Fullextra.hu - OMEGA 55 - Volt egyszer egy vadkelet...

1969 nyarán, Balatonkenese vasútállomáson egy Sokol rádióban hallgattuk a vasárnapi koktélt, amiben felcsendült egy új szám. Persze előtte is hallottam már TV-ben, rádióban a zenekart, de ez valahogy más volt. Az a bizonyos szám a „Régi csibészek” volt. A zenekar, meg az Omega.

Ekkor szerettem meg őket. Nem lettem elvakult Omegás, de mindig szívesen hallgattam a zenéjüket.
Ott voltam, amikor az újjáalakult banda az első koncertjét adta a Kisstadionban Presser és Laux nélkül, először a dobok között Debrecenivel. Ennek a koncertnek volt még egy kellemes emléke számomra. Magát a koncertet egy ismerősöm révén a színfalak mögül néztem végig, és az előadás végén, ami óriási siker volt, a levonuló zenészek közül a véletlen mellém sodorta Mecky-t. Kihasználva a lehetőséget gratuláltam Kóbor Jánosnak, aki egy mosoly kíséretében köszönte meg.
Emlékszem egy másik koncerten, ugyancsak a Kisstadionban, a Debreczeni páros című számukra, mely egyszeri és megismételhetetlen volt, ahol is Ferenc, testvérével az egykori Bergendy-s Debreczeni Csabával egy frenetikus dobszólót adtak elő.
Tudnám sorolni vég nélkül az emlékeket, hiszen 55 év nagyon sok idő. Ilyen előzmények után és az, hogy a banda 50 születésnapi koncertjét csak a You tube-n átélve hallhattam-láthattam, valamikor szeptemberben megláttam Budapest utcáin egy plakátot. Omaga55 azaz Volt egyszer egy vadkelt. A gondolat rögtön megfogalmazódott bennem. Jó lenne elmenni és megnézni Őket, majd tovább fűztem a gondolatot, el kell vinni az egész családot. A gondolatot tett követte és bár a gyerekeim nem mondtak nemet, lelkesedésük közel sem volt akkora, mint az enyém.
Nem csoda, hogy várakozással tele mentük el 2017. december 28-án az arénában. Első meglepetés számomra a sorjázó közönség összetétele az aréna előtt. A menni alig tudó nénike és bácsika mellett szép számú fiatal áll sorba a bejáratnál. A gyerekeim meg is jegyezték, „Jól van, nem csak mi vagyunk itt fiatalok”.
Bár semmilyen előzetes nem jelent meg a programról azért nem lepett meg bennünk, hogy előzenekar is lesz. Annál inkább a 100 Folk Celsius zenéje, melyben a 60-as évek Omega slágereit dolgozták fel, mint egy ráhangolva a közönséget a fő produkcióra. Őszinte leszek, nem voltak rosszak, de nem ezért jöttünk. A közel egy órás blokk után szinte szünet nélkül jött a fő produkció, valósággal berobbanva az emberek tudatába az Omega ezúttal szimfonikusok nélkül. A négy Omegás, Benkő László (Laci), Kóbor János (Mecky), Molnár György (Elefánt) és Debreczeni Ferenc (Ciki) mellett a megszokott zenésztársak, akik mára bátran elmondhatják, hogy bizony Ők is a zenekar tagjai. Szekeres Tamás gitáros, Szöllőssy Kata basszusgitáros és Gömöry Zsolt billentyűs hangszerek. És persze a vokalisták, aki azért gyakran váltogatják egymást, egy a lényeg, hogy a férfi vokalista hangja simuljon a Meckyéhez.
Maga a produkció megtervezett profi színvonalú, apró bakikkal, (egy megcsúszott váltás, vagy szegény Mecky majdnem hasra esett) ami csak emberivé teszi az egészet. A jól ismert számok szép sorban jönnek. Gondolom, nem lehetett könnyű eldönteni mi maradjon ki és mit játszanak el. Majd jön a meglepetés, amitől vadkelet lett ez a koncert. Meghívott vendégként a volt NDK-ból Dieter Birr énekes, a volt Csehszlovákiából az Olimpic egykori gitárosa Patr Janda. Őszinte leszek, nekem olyan nagyon nem hiányoztak. Valamint jött a Lengyes SBB egykori billentyűs-gitáros. Na, Őt érdemes volt elhívni. Eszembe jutott egy jó 40 évvel ezelőtti Kisstadionbéli koncert ahol fellépet az SBB Józef Skrizek vezetésével. Fantasztikusak alkottak és még azt is elfeledteték a hallgatósággal, hogy – finoman fogalmazva – mennyire nem dallamos nyelv a lengyel.
Az elmúlt évek alatt elmondható, hogy nem kopott meg a tudása. Csak Ő maga változott. Az akkor vékony, hosszúhajú fiú, kövér, kopasz öregember lett.
Az után itt volt a Skorpions énekes és gitárosa. Igaz Ők csak vadak voltak, de nem keletiek. Viszont hivatkozva a két zenekar barátságára itt a helyük, tehát meghívták Őket is, hogy az után két szám között Mecky bejelentése, a Skorpions belátva az idő múlását, 2017. december 31-vel megszűntnek tekinti magát.
Vártam a régi Omegások. Bizony itt nagy hiányérzetem támadt, hiszen egyedül Kovacsics András lépett színpadra. Én Őrá nem emlékszem, hiszen mint az elején írtam igazából 69-óta követem a zenekar munkásságát, magyarul szeretem a zenéjüket. Laux József és Somló Tamás sajnos „igazoltan” van távol. Viszont Pressert Gábort (Pici) és Mihály Tamást (Misi) hiányoltam, nem is kicsit. Inkább Őket hívtam volna meg legalább egy szám erejéig, mint a színpadra visszatért közös zenélésbe átcsapó előzenekart. Pedig semmi bajom nincs a 100 Folkosokkal, csak most inkább hallgattam volna az előbbi két zenészt.
A befejező részben persze új számok is felcsendültek, mint az 56-os lány és a Rádió Luxemburg, majd a dupla ráadásban a legnagyobb sikerek is, ami nélkül nem Omega az Omega, mint a Léna és a Gyöngyhajú lány.
Hogy a jelenlévő mintegy 13 000 ezer (saját becslés) ember valami mély áhítattal feltöltődve mehessen haza.
Kiérve az arénából, rápillantok az órámra és meglepetten látom, elmúlt ½ 12. Úgy szaladt el három és fél óra, hogy egy pillanatra nem lankadt az ember figyelme.
Kérdezem a gyerekeimet, hogy tetszett az öregek zenélése? A Lányom párja mondja, hogy Ő ugyan már egyszer hallotta Őket élőben, de most meglepte milyen jó zenét játszanak. Lányom pedig egyetértően bólogat. A fiam tőle szokatlan lelkesedéssel közli, ezek nagyok jók voltak. Azt hittem valami nyálas koncert lesz.
Legyen ez a végszó? Ugyan is, ha a fiam valakit megdicsér, az valóban csak nagyon jó lehet.
Az Omegának 55 évet kellett ezért melózni. Ahogy elnéztem Őket a színpadon, szívesen tették.