Fullextra.hu - ÚTINAPLÓ

A fáradságos és komoly izgalmakkal, végzetes tragédiákkal terhes - egyszerre, egyazon időben, ez év júniusában veszítettem el otthoni rokonomat, ifj. Kálló Gyulát (sz. 1936.), ...

... akivel nem régen izgalmas és szeretetteljes többszöri telefonbeszélgetést folytattam Juhász Gyula nagy költőnkkel való távoli rokonságunkat illetően, és anyósomat (sz. 1922.) - valamint munkás hónapok után végre Olaszország határain kívül tölthettem szabadságom nagy részét. A valamivel több, mint egy hetes (július 31 - augusztus 8.) adriai tengerparti, ez egyszer igazán jóleső, henyélő pihenés után egy év kihagyással ismét szülőhazámban tölthettem szabadságom kétharmadát: egyrészt aktív és konstruktív pihenés, másrészt szakmai és vallási célból.

Szülőhazámban, húgom kistarcsai otthonában eltöltött szabadságom első tíz napjában (augusztus 11-21.), a pihenés és kikapcsolódás - úszás, biliárdozás, DVD-s történelmi nagy mozifilmek nézése, olvasás, szabadtéri főzöcskézések - mellett az alábbi helyekre kirándultam: Szentendre, Martonvásár, Százhalombatta, Miskolctapolca, Lillafüred. Martonvásár és Százhalombatta kivételével nosztalgikus visszatérés volt. A következő tíz napot pedig Gödöllő-Máriabesnyőn, a Mater Salvatoris Lelkigyakorlatos Házban töltöttem szakmai- és vallási gyarapodás céljából. Ez utóbbit a máriabesnyői kegyhelyen, lelkigyakorlat keretében...

...Sajnos az utolsó napokra tervezett kirándulásból csak a ravazdi plébános és Borbély Károly festőművész urakkal való találkozás valósult meg, ugyanis a legutóbbitól távozván súlyos autóbalesetet szenvedtünk. Az eleve beiktatott pannonhalmi és győri program sajnálatosan módosult: a baleset következtében a mentős rohamkocsiban a győri kórházban kötöttünk ki. Hogy szerencsésen túléltük, nem lehet véletlen…Nyakunkban volt a besnyői kereszt, s a gépkocsiban Pio atya és Szt. Kristóf szobrocskája. Indulás előtt a besnyői kegytemplom altemplomában meglátogattuk Tamás atya koporsóját, ahol gyertyát gyújtva imádkoztunk hozzá…

A fáradságos és komoly izgalmakkal, végzetes tragédiákkal terhes - egyszerre, egyazon időben, ez év júniusában veszítettem el otthoni rokonomat, ifj. Kálló Gyulát (sz. 1936.), akivel nem régen izgalmas és szeretetteljes többszöri telefonbeszélgetést folytattam Juhász Gyula nagy költőnkkel való távoli rokonságunkat illetően, és anyósomat (sz. 1922.) - valamint munkás hónapok után végre Olaszország határain kívül tölthettem szabadságom nagy részét. A valamivel több, mint egy hetes (július 31 - augusztus 8.) adriai tengerparti, ez egyszer igazán jóleső, henyélő pihenés után egy év kihagyással ismét szülőhazámban tölthettem szabadságom kétharmadát: egyrészt aktív és konstruktív pihenés, másrészt szakmai és vallási célból.

Szülőhazámban, húgom kistarcsai otthonában eltöltött szabadságom első tíz napjában (augusztus 11-21.), a pihenés és kikapcsolódás - úszás, biliárdozás, DVD-s történelmi nagy mozifilmek nézése, olvasás, szabadtéri főzöcskézések - mellett az alábbi helyekre kirándultam: Szentendre, Martonvásár, Százhalombatta, Miskolctapolca, Lillafüred. Martonvásár és Százhalombatta kivételével nosztalgikus visszatérés volt. A következő tíz napot pedig Gödöllő-Máriabesnyőn, a Mater Salvatoris Lelkigyakorlatos Házban töltöttem szakmai- és vallási gyarapodás céljából. Ez utóbbit a máriabesnyői kegyhelyen, lelkigyakorlat keretében, amelynek vezetője Dr. Szitányi György volt.

