Tét és Tett
Dátum: Augusztus 28, csütörtök, 11:56:34
Téma: Kultura
 |
Mégis lenne tétje a költészetnek? Merem remélni, hogy valamennyi van, megvan, maradt, megmaradt. |
"Ilyenkor érzem az iszonyú magányt,
ó, mindenki ír, nem olvas senki sem,
bé is rekesztem naiv tanmesémet.
A konviktusban szomszédom a kortárs
poéta, Ottó, a brandenburgi német,
eltévedt múzsákkal fajtalankodik,
fröccsen a penna. A végtermék: mint a szar.
A postakocsi újabb förtelmekkel gurul be.
De mégiscsak száll új szárnyakon a dal. "
Orbán János Dénes: AD AEQUALES SUOS [A kortársakhoz]
Mégis lenne tétje a költészetnek? Csodálatos, ahogy az emberek (írók, olvasók, avatottak, avatatlanok) olykor hajba kapnak egy-egy így-úgy-amúgy publikált íráson, vagy egy-egy amatőrnek, professzionálisnak titulált versenyre benevezett versen. Közvetve vagy közvetlenül, mert lehet, hogy a pályázati szabályok és azok betartása, áthágása vágja ki a biztosítékot és akkor indul a haddelhadd. Szóval közvetve, vagy közvetlenül de mégis a költőhöz, az alkotáshoz köthetők ezek a csörték. Csodálatos. Mégis lenne tétje a költészetnek? A Helikon márciusi első számában a vezércikk (?) éppen ezt a kérdést boncolgatta Borbély Szilárd öngyilkossága kapcsán. Persze a dimenzió, a kiterjedés, az érintettek köre sem mindegy. Egyéni tettek és egyéni tétek sorakoznak egymás mellett úgy a mindennapi küzdelmeinkben, mint a Parnasszusra igyekvésünkben – no igen forgácsolódunk, izolálódunk, idegenedünk és magányosodunk. Vissza.
Megvan-e még a súlya a költészetnek, van-e súlya még a költészetnek, súlya van-e még a költészetnek. Be nehéz kérdés, be nehéz, be kutya nehéz. A költészet semmiről nem tehet, a költő a körülmények áldozata mondhatjuk, mondhatjuk? Az ember túlmodernizálódása következtében világérzékelésünk alakult át olyanná, hogy a nyelv szobrai (Kányádi) nem vonzanak túl sok érdeklődőt, pláne egyre kevesebb közülük, akik úgy istenigazából belemerítkeznek a versekbe és szükségletükké válik a költészet nyújtotta gyönyör. Mégis lenne tétje a költészetnek? Merem remélni, hogy valamennyi van, megvan, maradt, megmaradt. Az pedig csodálatos, hogy az emberek olykor nem pártpolitikai aljasságokon, hallucinált elméleteken, idióta ideológiákon hanem verseken vitatkoznak, ezért vagy azért, ez most mindegy, most, csak most, mindegy.
Ui: Egy nemrég általam végigkövetett vita ihlette az írást, melyet akkor hozzászólásként közzé is tettem. Szerintem fontos beszélnünk a költészet erejéről, úgy általában különösen, másodsorban a magunk vonatkozásában. Hozzáteszem, hogy egy korábbi -a debreceni könyvhéti megnyitóról írott - jegyzetem (Olvasó vigyázz!) kapcsán én is megvádoltattam, azzal, hogy "politikai írást" tettem közzé. Jogtalannak éreztem/érzem az akkori szankciót (törlés és feddés). Az írás védelmében írtam akkor néhány sort, majd elfogadtam a döntést és passz...és passz.
|
|