XX. századi román irodalom- mazsolák
Dátum: Szeptember 17, péntek, 23:14:46
Téma: Dolgozat
C. Noica: A filozófia nem lehetséges csak városon, emberek között, azon tereken amikhez Szókrátesz annyira ragaszkodott-...
Még mindig túl sok Természet van Romániában.
Nichita Stanescu: Egy vers
Mond, ha egyszer megfognálak
és megcsókolnám talpad,
mem bicegnél-e picit, félve,
hogy nehogy összetörd csókom ?
Mircea Dinescu: Tánc
A halál az utcán újságot olvas,
holt koldus előtt lustán hever,
a halál a kocsmában, nagyujja borban,
a halál a mezőn holt sátrat vert.
Porold le ingét, nyald cipellőit,
legyél egy napra luxuslakáj,
Szent Szófia kopasz tetőit,
ragyogja véred ha itt az apály.
Ó, halál tánca, döltsd meg a lantod,
boldog zenét , hangszert ha lehet...
Húsunkat marják Bizánci harangok,
ez sem Európa, se nem Kelet.
M. Dinescu: Belémhatolás
Ne olvaszd meg leheleteddel
vékony csontom havait,
vérem lobogását vedd el
ha kell, de ne lélegezz egy picit.
Vágj a Napból egy szeletet,
a homályok teájába,
kesztyűként, a méla lelkeket,
húzd fel nekem délutánra.
S majd látod a fennkölt hernyót,
az áttetsző szót, azt, hogy voltam,
ahogy árnyékom beleszőtt folt,
s örökké adósan, az élő holtat.
Mircea Dinescu: Egy statiszta eltűnése
A faág halott, ecetes a tavasz,
Bohóc sír, mellette a barakk,
Öreg ruha, ing, kint a dróton várják,
Szárítsa fel lassan kis bolti sírását.
A régi fűben jár valami új is,
Panasszal, dühhel, tehetsz te úgy is,
Mintha nem látnád a cirkuszt, s reggel,
Nyisd fel az orrszarvút, s csendesen menj el.
M. Dinescu: Részegen Marxxal
Marx, öregem, maga errefelé
meg lesz beretválva és átnevelve lesz.
Még azért is, hogy a keleti tehenek
amelyek a sín mellett legeltek
mozdonyoknak hiszik magukat és nem tejelnek,
még azért is magát okolják.
Jó lenne, ha a várost kereskedők foglalnák el,
és ne bűzlödjön a tér retorikától,
jöjjenek a kocsmák, a mészárszékok, a tejesek
az erjedt árpa és alvadt sajt
dialektikájával.
Most még a paraszt kimenne lekaszálni
a zöld szépiát a punkosok hajából,
egyelőre, gondolván halott vagy,
új filozófusok azt képzelik veled vitáznak.
Nincs orruk megérezni, hogy forr az élesztő
amely felfújja a társadalmat és
bekapcsolja a lepárlót
miáltal a lázadó Cohn Bendit átszublimálódott
egy rendes polgármesterré.
Alapjában véve én is banális vagyok,
kilógva a szintaxisból és a logikából,
és arról a furcsa gyomorbajról álmodom
amitől megrészegedsz egy darab kenyértől.
Fogd, kostóld.
Jó úton vagyunk:
Berlinben az órák összevissza járnak.
Mircea Dinescu: A söröző
Nincs már sör a sörözőben,
Haldokló negyedek, ugató buszok,
Profi eretnekek, lutherek, huszok
Nedves szénamáglyán főnek,
Papír úr, legyen faburok,
Tinta kisasszony, patak, erdőben.
A sörözőben nincs már sör,
Földrengés szag- fogd a kilincset szépen,
Megint van munka a hadisütődében,
S megint gazdagszik minden ökör
S csodálják távolról, mint Renoir képet,
Merszünket mely életükre tör.
S ez alatt vers terem a költőben,
S Heródes ezalatt valóban öl,
Jámboran erjed árpa, a sör,
Hiába dac, düh, férfiban, nőben,
Szent Jézusom, emelj már föl,
Nincs már sör a sörözőben.
Mircea Cartarescu: Mindenféle elektronikus dolgaid voltak
te másfajta vagy. megijesztessz.
szörny vagy. félek tőled.
vannak dolgaid amelyek nekem nincsenek. cicik például.
van képed , kis szemtelen.
sok ruhád, egyemet végzett rokonod.
és, Uram, hogy siklik hajad, le, a derekadig.
mint egy kamion, exportgyümölccsel, végig
a Dorobanti-on át, fantomszerűen, lágyan.
van csipőd, dührohamod, vannak szeretőid...
tudatlanságod oly nagy lehet,
hogy egymaga csökkentené a falu és város közti különbséget
és egyetlen mozdulattal, vagy kenőccsel
meg tudná állítani az erőszak - és pornográfiahullámot.
vagy nem is, ha dokumentumfilm lennél a vegyértékekről
és én egy raktár tetején tábla
akkor sem lennénk idegenebbek
az athéneumok, autók cabernetízű valóságában.
remegek ha megérintesz. rosszul leszek ha hangod hallom a telefonban
miért kell létezzen egy olyan lény mint te?
és miért nem kell többé létezzen?
te szeplős, bestia kurva,
mantilla, bádogállkapcsokon,
te liba.
