Fullextra.hu - Gondolatok tíz év kapcsán

Ez a találkozó különösen fontos volt számomra, és köszönöm, hogy sokan megtiszteltetek a részvétellel, távolságot, fáradtságot nem kímélve, sok átszervezést igénylő nehézséget is leküzdve...

Tegnap sokat járt a fejemben a szombati találkozó, és ezer és ezer emlék pillanata villant elém az elmúlt évekből képekben, hangokban, beszélgetések részleteiből, levelek halmazaiból.
Arcok, nevetések, könnyek és volt bizony olyan is, hogy a harag is.
Tíz év sok idő. Akárhonnan nézzük, megalakulása még éppen az internet elterjedésével kezdődött.
Hol tartunk már azóta…
Nem lehet úgy visszatekinteni erre a tíz évre, hogy ne jusson eszembe Szebeni Attila, akinek gondolataiban megszületett ez a hely, megszületett az ötlet, melyről talán akkor még Ő sem gondolta, mennyi embernek nyújt majd élményt, szórakozást, tanulást, fejlődést, barátságot, vagy éppen élete nehéz pillanataiban vigaszt, boldogságában vele örülő őszinte barátokat.
Bejegyeztetett egy nevet: Fullextra. Úgy gondolta, sokak elérhetik majd, hiszen a név, nemzetközi értelmezhetősége vitathatatlan.
Ezt követően hatalmas munkával felépített egy portált, amely ma sem hasonlít egyetlen másikra sem, és mára ugyan szükségessé vált néhány változtatás, az alapok soha nem fognak megváltozni.
Tehát nagyon jól gondolta!
Portálunk az irodalom kategóriában a leglátogatottabbak között van.
Köszönöm azt, hogy mikor elfáradt, 2007-ben rám gondolt abban, hogy én vigyem tovább azt a gondolatiságot, amit beleálmodott ebbe a helybe.
Nem tudom sikerült-e, de az biztos, hogy a békesség, az egymás elfogadása, az alkotás szabadsága, örök cél és elvárás marad a Fullextrán, amíg én vagyok a tulajdonosa.
Természetesen mára kicsit megváltozott a külső, s amennyire lehetőségem engedi belsőnkben is alakulunk folyamatosan.
A portál valóban összetett, valóban bonyolult is, de valóban sok szolgáltatást képes nyújtani azoknak, akik nem csak végig szeretnének szaladni az interneten - látszat népszerűséget hajszolva - hanem azoknak, akik egy békés szigetet keresnek, és egy folyamatosan épülő, művészeteket kedvelő közösséghez akarnak tartozni.

Elmúlt az ünnepi találkozó, és egy-egy ilyen találkozó – veletek, tagokkal - mindig más és mindig leírhatatlan élmény.
Megerősít abban, hogy érdemes fáradni, áldozni, nem sajnálva időt és pénzt, mert amikor hallgatlak benneteket, és látom a honnan és hová érkezés hatalmas különbségét, mindig megerősít a tudatban, hogy tenni kell a Magyar Irodalomért.
Sajnos olyan korban élünk, amikor csak a haszon, a pénz mennyisége jelent értékrendet.
Nagy hiba ez, mert olyan tetteket generál, amely brutális és elkeserítő.
Szükség van az ilyen összejövetelekre, hogy megerősítsen, feltöltsön minket.

Ez a találkozó különösen fontos volt számomra, és köszönöm, hogy sokan megtiszteltetek a részvétellel, távolságot, fáradtságot nem kímélve, sok átszervezést igénylő nehézséget is leküzdve azért, hogy együtt örülhessünk egymás társaságának.
Kiemelt élmény volt meghallgatni a „Hazám, Magyarország” pályázaton helyezést elért műveket, csodálatos előadásban Bélától (a_leb) és Jánostól (fényesi).
Sok fantasztikusan jó vers született, és ezért nagyon sikeresnek érzem ezt a pályázatot.
Öröm és kuriózum is volt a találkozón, hogy Miklós (Mz_per_X) megtisztelt minket azzal, hogy előttünk jelentette be legnagyobb eseményét az életben, Dalmával (Tiszavirág) kötendő közelgő házasságukat. Megragadom a lehetőséget és itt is gratulálok, és nagyon sok boldogságot kívánok nekik.
Öröm volt megismerni új arcokat is, akiket eddig még találkozón nem láttunk. Pali (sodrelap) bölcsessége nem csak verseiben van jelen és felesége magával ragadó egyénisége, nyílt és barátságos közvetlensége fantasztikus embert mutatott be nekünk.
Balázst (ender) már ismertem a könyvhétről, és örülök, hogy elkezdett alkotni, és eljött közénk. Remélem, sokszor velünk tart majd ezentúl is.
Öröm volt látni Mikit (Mickey48), hogy egyre könnyebben mozog a műtét óta, és teljes gyógyulása várható.
Öröm volt látni Lacobát vidámnak, kicsattanó egészségben, hiszen nagyon nehéz hónapok állnak mögötte, de győzött és meggyógyult. Boldogság volt látni, a karomba venni Gábor (Baggio011) csodálatos kisfiát. Ő is az-az író, akivel fiatal kora ellenére sem bánt az élet kesztyűs kézzel. Volt sok aggódni valónk az elmúlt években. Regényei, gyönyörű családja azt bizonyítják, van értelme a küzdelemnek.
Aztán pillanatra megállnak a gondolatok bennem, és emlékeznek Józsira (a mi csiteszünkre), a mindig mosolygó barátunkra, ki már a magasságokból van velünk, de emléke örökké velünk marad. Itt vannak alkotásai, élete művei, melyben ott a lelke, huncutsága, és nekünk az is, hogy ismerhettük.
Nem soroltam fel mindenkit, hiszen a gondolatok is csak csapongtak, mint ez a kis írás itt, de arcotok, hangotok itt van bennem, és ha nem látom neveteket egy darabig, már bizony aggódom.
Akik nem voltak velünk, nagyon hiányoztak, és ez is azt bizonyítja, hogy olyanokká váltunk mint egy nagy család. Jó érzés ez, és remélem egyre több alkotót fog az arctalanságból kiemelni, mert rájön, mekkora élmény megismerni azt, kinek gondolatait éveken át olvassuk, írásban beszélünk vele, hozzá.

Visszatekintve az elmúlt évekre, közösségünk sokat elért.
Ennek az élő közegnek a bizonyítéka a megjelenő olyan antológia (Fulltükör 7), amelyet az olvasók kívánságai töltenek meg. Higgyétek el, hogy nincs ennél nagyobb elismerés egy alkotónak.
Elismerésre méltó eredmények az alkotótáborok is, a könyv heti részvételek, a folyamatos találkozók, amelyek egy nagyon élő, pulzáló, inspiráló közeget teremt mindnyájunknak.

Köszönöm, hogy életben tartjátok mindezt.