Tanuld meg ezt a versemet! - avagy...
Dátum: Október 23, kedd, 08:32:59
Téma: Irodalom tudástár
 |
(Tanuld meg ezt a versemet! - avagy a szülinapi Full-tali margójára)
Hihetetlen. Megdöbbentő, hogy milyen kicsi a világ. |
Nem felkérésre írok a Fullextra születésnapi összejöveteléről. Egy más irányú véletlen úgy hozta, hogy mégis írnom kell. Hiszen, olyan kicsi a világ...
13-a szombat. Hajnalban indulok Pestre. Muszáj korán mennünk. No nem a Full-tali miatt, hanem bizony piacoznom kell, hogy összejöjjön a benzinre. Persze még az asszonyt is leteszem a pénteken már megfőzött finomságokkal a lányomnál. Piacoztam... Bejött a benzin ára...
14.55– menetrendszerű pontossággal – most elsőre – odatalálok a Fullextra Szépségszalonba. Tali lesz. Már a kapuban Sam-Józsival futok össze. Nagy dolog ez. Mióta legyőztem a hatalmas betegséget, először tudok Talira jönni... Igen, eleinte még a felülés, majd a felállás, majd a járás... Hm... Kemény...
Gyönyörű helyre érkezem. Egy kicsit betegeskedik az ember, s tessék: máris egy eszméletlen kis fészket hoz össze a Full (no persze Anna jóvoltából). Nincs időm betelni a látvánnyal. Hatalmas ölelések. Nagyon örülök minden érintésnek, s érzem nekem is mindenki örül... Anna köszöntője után felolvassa egyik versem, ezzel is fokozva az érzést hogy a találkozásunk (már gyógyultan) is egy nagy ünnep.
És beindult a gépezet...
Szép versek szóltak, csillogtak a szemek, zengett a gitár AbelAndi és csapata jóvoltából... Büszkén mondhatom, hogy sokat fejlődött ez a csapat. Nem csupán az összetartozásban, de a verselésben, és a felolvasásban is... Lelket gyönyörködtető volt hallgatni a színességet, amit ez a kis közösség alkotott saját (ki tudja mit hoz a jövő?) szórakoztatására. Jó volt látni az arcokat, amikor három kiválasztott verset másoktól olvastam fel.
Aztán, sajnos korán kellett eljönnöm (hijj', családi elfoglaltság), de még a szünet után felvághattuk a szülinapi tortát. Finom volt (hála kisebbik Andinak).
Jó volt ismét a kis csapatot átölelni, s megpihenni a szeretet kis szegletén. Köszönöm, hogy vagytok...
***
Ám! Történt valami más is ezen a talin. Fényesi Tóth János barátom Faludy Györgyre emlékezett a „Tanuld meg ezt a versemet!” olvasta fel.
Hihetetlen. Megdöbbentő, hogy milyen kicsi a világ.
Úgy két éve történt, hogy Szabó János barátom egy cikkel jelentkezett a Zagyvaforrás újságunkban: A munkatáborok zagyvai foglyai címmel.
Magyarországon a II. világháborút követő időszakban közel száz munkatábor működött. A politikai munkatáborokba azok kerültek (a legtöbbször ítélet nélkül), akiket a népi demokrácia ellenségeinek kiáltottak ki. Dolgoztak a besúgók, pillanatok alatt lettek kulákok, klerikális reakciósok, népellenségek a legkiemelkedőbb személyiségek hazánknak. Kis és nagyemberek kerültek a „Magyar Gulág”-ra – Recskre is. Lakóhelyemtől Zagyvarónától csupán negyven kilométerre, működött az egyik ilyen leghírhedtebb intézmény, a Recski munkatábor a falu melletti Csákány-kő hegy kőbányájának közelében. Ez a tábor 1950-53-ig működött. Sajnos falunkból is ott található egy név az emléktáblán (képünk)
Ő Földi József, s csak névrokonom. És itt kezdődik a csoda, ugyanis Józsi bátyám Svéd Sándor művész úrral, Erdei
Sándor és Faludi György költőkkel került egy barakkba, sőt ágyszomszédok voltak. Bizony őket sem kímélte a hatalom. Tudásukat a kőtörésre ítélte. Semmijük nem volt. Egy árva ceruza vagy papír hatalmas érték lett volna, de nem volt, illetve nem akkor volt és ott, amikor lejegyezhették volna a híres költők verseiket, ezért a rabtársakat kérték fel, hogy: Tanuld meg ezt a versemet!