Mircea Cartarescu: Mosolygok
Két kövér nő bámult rám
és akkor jöttem rá, hogy mosolygok.
mosolygok a 1o9-esen, munkába menet.
persze jó impressziót nem kelthet
egy fiatalember, hosszú hajjal, ki néz az ablakon ki,
és mosolyog.
de én rád gondoltam,
mint mindig, és mosolyogtam.
csillapíthatatlan reakció.
reggel rémálmokra ébredtem, elevenen nyúztak,
kötőtűk szúrták át fogaim,
s nyeltanóráim jutottak eszembe.
a buszon bűzlik fehérnemű, meg a benzin,
és az ablakban? tömbházak és tömbházak.
mosolyogtam, mosolyom percekig változatlan
ahogy rád gondoltam, sárga, elnyúlt trikódban,
és én is trikóban, piszkosan kissé, ahogy a színházba beléptem.
a hallban büszke csajok, és öltönyös faszik.
mi mintha Woddstockból léptünk volna ki,
a suliban a diri elkapott és a titkárnő
megfenyegetett,
a kiszáradt dísznövénynek
már csak egy negyed levele volt
az osztályt uralni próbálva
éreztem mosolyom visszatér, ellenálhatatlanul
s meg kellett fordulnom arccal a tábla felé
Constantin Noica: Filozófiai feljegyzések ( részletek)
A filozófia nem lehetséges csak városon, emberk között, azon tereken amikhez Szókrátesz annyira ragaszkodott. Ezek adják a találkozás lehetőségét a másikkal. Tegyetek emeleteket emeletekre, szüntessétek meg a kerteket( esetleg a közparkokat megtarthatjátok)-és valahol, egy lépcső mellett megszületik egy filozófus.
Még mindig túl sok Természet van Romániában.
Egy olyan iskoláról álmodom ahol, a szó szoros értelmében, semmit se tanítsanak. Élj valahol csendben és tisztelettudóan egy város szélén, és fiatalok, a világ pár fiatalja odajöjjön megszabadulni a tanárság zsarnokságától. Hisz minden és mindenki leckéket ad nekik. Mindent meg kell tanulniuk kivülről és ?kivülről, és az egyetlen dolog amit megtehetnek néha, hogy kérdéeket tesznek fel. De nem látjátok, hogy nekik is van mondanivalójuk, bevallanivalójuk? És nem látjátok, hogy nekünk nincs mindig mondanivalónk számukra? Csupán közvetitők vagyunk, köztük és saját maguk között.
( De még ezt sem kellene nekik elmondanunk.)
A tanítvány eljön hozzád, hogy kérjen tőled valamit. Te azt kell megtanítsad, hogy semmit sem kell kapnia, nőnie kell. A tanítvány repkénnyé akarna válni. Hagynod kell, hogy az legyen aminek lennie kell: gyomnövény is esetleg. És a legszebb véged- termékenység !- hogy ellepjenek a gyomok.
Az állatok közül- mondja a Termtés könyve- nem került segítség az Embernek. Ezért Isten elatatja Ádámot és megteremti a nőt az oldalbordájából.
Ha került volna valami ami helyettesítse...
Vitruviusz írja, az építésznek ismernie kell: az írást, rajzművészetet, geometriát, optikát, számtant, történelmet, filozófiát, orvostudományt, jogot és csillagászatot.
Ma nem kell ismernie csak az építészetet. Milyen kár!
Érdekes, hogy szbad rezsimek alatt az emberek egyfajta zsarnokság alá kerülnek: a közhelyek zsarnoksága alá. Vajon nem szomorúbb-e ez mindenik zsarnokságnál?
Boissier írja, hogy egykoron a filozófia uralta a világot: azon öt év alatt amikor Seneca volt Néró első minisztere. Még mindig akartok filozófusokat?
Miért elképzelhetetlen egy női Narcisszusz? Végül is a nő nézi magát hosszasan a tükörben. De valószínüleg csak azért, hogy valaki mást lásson abban- valakit aki őt nézi.
A filozófia mint donjuanizmus...A lényeg a hódítás. Nem a befogadás. Nem a tudás.
Mircea Cartarescu: Napló ( részletek)
Mi magunk nem tudjuk magunk jeleit kibetűzni., úgy ahogy a hieroflifák sem olvashatják saját maguk. Arra vagynk teremtve, hogy más olvasson.
A kisregény- regény? ? vers, kifejlesztve.
Azon négy erő amelyek egy igazi könyvet eredményezhetnek: a szenvedés, egyedüllét, , paranoia, hisztéria.
Az igazság az, hogy nem tudok lélegezni ahogy nem értékelnek, valósan vagy képzeletben. Megszoktam mások csodálatát lélegezni- ez nem gőgőssé tesz, nem tölt el örömmel, de létfontosságú, nélküle összeomlom. Főleg most, amikor nem találok hellyettesítőt önimádatomra.
Üresjáratban vagyok. Ha túllepek ezen, továbbmegyek.
Ténylegesen semmi sem számít, abból amit csináltam. Ez vagy: nem amit tettél, hanem amit fogsz tenni.
A mese amit anyám mondott: a falusi kisgyerek, aki kenyeret evett, tejjel, egy lábosból, egy kígyó mellet, aki szürcs9lgetett ő is a tejből. A nagymamája bejött a szobába, éppen amikor a kisfiú a kigyónak mondta: Falj, mert fejbeütlek a kanállal.
Nézem múltam: egy liftakna, magányos torony.
És mégis, nem akarok leírni egy sort se, hiszem, hogy valaha le tudom írni egy regénybbe mindezt.
Mindig te kezdeményezz- íme az, ami az irodalmi életben lényeges. Te légy ki mindig meglepsz másokat.
copyright Szabó Péter, 2oo4
|
|