„ Az első magyar történész alakját., „ A magyarok cselekedetéről” írt latin nyelvű könyv szerzőjét máig titok veszi körül. Nevét elhallgatta.
A későbbi kutatók csak sejtik, hogy III.Béla király jegyzője, Péter mester, esztergomi prépost rejtőzik az ismeretlenség mögött. Ezért „ Anonymusnak”, azaz „ névtelennek” emlegeti a történetírás. Anonymus az első, aki felteszi a kérdést: ki a magyar, és mi a magyar?
A tudós kutatás szerint 4-5000 évvel ezelőtt bukkant föl a történelemben az a népcsoport, amelyben a magyarság elődeit kereshetjük. Ekkor még együtt éltek a finnugor népek , sőt egyetlen finnugor nyelvet beszéltek. Lakóhelyük a Volga nagy kanyarulata, és az Ural-hegység között, a Káma és a Bjelaja folyók mellékén feküdt. Nem ismerték sem a földművelést, sem a háziállatokat. Halászatból, vadászatból, és vadon termő, ehető növények gyűjtögetéséből tartották fenn magukat. Innen az i.e. 1000-500 évvel kiváltak és délre vándoroltak az ugorok, köztük a magyarok közvetlen elődei.
Az új nép kialakulásáról jelképesen tanúskodik a „magyar” szó. A nyelvtudósok feltevése szerint eredetileg két külön szóból keletkezett:  „ magy” -ból és „er” -ből. Az első az ugor nyelvben, a második a török nyelvben jelentette az embert vagy férfit. Nemcsak elődeink, hanem sok más nép is saját magát nevezte embernek nyelvének kialakulása idején.
A magyarok ősei a későbbi Dél-Oroszországban vándoroltak egyre nyugatabbra, amíg a IX. században el nem érték a Moldvát – ahogyan ők nevezték: Etelközt. Vándorlásuk része volt annak a fél évezredig tartó nagy népmozgásnak, amit a történettudomány népvándorlásnak nevez. Ázsia belsejéből újabb és újabb lovas népek keltek útra nagyobb legelőt keresni, és húzódtak fokozatosan nyugatabbra. A kisebb, és gyengébb népeket hatalmuk alá hajtották, vagy elűzték szállásterületükről. Őseink is így választottak többször új hazát, míg végül a besenyők támadása elöl Etelközből menekülve átkeltek a Kárpátokon, és végleg letelepedtek mai hazánkban.
A honfoglalást sokáig egyetlen évhez, 896-hoz kötötte a történetírás. Ma azonban már tudjuk, hogy ez az évszám csupán a legnagyobb tömegű magyar ideérkezését jelzi. Valószínű, hogy évtizedekkel előbb is jártak már e földön magyar lovasok, és még a következő évtizedben is jöttek lemaradt csapataik.
Újabb két évszázadnak kellett eltelnie, míg benépesítették mindazokat a területeket, amelyeken ma is élünk.” Kósa-Szemerkényi, Apáról fiúra. A következő részben arról lesz szó, hogy milyen népeket találtak itt őseink, miért maradtak helyben, és hogyan tudott az akkori viszonyok között erős állammá válni.