Így ír erről Faludy jegyzetében:
„...számos rabtársam tanulta meg azokat a verseket, melyeket jobbaknak, vagy a legjobbaknak tartottam. A megtanulás indoka nemcsak a kölcsönös, törhetetlen szeretet volt, melyet akkor és azóta is egymás iránt érzünk és nemcsak a magyar nép sajátsága, a költészet iránti, merem remélni múlhatatlan lelkesedés. Sőt még nem is az, hogy ezekből a versekből – akármilyen is legyen irodalmi értékük – erőt tudtak meríteni. Hanem elsősorban az a tény, hogy költeményeimet meg kívánták menteni az utókor számára. Az akkori helyzetben, gyönge fizikumommal rendkívül valószínűtlennek tűnt, hogy túlélem Recsket. A túlélést, számos társammal együtt, nemcsak annak köszönhetem, hogy Sztálin későn ugyan, de a számunkra legkedvezőbb pillanatban patkolt el, hanem elsősorban annak, hogy Nagy Imre lett a miniszterelnök, aki a büntetőtábort feloszlatta.
Így az itt közölt versek jelentős részét számos rabtársam tanulta meg betéve. Sajnos, nem tudtam valamennyivel emlékezetüket megterhelni és így történt, hogy amikor 27 évvel Recsk után összegyűjtött verseim kiadására végre sor került, két verset nem voltam képes többé visszaidézni. Az egyik a G betűvel kezdődő költemény, melyről nem tudom, mi is volt, a másik a T betűvel kezdődő (Tizenöt éve, sírgödrödnél Szárszón); ezt a recski fogdán írtam 1952 decemberében, Attila temetésének tizenötödik évfordulóján. A többi viszont, nem kis mértékben Nagy Imre és barátaim segítségével, fennmaradt. Amikor a recski tábort feloszlatták, engem az utolsó csoporttal engedtek ki. Így költeményeim egy része előttem érkezett a szabadba. Egyik fogolytársam, Gábori György szabadulása után mindjárt felment feleségemhez és elmondta néki a Zsuzsának a Tömlöcből című versem első három szakaszát. „Tovább nem tudom” – mondta. – „De holnap szabadul Egri Gyurka, az is feljön hozzád és elmondja néked a következő öt szakaszt.”
Kicsi a világ. Józsi bátyám is sok-sok sort, versszakot mentett át a leírhatóság pillanatáig. Egy brigád-bulin a következő részletet mondta el, melyet édesapám is megjegyzett, pedig nem is tudta kitől és miből való a részlet:
...
„E földre én is készületlen
jöttem. Behúnyom a szemem.
Azt látom, ahogy megszülettem
védtelenül és meztelen,
mint most. Mért jöttem a világra?
Mi volt a célja? Ne keresd!
Ez itt a fény nagy uszodája,
hová beugrattak fejest.”
A részlet Faludy György: Éhség című versének utolsó két szakasza, melyet 1951 telén „írt” Recsken. Ez volt Földi József egyik pesztuma a sok-sok megjegyzett, betanult versszak közül.
Ezért is volt kiváltképpen szívszorító nekem ezt a című verset hallanom Faludytól. Józsi bátyám maga is írogatott, de csak a családban ismertek kisebb versikéi, novellái. Kár, hogy nem maradtak fenn Józsi bátyám feljegyzései.
|
|