Az ősrobbanás rövid története
Dátum: Június 12, csütörtök, 19:47:38
Téma: Életünk napjaink


A mai kor filozófusai egyre inkább a természettudósok, különösen az elméleti fizikusok, matematikusok. Ugyanis a technikai fejlettség elért egy olyan szintet, amelyen egyre nehezebb kérdésekre tudnak kísérleti választ találni...




Az ősrobbanás-elméletet a belga katolikus pap, fizikus, egyetemi tanár George Lemaître publikálta először 1927-ben. Az elmélet alapja az, hogy ekkorra már az általános relativitás-elméletből következően egyes tudósok előtt egyre világosabbá vált az Univerzum tágulásának lehetősége, az addig stacionáriusnak (állandónak) képzelt világegyetem helyett. Ebből logikusan következett, hogy az azt kitöltő anyag valamikor egy helyen, egy szűk térrészben helyezkedett el, és valamilyen, máig ismeretlen hatás következtében kezdett tágulni.

Az elméletet évtizedeken át támadták ellenzői. Az angol elnevezés is – Big Bang, azaz Nagy Bumm – az egyik neves kétkedő, Fred Hoyle csillagász gúnyos megjegyzéséből származik. A 60-as évek közepétől, a kozmikus háttérsugárzás felfedezése után kezdett egyre elfogadottabbá válni, és mára már ez az egyértelműen uralkodó elmélet a világegyetem keletkezéséről. Elméleti módszerek- kel kiszámolták az egész folyamat lefolyását egészen a kezdet utáni 10-33. másodperctől, és rengeteg tudós foglalkozott a kérdéssel elméletben és gyakorlatban egyaránt.

Persze mint minden elméletnek, ennek is voltak-vannak ellenfelei. Ezekről bárki könnyen informálódhat, az elmélettel foglalkozó tudományos-ismeretterjesztő internetes oldalakon általában megemlítik a konkurens elképzeléseket.

Kb. 15 éve viszont egy új felfedezés látott napvilágot, ami valóban alapjaiban felforgathatja az egész elméletet. Kiderült, hogy a világegyetem nem lassulva tágul – amit a benne lévő anyag gravitációs hatásával indokoltak, és ami addig általánosan elfogadott elképzelés volt -, hanem a tágulás egyre gyorsul. Ezt egy ez idáig nem ismert folyamat okozza, amelyet sötét energiának neveztek el. Erről azóta sem tudnak semmit, csak elméletek születtek a mibenlétéről.

Ez azonban több kérdést felvet a világegyetem tágulásával, közvetve az ősrobbanással kapcsolatban. Ha a tágulás egyre gyorsul, akkor visszafelé haladva az időben egyre lassabb volt, ami teljesen ellenkezik az elmélettel és az ezek alapján végzett számításokkal is. Lehet, hogy az évtizedeken át végzett munkát ki lehet dobni az ablakon?

Ha pedig a tágulás folyamata teljesen más volt, akkor át kell értékelni az Univerzum korára vonatkozó elképzelést is – ami a jelenlegi adatok alapján kb.
13,7 milliárd év. Hiszen ha a tágulás valójában lassabb volt, abból logikusan az következne, hogy az ősrobbanás ideje is távolabb volt az időben, bár Einstein óta tudjuk, hogy az idő is relatív. Sőt, ezek után még az is elképzelhető, hogy nem is volt semmiféle robbanásszerű folyamat, csak egy lassan kezdődő, egyre gyorsuló tágulás, amelynek a feltételezése felforgatná a jelenlegi fizikai törvények és az ezekkel végzett számítások jó részét. Ez pedig igen kellemetlen lenne az évtizedek óta ezzel foglalkozó tudósoknak.

Persze az is lehet, hogy minden úgy játszódott le, ahogyan jelenleg elképzeljük. De az is, hogy teljesen más folyamatok játszódtak le, olyanok, amelyekről halvány fogalmunk sincs. Számomra egy a biztos: egyre nagyobb a bizonytalanság az ősrobbanás-elmélet és az azt körülvevő elméletek sokasága körül.

Ez persze nem először fordul elő az emberi történelemben. Az addig elfogadott elképzelések sokszor váltak már tarthatatlanná a tudomány és a technika fejlődésével. Csak a csillagászatnál maradva: sokáig hitték, hogy a Föld lapos (és egy teknősbéka tartja a hátán). Lehet, hogy egyesek még ma is így hiszik. Aztán úgy gondolták, hogy a Föld a mindenség középpontja. Persze nekünk, embereknek az is, de ez már filozófia. Ez után jött a heliocentrikus (napközéppontú) világ- kép, majd korunkra ez is teljesen átalakult. A mai elképzelés szerint a hatalmas és egyre táguló világegyetemben a Föld, a naprendszer, de egész tejútrendszerünk is csak egy a sok milliárd közül, semmivel sem kivételezettebb helyzetben a többinél.

