Fullextra.hu - EURÓPA ÉS A SZEGÉNYSÉG

I. - Hogyan szép a szegénység?
Kérem, nagyon tessék figyelni mindegyik szavamra, mert a szegénységről szólok. Közben, mivel ez egyik legfájdalmasabb témánk, átmeneti enyhülés reményében olykor kisebb kitérőt teszek.

Ezek a kitérők így-úgy eléggé szorosan kötődnek a témához, így némelykor azonos szóhasználattal utalnak arra is, egymásra is.
"Úgy szép a szegénység, ha semmink sincsen" - mondta többször is édesanyám, amikor már nemcsak javaink alól voltunk felszabadítva, hanem édesapám is az állása alól, s elhelyezkedését központilag akadályozta az úgynevezett néphatalom: Igazságtalan Mátyásé. (A munkától való megfosztottság arra szolgált, hogy mint közveszélyes munkakerülőt be lehessen zárni az öregemet. Közben egy jóindulatú régi ismerős figyelmeztetett, hogy rajta vagyunk a kitelepítési listán is, cihelődjünk, mert ugyan ő legalulra dugta a mi kartonunkat, és ezt teszi néhány máséval a jövőben is, amíg le nem bukik, de előbb-utóbb elfogynak az idegen kartonok, és mi is sorra kerülünk. Közben apámat egy 1919-es idealista veterán átnevelő célzattal segédmunkásként alkalmazta az általa vezetett üzemben.) Hosszú hónapokig kótyavetyéltünk mindenféle értékeket, hogy legalább a közüzemi díjakat ki tudjuk fizetni.
Hoppá! - mondhatja most Ön. Ugyanezt mondhatná a mai hatalom is, ha végtelen humanizmusának gyakorlása engedné ily érdemtelen régi dolgokkal foglalkozni.
Hoppá, mondtam én is, amikor megpillantottam az újságban, hogy támogatást kapnak mindazok, akiknek a közüzemi számlák kifizetésében nagyobb tartozásuk halmozódott fel. De tudok olyan kisnyugdíjasokról is, akik azért nem kaptak energiaár-emeléskor támogatást, mert nekik nem volt számlatartozásuk... (Folytatás)

II.
Nem csak a legszegényebb, aki szegény

Legutóbb ott fejeztük be, hogy a britek, akik elsőként csinálták meg a klasszikus kapitalizmust Európában, nem voltak képesek megszüntetni a szegénységet, pedig ebben is szerettek volna elsők lenni.
Mi, magyarok igen furcsa - eddig teljes mélységében fel nem tárt - helyzetben voltunk a háború után. Általában véve szörnyen szegények lettünk, de ez is olyan felemás volt itt, mint sok minden. Ezzel szemben például Olaszország a hatvanas évekre modern acéliparral rendelkezett, mivel az olaszoknak korábban semmi ilyesmijük nem volt. Tehát nem volt mit újjáépíteni, ellenben könnyen befogadhatták a legmodernebb technológiát, amit máshol azért nem lehetett alkalmazni, mert az acéliparnak az új technológiát kitaláló őshazáiban már működött egy régi, folyamatosan kiépült acélipar. Azt pedig nem lehetett mindenestül megszüntetni ahhoz, hogy vadonatújat csináljanak helyette. A korábban nem volt ipar csúcstechnológiájának kidolgozása természetesen nem oldotta meg az olasz szegénységet, de partiképessé tette Itáliát a világgazdaságban. Nálunk pedig szinte mindenből maradt valamennyi, tehát akkor sem lehetett volna igazán gazdag országgá válnunk, ha az elvtársak elfogadták volna a Marshall-segélyt, és nem következett volna be az a képtelen helyzet, hogy egy naplopó és pimasz imperialista birodalmat néhány kifosztott kis országnak kellett eltartania évtizedekig. A magyar szegénység nemzeti szinten abszolút jelleggel jött létre, kivált, hogy szinte minden természeti kincsünktől megfosztottak a békeszerződések... (Folytatás)

III.
További bölcselmek a szegénységről

Legutóbb azt ígértem, hogy bemutatom három brit tudós úgynevezett relativista szegénységelméletét. Csak legfőbb vonalaikban, persze, mivel a sok bölcselkedés megismerésére ott állnak könyveik, de nem is tisztem helyettük szólni.
Megjegyzem, nem is akarnék. Hogy miért nem, kitűnik a következendőkből. Ezúttal szólok a szegénység politikai megközelítéséről is, majd - hogy kerek legyen a kép, a három relativista szegénységkutató, valamint némely politikusok és más hivatalból bölcsek után - visszatérek az abszolút szegénységfogalom egyfajta megközelítésére is.

