Nemcsak a 20 éveseké a világ?!
Dátum: Február 24, vasárnap, 20:40:16
Téma: All Fullextra


Hol vannak a nyugdíjasok?


Gyorsvasútra már nem szállok, főútvonalakat már rég nem járom, marad sétára a mellék-és dűlőút. Sokan jártak előttem errefelé.
A homokba tapodott kemény léptek útján járok, az elődeim tanításait keresem, ugyan mire nem figyeltem?
Látom az öreg, görnyedt szilvafákat, ágaik, mint karjaik megannyi kiszáradt akarat, gyümölcsöt nem biztos, hogy hoz. Igaz, tavasszal kivirágzik, a virágszirmok kiteljesednek, és a hosszú csend apró neszezése közepette hullanak alá. Gyönyörű a szépségük, a némaságuk, a kiteljesedésük. Még akar, még él.
Visszavágyom arra a kisgyerekkorra, amikor kisgatyás, meztéllábas büszkeséggel vittem a teli szilváskosarat, miközben Apám a biciklit kampókkal, kosarakkal teleaggatva elgyalogolt az átvevőhelyre. Ha térdem sérült, Anyám megvigasztalt, és sebemre, egy akáclevelet rakott. Volt zsíros kenyér, lekváros kenyér, vizes-cukros kenyér. Volt hús az asztalon, egy héten egyszer. Voltak mesék, és volt a valóság. Volt petróleumlámpa, meg telepes rádió. Voltak mesék, igen, Anyám szavaiból szőtt lelke. Lelket emelő képzelések. A szépség utáni vágyak.
A Hit szépséges papikézben tartott hittanórái. Színes képek a Bibliából. Elsőáldozásom, bérmálkozás. Az első kakaós ital. Nem tudtam, az milyen.
De nem éheztünk.
Mikor másodszor jöttek be az oroszok,… mindenki így mondta. Nagyapámat meghurcolták, mert leverte a vörös csillagot a rendőrség tetejéről. Apósomat ezredparancsnoki tisztéből bíróságra vitték, kitiltották a „közből” csupán, azért mert nem lövetett a békés emberek közé.
Apám úri szabóként maszeknak gondolta magát az 50-es években. Jól küzdött a függetlenségért, csak rossz időben.
Mostani párom szüleinek mindenét elrekvilálták, padlását lesöpörték, ’téeszcsébe’ kényszeríthették.
Nem volt jó!
De volt kenyér az asztalon. Apám megszegése előtt késsel keresztet rajzolt a hátuljára.
Szeghetem én kenyerem ma már, ha van. Mert a kenyérből egyre kevesebb van.
Mint mondják: „Már megette a kenyere javát!”
Járom az utam, az öreg szőlőtőkék buckahátú árkai között. Tudok járni aratás után a gabona torzsáin meztélláb. S megpihentünk a gunyhóban ebéd után. Pár hónaposan a kibélelt garabolyban felraktak a meggyfa ágára. Olyan barna voltam, hogy a védőnők csak ámultak.
Játszom az esőben. Vezetem a vizet a zöldellő fűszálak felé.
Megszámoltam: 3 millió fűszál még ma is ott él, éldegél. De nem tudom miből? Havi néhány ezerből? Megélni megtanult gyermekkorában, és most is tegyen úgy? Persze, ám egyetlen bűne, hogy az idő elszállt felette.
„Ne azt sirasd lányom, ami elveszett, hanem nézz a jövőbe, és ha mégsem sikerült jobbá tenned, tégy úgy, mintha mégis jó volna!”
Nem tud úgy tenni!
Mert a szellemi neveltetése, hagyományőrző parancsolatok anyagi megfontolásai meggátolják? Ó, ma már nem! Akkor mégis odáig vissza kell nyúlnia? Ugyan miért?

