Fullextra.hu - A falusi házépítési módok

"Ez itt a falu, az én falum, Innen jöttem és ide térek." (Ady Endre, Séta bölcső-helyem körül)

A társadalmi, életformabeli változások természetesen kihatottak a letelepedett magyarság közvetlen környezetére, mindennapjaira. A vándorló életforma feladása egy tartósabb, kényelmesebb lakhely kialakítására ösztönzött.
Az alábbiakban a ház, mint építmény megjelenéséről lesz szó.
"A ház a legrégibb magyar szavak közé tartozik, még a Volga-Káma menti őshazából hoztuk magunkkal. Mindenkor emberi lakásul szolgáló építményt jelentett. Építőanyagát mindenütt a közvetlen környezet szolgáltatja. A magas hegyek erdős vidékein faragott rönkfából, azaz boronából róják a házfalat. Pár száz évvel előbb még az egész Kárpátmedencében elterjedt volt a faépítkezés, ma már csak Erdélyben építkeznek fából a magyarok.
Az Alföld és Dunántúl gyakori építkezési módja volt a sövényfalkészítés. A ház vázát gerendából ácsolják, majd a közöket vesszővel fonják be, végül mindkét oldalon betapasztják, elsimítják, és kimeszelik. A Dél-Dunántúlon még napjainkban is található néhány öreg ház, amelynek sövényfala hatalamas, vaskos gerendatalpra van építve. Ezért nevezik talpas háznak az alföldi folyók mentén, árvízveszélyes területen a sövényt tartó oszlopokat a földbe verték. Ha jött az ár, kimosta a sarat a sövényből, de a ház helyben maradt, csak újra kellett tapasztani.
Faanyag fogytán az Alföldön általánossá vált a földépítkezés egyik elterjedt módja a fecskerakás. Nevét a fecskemadár fészeképítési technikájáról kapta: szalmás agyagos sarat készítenek, és a kijelölt helyen villával falat raknak belőle. Méterenként megállapodnak, és hagyják, hogy a vizes sár tömődjön, tapadjon össze. Ha a kívánt falmagasságot elérik, engedik kiszáradni, majd egyenetlenségeit ásóval lenyesik, és gondosan símára tapasztják. Földből készült a vert fal is. Sekély alapot ásnak, és a nedves, agyagos földet két deszka közé döngölik. Ha jól kiszárad, sok évtizedig eltart.
A sár- és földépítkezést a magyar parasztságnál a tizenkilencedik század közepétől kezdte kiszorítani a tartósabb és biztonságosabb vályog, majd a tégla használata. A ház tetőszerkezetét mindenütt fából ácsolják, de a tetőfedés anyaga a környezettől függően változik. Hegyvidéken szabályosan faragott facserép, a zsindely a fedél. A legelterjedtebb a kézzel csépelt szálas rozsszalmából font tető, a zsúp. A folyóvizek, tavak, és mocsarak mellett erős szálú náddal fednek. Ez a legtartósabb növényi eredetű tetőanyag, 100-120 esztendeig is védi a házat. A cserepet csak a XVIII. század végétől használják a parasztházak tetőinek borítására."