SZENTENDRE — Nagy örömmel tértem vissza ebbe a bűbájos, a fővárosunktól 20 km-re fekvő, műemlékekben gazdag kis városkába.
Ez a terület az őskortól kezdve csaknem folyamatosan, állandóan lakott vidék. A Pilis-hegység barlangjaiból 15-25 ezer évvel ezelőtti, a régebbi kőkorszakból származó leletek kerültek elő. A későbbi időkben főként a folyamparti vidékekre húzódtak le a települések, itt tárták fel az újabb kőkorszak, valamint réz-, bronz- és vaskorszak leleteit. Szentedre környékén, Budakalászon került elő Európa legrégibb égetett anyagból készült kocsiábrázolása a rézkorból. Kr. e. 1000 körül illír néptörzsek, 350 körül földművelő kelták, eraviscusok éltek itt. A rómaiak Kr. u.-i kezdeti időszakban érkeztek erre a területre, és Ulcisia Castra néven erődöt, tábort építettek. A katonai célú építményeken kívül polgári lakóházak, villák alapjai is napvilágot láttak az ásatások során. A népvándorlás korából főleg avar leletek kerültek elő e városka környékén, ezek közül kiemelkedők a fejedelmi sírból származó arany- és ezüst ötvösmunkák.
Mint a környékbeli falu- és dűlőnevek mutatják, közvetlen a honfoglalás után már telephelyek alakultak ki ezen a tájon. Szentendre neve először egy 1146-ból származó latin nyelvű oklevélben bukkant fel...
Az első templom a XIII. században épült. A fejlődő malommal is rendelkező, főként gyümölcs- és szőlőtermelő települést a tatárjárás pusztította el. A középkori királyi székhelyek, Esztergom, Visegrád, majd Buda közelsége, az ezeket összekötő és Szentendrén áthaladó útvonal sokban hozzájárult a helység újjáépítéséhez, fejlődéséhez. Új fejezet kezdődik Szentendre életében a XIV. sz. végén, amikor az 1389-es rigómezei csata után nagyszámú menekült szerb érkezett ide és települt le. 1428 után újabb menekülő hullám érkezett s a délvidékről jövő telepesek építkezései, szokásai egyre jobban rányomták bélyegüket a városkára. Ezt a fejlődési hullámot a török hódoltság törte meg, amelynek idején Szentendre csaknem teljesen elnéptelenedett. A régi telepesek az őshonos magyarsággal együtt kipusztultak Szentendre területén, de a távoli északi telephely híre, emléke megmaradt a délvidéki lakosság körében, és miután Nándorfehérvár (Belgrád) 1690-ben újra a törökök kezére került, újabb hatalmas menekülő hullám érkezett dél felől. A Csernojevics Arzén pátriárka vezetése alatt álló, főleg szerb származású menekülők jó része Szentendrén és környékén települt le. Máig is látható «Lázár cár emlékkeresztje» az itt állott első fatemplom helyén.
A törökök kiűzése után a magyarok mellett szerb, dalmát, a szlovák, német és görög telepesek népesítették be. Ennek a felvirágzásnak az emlékeit mindmáig őrzik a város délies hangulatú, barokk stílusú polgárházai, templomai, macskaköves utcácskái, szűk sikátorai.
A XVIII. században pezsgő életű őstermelő és kereskedő városka alakult ki erőteljes délvidéki, főként szerb vonásokkal; pravoszláv püspökség működött itt, amelyhez csak a város területén kilenc parókia tartozott. A polgárosodó lakosság és a földesúr Zichyek között nemzedékekig elhúzódó ellenségeskedés dúlt Erre az időre esik a felvilágosodott gondolkodású II. József által Szentendrére küldött megbízottnak, Ráby Mátyásnak a működése, akit emigrációba kényszerítettek, s az ő történetét, valamint a korabeli helyi viszonyokat festi Jókai feledhetetlen regénye, a Rab Ráby.
Itt alakult ki messze környék legjobb leghíresebb bortermelő központja, korán kialakultak a céhek , fejlődött a szárazföldi és a vízi kereskedelem. Ekkor alakult ki Szentendre mai jellegzetes városképe, a korábbi faházak helyébe téglából, kőből emeltek mediterrán emlékeket ébresztő, török-délszláv jellegzetességeket mutató középületeket, lakóházakat.
A XIX. sz.-ban a szentendrei élet gazdasági hanyatlásnak indult, ehhez hozzájárultak az elemi csapások, tűzvészek, árvizek, járványok is. Kulturális szempontból Szentendre továbbra is megmaradt központja a közép-magyarországi szerbségnek. A gazdasági hanyatlás társadalmi-politikai elszigetelődéssel is párosult. Bár a XIX. sz. második felében kialakuló iparosodás a városkát érintette a lakosság főfoglalkozása továbbra is az őstermelés, különösen a szőlőtermelés maradt. AZ 1880-as filoxéravész éppen ezért katasztrofális hatással volt Szentendre életében. Az egykor virágzó és nagyhírű bortermelő hely sosem heverte ki ezt a csapást és helyette nagy erőfeszítésekkel alakította ki a lakosság a gyümölcskultúrát.
A kisváros elmúlt évszázadok folyamán kialakult sajátosan mediterrán hangulata sok látogatót vonz, a település dimbes-dombos utcáin és a Duna parton sétálva mindenkit magával ragad a város egyéni varázsa.
A nyugodt kisvárosi élet a század eleje óta vonzza a művészeket. Több mint kétszáz képző- és iparművész, valamint író, költő, zeneművész és színész él és alkot a városban.
Az egyéni múzeumokban neves helybeli művészek egyéni gyűjteményes tárlatait és a Művészet Malom Képzőművészeti és Kulturális centrumban időszaki kiállításokat lehet megtekinteni.
A Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum «időutazásra» invitálja a látogatókat: Magyarország népi építészetét és a hagyományos népi életmódot bemutató kiállítást tekinthető meg itt egy 46 hektáros területen. A kiállításokat kézműves bemutatók, folklór műsorok, színházi előadások egészítik ki...