Gyorsul-gyorsul életünk. Állandóan változik. 30-40 évesen nekem sem jutott eszembe, hogy mi lesz majd ’annó’. Miért is tenné bárki is ebben a korban? Hiszen leköti a gyermeknevelés, a megélhetés, a család gondjai. Ámbár követi tudatalattijában a tanult sémákat, miközben újakat kénytelen létrehozni, még nincs ideje a szilvafák szirmainak szépségét értékelni.
Még nekem, még ma is nehéz belegondolnom, hogy ha egyszer elhagyatottan otthon, vagy utcán feküdve élet-és halál között, ki segít, kiad egy pohár vizet?
Visszalépve majdnem 100 évet, a 3 generációs együttélés megoldás?
Nyilván az, hiszen akkor az egy gazdasági kényszerűség volt a maga jó, és rossz hatásaival!
Vissza kell-e lépnünk ennyit az időben?
Én visszaléptem a példa kedvéért érzelmi okokból:
Problémamegoldó képességünk hogyan is áll össze?
1. Sémák
2. Tapasztalat
3. Tanulás
4. Egyébként a személyes rugalmasság, gyakorlatiasság, és intelligencia dönt.
Mondották volt: „Vagy kivakaróztál, vagy rühes maradsz!”
Most azt mondják: „Ám legyél ’vakarózós’, de akkor is bent maradsz!
Amikor Apám szabott, varrt, amikor Anyám könyvelt, amikor szedtük a munkánk gyümölcsét, amikor ma már csak a temetőben hajthatok fejet rokonaim előtt, akkor elnézem azt az egyetlen gyertyalángot. Hogyan is küzd a mostani szelekkel, égve tud-e maradni?
Tudják-e, hogy ott voltam, hogy szeretem Őket, és mindent Nekik köszönhetek?
Akkor miért mondanak rühesnek, miért gondolják, hogy megfertőzhetik Egónkat?
Vagy rájátszunk a sértett személyiség minden érzelmi kibillenésére, egyensúlyvesztésének okán tápláljuk hamis illúziókkal?
Lehet.
Látom az elszegényedett idős, tehetetlen öreg rokonaimat.
Nem engednek a maguk igazából! Pl: próbáltunk segíteni.
Lehet megtenni bármit is, ám az öreg fát ne szaggasd ki gyökerestől! Meghal!
Segítsd úgy, ahogy neki jó!
Hadd szedje össze még ez ősszel az érett szilva gyümölcsét!
Hagyjuk, hogy visszatérjen a Hit gyümölcsöző útjára! Hol az a homályos háttér, amelyen átesve, toronyirányt sincs visszatérés?
Bárhol voltunk a faluban, s ha kondult a toronyóra, tudtuk, mikor mit teszünk.
Lefeküdtünk aludni, vagy ebédeltünk, vagy mikor megszülettem.
Anyám délelőtt 9-kor még főzött! Mire delet kondított a harang, már megszülettem.
Az Isten áldja meg őt jó egészségben még sokáig, hogy én meglehettem!
Köszönöm, és ez mily kevés szó!
Vagytok, mik lettetek, mit számit, mik voltatok, akarnátok, amik még lehettek, de akkor sem lesztek már a társadalom építő kiskockái, csak egy politikai eszköztartalom szavazógépei!
A szenvedések okozhatnak dühödt ellenérzést, de a formatíve manipulált ellentétérzés a lekövethetően formatált végkifejletben, türelemmel, vagy anélkül, okozhat bármilyen végeredményt!

Egy gabalyodott gyökérérzet,
mely óriás fát nevel!
Derék fatörzs, amely
árnyas lombot nevel,
emberfőt irányít az ég felé.
Tavaszszirmai mély lényegét,
csak a Teremtő értheti!


Végh Sándor

Szeged, 2013.02.23.








Az írás tulajdonosa: Fullextra.hu
http://www.fullextra.hu

Az írás webcíme:
http://www.fullextra.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=3135