A három brit
A korábbi e tárgyú írásokból következik, hogy ezúttal feltétlenül fontos komolyabb relativista tudósok véleményével is megismerkednünk. Szegénynek lenni önmagában nem elég, ezt - kivált Amartya Sen professzor megjegyzései után - bárki beláthatja. Mert hátha nem is igaz az egész, csak úgy hisszük.
Fiegehen, Lansley és Smith közös, jelentős munkájának címe A szegénység és haladás Britanniában 1953 és 1973 között. Ők úgy vélekednek, hogy "a társadalomnak kötelessége segíteni a viszonylagosan rosszabb helyzetben levőket". Már csak azért is - mondják, nem alaptalanul -, mert a társadalomban mindig lesznek, akik másokhoz képest rosszabb helyzetben lesznek.
Két dologról van szó: az egyik az, hogy valamely társadalomhoz (nemzethez, közösséghez) tartozóknak emberi kötelességük segíteni azokon, akik e segítség hiányában leszakadnának, illetve kitaszíttatnának a maguk természetes közegéből. A másik az, hogy ez állításból következően a betegeket és az időseket nem leszakítani, hanem támogatni kell. Nem csoda hát, hogy a három tudósról Sen professzornak az a véleménye, hogy szörnyen tévednek, amikor azt hiszik, hogy a szegénységet nem lehetséges felszámolni. Azt valóban nem lehet megállapítani, mennyire - vagyis relatíve! - sikeres egy szegénységellenes program, azonban az USÁ-ból (alkalmatlanság miatt) elűzött, európaivá lett hindu professzor, Sen, a maga jól felfogott érdekében - kenyéradóinak kedvezve - úgy vélekedik, hogy e galád relativisták ezzel az állítással a mindenki számára nyereséget jelentő gyarapodást nem veszik figyelembe.
Például azért nem is vehetik, mert a szegénység első yorki felmérése ("felvétele") után lett elektromos izzólámpa, és mégsem számíthat gazdagnak, aki most már nem a gyertyát képtelen kifizetni, hanem a villanyszámlát.
Vagy, hogy haza is nézzünk: a vízfogyasztást nálunk úgy mérik és úgy fizettetik, ahogy akarják. Ha valakinek gyanús, hogy néhány hónapig nem is volt otthon, vagy direkt nem főzött vízzel, mint minden rendes szegény ember, vagy például megkoszosodott, csak hogy ellenőrizhesse a vízórát, és mégis 15 köbméter (15.000 liter) vizet fogyasztott a vízórája szerint, hitelesíttetheti vízóráját azzal, akinek érdeke, hogy az minél többet mutasson. A magyaroknak több mint egyötöde a fővárosban él, ezért maradjunk a fővárosi példánál: 80-szoros költségért, azaz mintegy 13.500 forintért hitelesíti a Fővárosi Vízművek az általuk fölszerelt és üzembe helyezett vízórát. Utána megy minden tovább, mert ez hatalmi jóváhagyással így dukál...(Folytatás)

IV.
Régi fogalmak - új elnevezések

Változatlanul a szegénység körül járunk, és meglehetősen gyorsan el fogunk jutni az életszínvonal eltérő értelmezéseihez. Vagyis értelmezhetetlenségéhez. Pedig az életszínvonal fogalma becsülettel megkerülhetetlen a szegénységgel kapcsolatban. Megjegyzem, a szegénység letagadásához – legalábbis Magyarországon – eddig szinte varázsszó volt a mindenkori hatalom szóhasználatában. Újabban a szegénység az életrevalóság ellentétének számít, az életszínvonal pedig egyes rétegek életrevalóságtól függő társadalmi helyzetének felel meg. Tisztára úgy, mintha a hatalomnak az egészhez semmi köze sem volna. Se az elprédált közvagyonhoz, se a maffiához, se az országos elszegényedéshez... (Folytatás)

Forrás: DR. SZITÁNYI GYÖRGY TANULMÁNYAI ©