A mai kor filozófusai egyre inkább a természettudósok, különösen az elméleti fizikusok, matematikusok. Ugyanis a technikai fejlettség elért egy olyan szintet, amelyen egyre nehezebb kérdésekre tudnak kísérleti választ találni, de a dolgok természete szerint, ha egy problémát megoldunk, abból legalább egy újabb, még bonyolultabb következik. Viszont ezeknek a megválaszolásához egyre kevésbé elegendőek az emberiségnek mind a jelenlegi anyagi erőforrásai, mind a technikai fejlettsége. Ez igaz a makro-, és a szubatomi világban folytatott kutatásokra egyaránt. Így aztán egyre több a megválaszolatlan kérdés, ami egyre nagyobb teret enged a fantáziának.

Ezért jött létre a mai tudóstársadalomban egy olyan réteg, amely egyre inkább elképzelésekkel, elméletekkel dolgozik, ezáltal egyre távolabb kerül a kísérletekkel bizonyítható tényektől, tehát a valóságtól. Ezek között aztán vannak olyanok, akik ezeket az elméleteket szívesen megosztják a nyilvánossággal (mert valamiből élni is kell). Ma már rendszeresen láthatóak ismeretterjesztő tv-csatornákon, olvashatóak nagyközönségnek szánt könyvekben olyan elképzelések, amelyeknek a helye sokkal inkább fantasztikus történetekben lenne. Korunkban talán Stephen Hawking a legismertebb, aki a kifejezetten tudományos-ismeretterjesztő művektől elindulva egyre több és egyre fantasztikusabb elképzelést kevert írásaiba és az általa fémjelzett tv-sorozatokba. De már jó né- hány követője támadt, akik naponta népszerűsítik a képernyőn, vagy könyvekben írják le ennek a csoportnak az elképzeléseit.

Pedig maguk a tudósok tudhatják legjobban, hogy ezek az elméletek nem bizonyíthatóak kísérletekkel, a technika mai szintjén biztosan nem, de sok közülük valószínűleg az emberiség történelmének végezetéig sem.

Sajnos a tudomány nemcsak árucikké, hanem divatcikké is vált. Jó példa erre egy eset a közelmúltból: tavaly ősszel publikáltak világszerte cikket egy kutatás eredményéről, amely kimutatta a D-vitamin áldásos hatásait és beszámolt a hiányából eredő esetleges súlyos következményekről. Ez az írás nagyon sok helyen hozzáférhető volt, sokan olvashatták. Azt megelőzően a kutya se kereste a patikákban a D-vitaminos termékeket, de tél közepén már arról jöttek hírek, hogy hiány van belőlük, mert elkapkodták őket. Ellenpélda: az élővilág alapját, a biokémiai minimálrendszert a mai napig egyedülálló módon leíró chemoton-elméletről, amelynek első változatát kitalálója, Gánti Tibor már 1971-ben publikálta, a beavatottakon kívül szinte senki sem tud. Egyszerűen azért, mert nem volt se pénze, se lehetősége elméletének népszerűsítésére, így az csak 2003-ban, korlátozott példányszámban jelenhetett meg először angol nyelven.

Félreértés ne essék, nem a gondolkodás ellen vagyok, hisz ez viszi előre a világot. Nem is az ismeretterjesztés ellen, ez nagyon hasznos az olyan magamfajta kíváncsi, de képzetlen emberek számára, akik érthetőbb formában szeretnék megismerni a különböző tudományágak új eredményeit. De nem szeretem, ha a tudományból divatot csinálnak. Ha csak az éppen aktuálisan felkapott területekre özönlenének a kiválóbb tudósok és kutatók, mert ezeken van a legnagyobb médiaérdeklődés és ezekre adják a legtöbb pénzt.

És azt sem szeretem, ha összemossák a tudományt a képzelettel. Nem szeretem, amikor miniatűr fekete lyukakról, sokdimenziós világokról, párhuzamos világegyetemekről, féreglyukakról, húr-, mostanában membránelméletről úgy és olyan átéléssel beszélnek, mintha azok bizonyított tények lennének, nem pedig a gyakorlatban bizonyíthatatlan elképzelések.

Mégpedig azért nem, mert az ilyenek táplálják a vakhitet, amely ellen inkább küzdeni kellene, mint erősíteni. Ezzel az erővel én is elkezdhetném hirdetni, hogy az egész világegyetem lapos (vannak erre mutató adatok), és egy óriási teknősbéka tartja a hátán. Mert bár ezt semmi sem bizonyítja, de megcáfolni sem lehet. És ha elég meggyőző lennék és lenne elég médianyilvánosságom, biztos, hogy előbb-utóbb létrejönne egy közösség, akik ebben hinnének. De az már nem tudományos, sokkal inkább vallási szervezet lenne.

Van abban valami ironikus, hogy az ősrobbanás-elméletet egy pap alkotta meg. A hitek, az elvakult hívők és az őket manipulálni tudó vezetők már nagyon sokszor okoztak tragédiákat az emberi történelemben. Nem lenne jó ezt szaporítani újabb és újabb hitek bevezetésével, még ha a szenzációhajhász média kapva- kapna is rajta. Természetesen hinni mindenkinek joga van, de a tudást világosan meg kell különböztetni a hittől, hogy ez az amúgy is eléggé zavaros világ ne váljon még zavarosabbá.




2014. június 8-9-én.
(Papp Endre)





Az írás tulajdonosa: Fullextra.hu
http://www.fullextra.hu

Az írás webcíme:
http://www.fullextra.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=3181