délelőtt is, délben is, délután is. A folyadék pótlása a koktél- sör- unikum mágikus háromszöge mentén kezdődött el mindenkinek ízlése és belátása szerint, mindenesetre annyi megállapítható, hogy a hely tulajdonosának már az első néhány óra is igen jó forgalmat hozott. Az asztalokat összetoltuk, s úgy ültük körül, mint a kerekasztal lovagjai, kardok helyett füzeteket, kulcsokat, üvegeket és poharakat halmozva magunk elé, s türelmesen vártuk, hogy megérkezzenek a Fullextra alkotói.
A szállás tulajdonképpen jó volt. Nem tökéletes, de hibái ellenére is szerethető, elfogadható környezet, kedves, segítőkész tulajdonosokkal. A két, egymás mellett álló rózsaszín épület valószínűleg a legnagyobbak közé tartozott a környéken (Kertvárosról lévén szó, körülöttünk kisebb-nagyobb kertes házakkal szegélyezett poros kis utak futottak mindenfelé.) Hiba csak annyi, hogy a két épületet nem csak az utcáktól és a szomszédoktól, de egymástól is magas kerítés választotta el, összekötő ajtó nélkül, így a közlekedés közöttük kissé körülményes volt, de fennakadást végül is semmiben nem okozott a számunkra.
Az apró szobák hangulatosak és változatosak voltak, mindegyik más-más színűre festve, minimális mennyiségű bútorral, törölközőkkel és ágyneművel. Utóbbiak szivecskés mintái, a képek, a világos-virágos színek és hasonlók miatt a csapat benyomása az volt, hogy ez amolyan "légyott" szállás lehet, amin jót mosolyogtunk, és hát, ott is voltunk persze. :D Később egyébként ezzel magyaráztuk azt is, hogy a helységek kissé koszosak voltak, a konyha felszereltsége pedig egészen minimális, gondolván, hogy minek ide annyi minden kütyü (pl. kanál, villa, meg hasonlók), hiszen itt a lakók úgyis csak jönnek, elmennek és már mennek is. :D
Volt azonban a Boszitanyának két nagyszerű csodája is. Az első egy apró halastó az 1. számú épület játékterme előtt, amiben sárga, piros, fekete és egyéb színekben pompázó kínai halak úszkáltak, a hőség ellenére is inkább a sekélyesben, semmint a tavacska közepének mélységeiben, vagy a tenyérnyi lapulevelek között. Ezek a halak egészen elképesztőek voltak. Nem csak azért, mert egzotikus színeket, mintázatokat hordtak a hátukon, vagy mert a nagyobbaknak egészen emberi arcokra emlékeztető vonásaik voltak, hanem azért is, mert az általunk ott töltött négy nap alatt rendkívüli szociális érzékenységről tettek tanúbizonyságot! Hatalmas érdeklődéssel figyelték mindazt, ami a medencéjükön kívül történt, rendszeresen kiúsztak egészen annak széléig, a peremet jelentő kövek közé és néha még a mozgásunkat is követték a vízben, ameddig csak tudták. Volt közöttük néhány, akik gátlástalanul szemeztek mindenkivel, aki csak a vízhez hajolt, és annyira lelkesek voltak, hogy végül már azon se lepődtem volna meg, ha este valamelyikük (mondjuk a nagy barna vagy a sárga csíkos) kiugrik a vízből, kér egy pofa sört és leül közénk az asztalhoz beszélgetni egy kicsit. :D
A második csoda a medence volt a 2. épület mögött, de erről majd még később szólok.
Szóval a kapunyitás: Anna 15 óra után nem sokkal hivatalosan is megnyitotta a Fullextra Alkotótábort, ismertette a programokat és a versenyek feltételeit, majd hozzálátott a másnapra tervezett ebéd megszervezéséhez. Hamar kiderült azonban, hogy a dolog nem olyan egyszerű, mint amilyennek elsőre látszik. Eszközhiány, alapanyaghiány, a boltok messzesége, a kánikula, a szükséges/ráfordítandó idő és energia mennyisége és hasonló dolgok számbavétele után végül lemondtunk a közös főzésről, s abban maradtunk, hogy az étkezéseket a Boszitanya által ajánlott étlapokról fogjuk megoldani. (No, nem, itt helyben nem főztek, az étlapokhoz kilométerekkel távolabb tanyázó szakácsok, konyhások, pizzasütők tartoztak, egyszóval kiszállításról volt szó csupán, de beértük ennyivel is, mint a legkézenfekvőbb megoldással.) Röpke egy óra alatt össze is hoztuk az első komoly megrendelést, ami többnyire pizzákból és gyros-tálakból állt, meg is ettük becsülettel, amit kaptunk, de a jóllakottság és az elégedettség érzései ezúttal messze elkerülték egymást. Volt, aki a nyers tésztára, volt, aki a kevés feltétre panaszkodott, a gyrososok pedig egyöntetűen állították, hogy amit kaptak, az minden, csak nem gyros. Sebaj, ettünk és ez a lényeg, a késő délután pedig még ott rejtegette magában a medencézés csodálatos lehetőségét, amit a nap folyamán aztán mindannyian valóra is váltottunk igényeink és vérmérsékletünk szerint.