Nemhiába mondják: «Szentendre a művészetek városa a Dunakanyarban»...

«A templomokra rávillan az alkony,
A kusza város csillag bíborában,
Csobban a Duna lassú vize halkan.»

(Vas István: Szentendrei elégia)

MARTONVÁSÁR — Budapesttől kb. 30-32 km-re elterülő nagyközségbe életemben először most jutottam el. Igaz, hogy számtalanszor haladtam el mellette vagy vonattal, vagy gépkocsival, de sosem volt alkalmam itt megállni. Pedig hallomásból egyáltalán nem volt ismeretlen ez a sajátos szépségű és mezőgazdasági szempontból különösen értékes pannon föld, amely ősidők óta vonzza a letelepülni vágyókat. Az avar időkben is lakott hely volt, erről sírfeltárások tanúskodnak. Az államalapítás korában emelt templom freskótöredékeit is megtalálták. Villa Forum Martini, azaz Márton Vására falu már 1268-ban «vásáros hely» volt. Sajnos ezen virágzó piacközpont azonban a török időkben teljesen elpusztult. Annyira nem volt ismeretlen, hogy szinte még hírhedté is vált nekem, akkor 19 éves fiatal lánynak. Friss érettségivel a debreceni katolikus gimnáziumból hazakerülvén Veszprémbe nem volt ismeretségi köröm: a régiek, az egykori iskolatársak szétszéledtek. Mint akkori fiatal szívesen forgattam az IM-t (Ifjúsági Magazin), ahol a levelezési rovatban megjelent címemre tonnaszám jöttek a levelek, s így egyszerre számtalan levelező partnerre tettem szert, akik közül néhánnyal - lányokkal, fiúkkal -, így közülük egy székesfehérvári fiatal mérnökkel személyesen is megismerkedtem, aki itt, Martonvásáron töltötte kötelező katonai szolgálatát. Szép barátság - nem szerelem! - született, a kezdetekhez képest gyakran jött meglátogatni. Egyszer csak, pár hónapos levelezés után a kapcsolat megszakadt ezzel, az elváltoztatott kézírásával írt szöveggel, aminek minden egyes szava az emlékezetembe markánsan bevésődött: «Mély megrendüléssel közlöm Önnel, hogy barátom és csapattársam katonai szolgálat teljesítése közben hősi halált halt.» A levél advent tájékán, nem sokkal karácsony előtt érkezett. Az iromány tartalmának valótlanságát rá kb. három héttel, Székesfehérváron, az állítólagos temetési napon való megjelenésem alkalmával fedeztem fel… Kedves barátomnak hitt emlékére megrendelt gyászmisén már úgy vettem részt, hogy tudtam a galádságról, de már nem lehetett visszamondani. Így az összes addig elhunyt, vagy haldokló György nevű embertársaimért ajánlottam fel… Ez talán még borzalmasabb volt, mint az a pillanat, amikor állítólagos halálhíre jutott tudomásomra.
Szerencsére haláleset nem volt, csak a legelső kegyetlen pofon az emberi gonoszsággal megspékelt VALÓS ÉLETTŐL… Tehát Martonvásár ezzel vált számomra akaratlanul is hírhedté, s ahányszor közelébe vetődtem, vagy Székesfehérvárra jutottam, óhatatlanul eszembe jutott és jut ezen történet… Talán ezért sem kerestem soha az alkalmat, hogy ebbe a bájosan vonzó nagyközségbe eljussak… Harminckét évnek kellett eltelnie, hogy megtehessem… (Teljes írás)

Forrás: (Irodalmi figyelõ 2004/2005. 41/42. sz. (Magyar nyelvű online melléklet)