Fullextra.hu - Képzeletbeli riport Ady Endrével

Visszagondolok az estélyre, ahol Ady Endre karjaiban táncoltam. Akkor beszéltük meg, hogy ma itt találkozunk...

Egyik este elalvás előtt eszembe jut egy évszám. 1877. november 22-én született a nagy magyar költőnk, kinek sajnos elég rövid életet szőttek a Párkák.
Az álom lassan elringat, majd felkap s elrepít egy régi világba. Már nem az ágyamban vagyok, hanem egy századeleji kávéházban.
A hatalmas ablakon kinézve fiákereket, s nyugodtan sétáló embereket látok. Itt senki sem rohan. Ülök egy tömzsi, karmazsinvörös, puha fotelben, s beszívom a jellegzetes illatot: a kávé és a szivarfüst keverékét.
Visszagondolok az estélyre, ahol Ady Endre karjaiban táncoltam. Akkor beszéltük meg, hogy ma itt találkozunk. Kicsit megkésve, de végre belép. Tehát mégis eljött!- örvendezek magamban.
A nők leplezetlenül bámulják, a férfiak összesúgnak mögötte. Leül velem szemben és mélybarna szemeit az enyémbe mélyeszti. Hosszan hallgatunk. Kezem-lábam reszketni kezd.
Álmomban hirtelen beugrik valami, s magamra ripakodok: -Oké, szedd össze magad! Neked itt most interjút kell csinálni! - Megrázom magam. Szükségem van minden színészi képességemre, hogy palástoljam a zavaromat. Mégiscsak Ady Endre ül itt most velem! Nagy levegőt veszek és belefogok:

Tizenegy ujjal születtél. Lekötötték a fölöslegesnek minősített kicsi ujjacskát, így az lassan leszáradt. Mit gondolsz erről?
Egyértelműen „táltosok átkos sarja” vagyok. Ehhez nincs mit hozzátenni vagy elvenni belőle.

Csodás verseket írsz, s a nőket kergeted. Hogyan marad időd másra is?
Elég nehezen. Ráadásul bor nélkül nem mindig jön az ihlet, ezért még iszogatnom is kell. Azzal is eltelik az idő. - nevet rám.

Nagy szerelem volt köztetek Diósiné Brüll Adéllal, akinek becenevét te adományoztad. Miért?
Így érdekesebb. Különlegesebb. Mint ahogy ő is az. Valódi dáma a társaságban, s dühödt fúria vagy kecses macska a hálószobában...

Ő a házasságban él, mégis egymásba szerettetek annak idején.
Igen, a szerelem ellen nincs mit tenni. Így történt. Vállalom ezt.

Mesélnél egy kicsit részletesebben a megismerkedésetekről?
26 éves voltam. Nagyváradi újságíró. A Royal Kávéházban gyűlt össze a társaság, s ekkor mutattak be bennünket egymásnak. Szerelem volt első látásra. Készen álltam a változásra, így kapóra jött az ismeretség és az utazás lehetősége. Hamarosan meg is látogattam őt Párizsban.

Nagyon sok verset írtál hozzá. Melyik a legkedvesebb a szívednek?
Természetesen mindegyik. Nehéz lenne választani. De ha mégis kellene, akkor talán az egyik korait és az utolsók egyikét említeném. A fehér csönd-et azért, mert ebből érezhető, hogy már a kezdet kezdetén is váltották egymást kapcsolatunkban a jó és rossz időszakok. Az Áldásadás a vonaton címűt pedig azért, mert ebben megáldom őt mindenért, amit adni tudott. Az érzelmek ugyanúgy lenyugszanak, ahogy a Nap is lemegy. Ez a természet rendje. A gyorsan futó vonat képével szimbolizálom a szakítás elkerülhetetlenségét: azt, ahogy a szerelmünk a végzet felé rohant. Tényleg szerettem őt, mégis mindenki csak a kegyetlen szavaimra emlékszik Az elbocsátó szép üzenet-ből.

Mi változott meg benned, mire Csinszkát megismerted?
Teljesen más a két szerelem. Léda mellett még bírtam a „héjanászt”, mert fiatal voltam. Zsukával (Dénes Zsófia) az édesanyja miatt kudarcba fulladt a házasság terve, de ekkor elhatároztam, hogy tényleg keresek feleségnek valót, aki szép és okos. Csinszka mellett már lenyugodtam. Hagytam, hogy ő megtervezze az életünket, hagytam, hogy élvezze a költőfeleség szerepét, s hagytam, hogy anyáskodjon fölöttem.

Csinszka előtt viszont még volt pár nő az életedben. Például az általad Aranynak becézett fiatal nő. Sokan mondták: a rabja lettél. E fiatal lány által mi olvasók szép versekkel gazdagodtunk, például a S a vállad, a vállad cíművel. Merész, újfajta hang volt ez még tőled is.
Hááát igen. Elsodort a szenvedély. Ráadásul féltékeny voltam, és öregnek éreztem magam Arany mellett. Rövid ideig tartott csak ez a szerelem. Nem voltunk egymáshoz valók.

El tudod képzelni, hogy iskolákban a gyerekeknek próbálnak magyarázni a verseidről, miközben még a felnőttek se értik mindig pontosan a szimbólumaidat...
Áhh, menj már! Dehogy. Amúgy se nekik írtam ezeket. Nem gyerekeknek való sorok ezek.

És a betegségeid? Kérdezhetlek erről?
Nos, igen. Már majdnem leterített a kór, de az utolsó előtti pillanatban kaptam egy szérumot, ami meggyógyított. Meg is fogadtam, hogy végleg lemondok a nagy szenvedélyemről.
A nőkről?
Nem, az italról.

A rám szánt idődet megköszönve lassan búcsúznom kell. Megyek és megírom a cikket...
Várj csak, ne siess úgy. Igyál velem egy fröccsöt! - fogja meg a karom a meleg kezével. - És mesélj az újságról!
Elmagyarázom neki, hogy a KULTÚRPROJEKT egy internetes újság. Összeráncolja a homlokát.
Mi a manó?! Nem nyomtatásban, hanem valami fura gépen keresztül jelennek meg a szavak? És úgy olvassák, hogy papír nem is kell hozzá?! Biztos, hogy nem csak a bor ártott meg neked?
Nevetek, s tényleg indulni készülök. Vár a számítógép, a mobiltelefon...De vajon érnek-e ezek annyit, mint Ady figyelő, meleg tekintete? Halkan kérdezem csak:

Na és Csinszka? Vele mi lesz?
Ne gondoljunk most őrá. Olyan szép ez az este...

Lassan egymás felé hajolunk, mikor egy nagy szél felkap. Az ágyamban ébredek. Annyira valós volt minden, hogy a szememet kinyitva először nem ismerem fel a lakást. Aztán sóhajtok egyet. Az, hogy ADY ENDRE velem beszélget, nekem udvarol sajnos csak álom volt...De milyen szép álom!