Perzselő nap, hűsítő víz, öntözött zöld pázsit, gyöngyöző sörök és koktélok, minden adott volt a jó hangulathoz. Az este azonban még egy meglepetést tartogatott a számunkra: Viharfelhők gyűltek, villámok csapkodtak a távolban, s egy rövid időre a Boszitanya felett is esni kezdett az eső, de ezt senki sem bánta igazán. A látvány szép volt, a szobák pedig lehűltek valamelyest, s nyugodtabbak voltak az álmaink.

Péntek:

A délelőttöt a tervezett programnak megfelelően a beküldött versek elemzésével töltöttük. A teret ehhez a Boszitanya játékterme szolgáltatta, ahol három billiárdasztal, egy csocsó és egy gyümigép kapott helyett. Ezek vízszintes felületei kiválóan meg is feleltek arra a célra, hogy tartsák a projektort, a laptopokat, az öt ventillátort, a poharakat, a palackokat, a füzeteket, stb.. A levegő meleg volt és fülledt, de még a tűréshatáron belül (leginkább a ventillátoroknak köszönhetően). A hangulat jó volt, a társaság élénk, s bár a versek gyorsan pörögtek, az idővel mégis komoly gondjaink támadtak. Ebédig sajnos nem sikerült valamennyi alkotást végigolvasnunk és kielemeznünk, s ennek a programpontnak a folytatását végül határozatlan időre elnapoltuk. Jöttek megint a megrendelőlapok, a pizzák, a tészták, a saláták, de ezúttal már tapasztaltabbak és óvatosabbak voltunk (a 2008-ból itt ragadt megrendelőlapot pl. már az előző napon kidobta a házigazdánk), így végül az eredmény is jobb lett az előző estinél.
Rövid szünet után hosszabb pihenés következett. No persze csak a testnek, mert a lélekre és a szellemre komoly próbatétel várt még a délután folyamán: Megkezdődött a várva várt vetélkedő a négy csapat (piros- arany- zöld- sárga) között a halhatatlanságért, az örök dicsőségért és a nem is tudom, még miért. De leginkább azért, hogy jólérezzük magunkat, és ez a vágyunk, hála aLéb felkészültségének, szorgalmának, maradéktalanul teljesült is (óriási munkát végzett a feladatsor összeállításával, kidolgozásával). Szenzációs kérdéssorokat hozott a számunkra. A feladatunk látszólag egyszerű volt: három lehetséges válasz közül kiválasztani a jót. Csakhogy ezek nem akármilyen kérdések és válaszok voltak, és igencsak kapaszkodnunk kellett, hogy a hőségtől és a koktéloktól-söröktől elnehezült fejeinkkel betörhessük a kacifántos válaszok jelentésmezőit őrző kapukat. (Vigyázz! A morfémának nincs köze a Mátrixhoz; a boltokban pedig már az idén Karácsonyra kapható lesz a plüss-sirály, a csomagoláson feltüntetett három felkiáltójellel és legalább négy ponttal... vagy valami ilyesmi. Makk-kupak? Ezt mindenki gondolja végig maga.) :D
Mindenesetre a csapatok lelkesen dolgoztak, a játékmesterek - Anna, aLéb és AngyaliAndi - előtt pedig le a kalappal, hiszen a kert közepén 40 fokos hőségben kalap és zokszó nélkül végigbírták a délutánt. Azt hiszem, nem túlzok, ha azt mondom, hogy mindannyiunknak nagy élmény volt.
Az este egy részét megint a medence mellett töltöttük. Itt-ott papírok röpködtek, tollak suhogtak az árnyékosabb zugokban, s lázasan készültek a versenyre leadandó pályaművek. Az éjszaka legbátrabbjai végül a házigazda által szolgáltatott diszkóban táncoltak hatalmas jókedvvel és erőbedobással, amíg csak a lábuk bírta. Közben megint beborult az égbolt, esett is egy kicsit, és a szobák elviselhető hőmérsékletűre hűltek vissza. (Bár a "hűltek" szó talán itt nem a megfelelő. Úgy mondanám inkább, hogy a szobák kevésbé intenzív kazánokként fűtötték tovább a bennük nyugovóra térőket, minket.)
A nap tanulságai:
1. Az "ábrándfátyol" talán létező kifejezés, talán nem, de mindenképpen maradandó, amire sokáig emlékezni fog még mindenki. :D (Részletekért Pirospipacsot és Piromant keressétek.)
2. Attila61 pálinkája erős. (Részletekért bárkihez...)

Szombat:

10.00: Feszültség, izgalom. A versenyművek leadásának határideje. (Postán elküldött bonbonok, italok, borítékok az otthoniaknak, hátha akad tőlük egy-két plusz pont.. Á, ez azért túlás. :D ) Némi átrendeződéssel, egy-két személycserével folytatódott a színek küzdelme, ám ezúttal nem a kertben, hanem a játékteremben foglaltuk el pozícióinkat. A vetélkedő második részét AngyaliAndi tervezte és vezényelte le, jó hadvezérhez illően szigorú volt, de következetes. 13 rafinált kérdés, embert próbáló feladat várt ránk a magyar irodalom és nyelvtan tág tereiről szemezgetve és gondosan kidolgozva, megszerkesztve. Kattogtak is a fogaskerekek, szinte hallani is lehetett néha. Becsülettel megküzdöttünk minden pontért, sokat tanultunk és tapasztaltunk, és végül a tudatlanság homályából mind ki is jutottunk a fényre. :D Remek szórakozás volt, igazi izgalmakat hozott, a halhatatlanság és az örök dicsőség pedig végül a piros csapat tagjainak jutott osztályrészül. Megérdemlik a gratulációt!
A vetélkedő menetében külön színfoltot jelentett a tulajdonos két mopsz (így kell írni?) kutyájának nyitott ajtókon át történő betörése a terembe, akik ugyan nem születtek a legszebb állatoknak a földön (tulajdonképpen csőkutyák lapos és ráncos arccal, akik úgy röfögtek, mintha kismalacok lennének), de becsületükre legyen mondva, jámborak és szelídek voltak, és egy öngyújtón kívül semmilyen zsákmányt nem követeltek maguknak tőlünk, területükre behatolt idegenektől.
Jött megint az ebéd és a megrendelőlapok. Megjegyzem, a társaságnak legalább a fele már nem kívánt élni ezzel a lehetőséggel, és végül nekik lett igazuk, mert az 1 óra 20 perces kiszállítási idő az eddigiekhez képest is erős meglepetésnek számított. Sebaj! Ettünk, a többi meg nem számít.
E nap délutánján több eseményre is sor került, melyeknek helyszíne a medence melletti pázsit volt. Először Winner állt elénk, hogy előadást tartson a prózaírás sarkalatos kérdéseiről, de monológ helyett inkább beszélgetést kezdeményezett és abba próbálta meg bevonni a hallgatóság valamennyi tagját. Azok, akiknek a tolla alól kikerült már a próza műneméből való egynéhány írásmű, saját tapasztalataikat tehették hozzá az elméleti fejtegetésekhez, s így a Winner által megfogalmazott kérdésekre sokféle válasz érkezett. Ennek ellenére úgy éreztem, hogy a szereplőkkel, nevekkel, helyszínekkel, a megfogalmazás módjával, stb. kapcsolatos kérdésekre adott válaszokban tulajdonképpen egyetértettünk, még ha voltak is árnyalatnyi különbségek itt-ott. Egy dolog azonban egészen biztos: Aki írásművében az öncélú káromkodás bűntettét követi el, az azonnal pokolra kerül (minimum az 5. bugyor), és rettenetes máglyákon pörkölődik majd a bűnbocsánatig... :D
Ugyanezen a délutánon került sor a saját alkotások előadására is, A művek műfaj és téma tekintetében is széles spektrumon mozogtak, a humoros jelenetektől, életképektől a megrázó, megindító lírai monológokig bezárólag sok minden elhangzott a program során. Valamennyi alkotó komoly munkával állt elő, s ajándékozott meg minket, alkotótársait. Sok értékes és szép művet hallottunk, egy részük már ismert volt, más részük még ismeretlen, de úgy gondolom, hamarosan ez utóbbiak is fent lesznek majd a Fullextra oldalán. (Az eposzt hiányoltam kicsit, de hát nem lehet mindig mindent... :D )
Tiszavirág és MZ_per_X találós kérdésekkel és humoros érdekességekkel készültek a számunkra, s mi élvezettel hallgattuk meg őket is, és azt hiszem, nem vallottunk szégyent: Mindig akadt valaki, aki megtalálta a helyes választ az elgondolkodtató és sokszor egyáltalán nem könnyű kérdéseikre. (Megtudtuk például, hogy az üveg valójában folyékony halmazállapotú, csak nagyon lassan folyik. Ám ha alaposan megnézzük mondjuk a régi templomok festett üvegablakait, akkor látni fogjuk, hogy az alsó peremükön bizony már összefolyt az üveg. Meg is fogom nézni, ígérem!)
Az időből viszont megint kifutottunk, így az esztergomi városnézés programja vasárnapra tevődött át, este mégis beautóztunk a városba, s egy hangulatos Duna-parti vendéglőben vacsoráztunk tiszavirág és MZ_per_X útmutatása szerint. Utána még fölmerült a lehetősége annak, hogy teszünk egy sétát a parton és megcsodáljuk a belváros kivilágított utcáit is, de a szúnyog-hadak ismétlődő támadásai végül visszavonulásra kényszerítettek minket. A sétát végül éjszakai medencézésre és teraszon iszogatásra cseréltük fel. Előkerült az Uno kártya is, szóval minden adott volt az utolsó este kellemes eltöltéséhez.
Ezekben az órákban - hogy pontosan mikor, nem tudom - került sor a versverseny eredményének kihirdetésére is, amit a győztes Vörösliliom felolvasása követett. Miután versét meghallgattuk, mindannyian egyetértettünk abban, hogy a díj a lehető legjobb helyre került, Dana pedig annyira meghatódott, hogy még a könnyei is potyogni kezdtek. Szép pillanatok voltak.
Az éjszakából ezután már sorra tünedeztek el a táborlakók, mindenki addig húzta-halasztotta a lefekvés idejét, amennyire maradék ereje és másnapi tervei ezt lehetővé tették. Az 1. épületben viszont veszettül dübörögni kezdett a diszkó (ezúttal nem nekünk), s a hangorkán végig is kísért minket az utolsó éjszaka nagy részén; úgy saccolom, legalább hajnali 4 óráig tartott.
Észrevétel:
Bár pontos adatokkal nem tudom alátámasztani, de meggyőződésem, hogy a három nap alatt Samway és Naiva együtt legalább 1000 fényképet készítettek (és még lehet, hogy keveset írtam!). Remélem, a legszebbeket láthatóvá is teszik majd a számunkra.
A nap tanulsága:
A "téridőezüst" az "ábrándfátyol" mögött. Szabadon megfejthető... :D

Vasárnap:

Reggel elbúcsúztunk mindazoktól, akik a városnézésre már nem maradhattak velünk, azután csomagoltunk és mi, "maradékok" is kocsiba szálltunk, hogy aztán meg se álljunk a híres-neves Esztergomi Bazilikáig. Itt és most tartózkodnék attól, hogy magát az épületet és a környékét bemutassam, s megelégednék annyival, hogy leírom: Méltán híres és nagyszerű alkotás, amit mindannyian ámulattal csodáltunk (még azok is, akik már nem először látták). A séta egyik érdekessége a Bazilika tövében egy középkori udvari bolondnak öltözött férfi volt, aki furulyán játszott elképesztő bravúrral a magyar népdaloktól kezdve Bizet: Carmen-jéig mindent, ami csak az eszébe jutott, s tette mindezt először csak kettő, aztán már három furulyán is, egyszerre! Ez utóbbit úgy sikerült, hogy a középső furulyát felhúzott bal lábára támasztotta, míg a másik kettőre egy-egy keze jutott. Lenyűgöző volt.
A séta másik érdekessége, hogy Attila61 és Piroman "texasi olajfúró" típusú cowboy kalapokat vásároltak a Bazilika mellett románul nem beszélő erdélyi (roma) árusoktól. Azt hiszem, talán ez lehet a globalizáció, vagy valami ilyesmi... :D
A Bazilikát elhagyva a társaságnak nagyjából a fele elbúcsúzott, akik pedig maradtunk, egy hűvös, teraszos vendéglőbe húzódtunk vissza a meleg elől ebédelni és felkészülni a hosszú útra, hazafelé.
A nap tanulsága:
Piroman nem Laci (részletekért forduljatok hozzá) :D
Malan