Fullextra.hu - A szamurájok rendjét még ma is tisztelik

A szamurájok kardja nemcsak tárgy volt, hanem gazdájuk szellemi megtestesítöje, nemcsak a védelem és a támadás eszköze, hanem az élet tisztességes befejezésének lehetösége.

A kard volt a szamuráj lelke-hitték Japánban. A lélek egy szamuráj esetében sem UTOLSÓ.
A harcosok öngyilkosságáanak Japánban elterjedt egyedülálló formája egy kereszt alakú vágással történt, s az így végrehajtott öngyilkosságnál egyetlen életfontosságú szerv sem sérült, és az áldoazatnak gyakran órákig tartó haláltusát kellett végigszenvednie. Az elsö harcos 1170-ben egy vesztes csata végén végzett magával, miután látta, hogy két fia elesik az ütközetben, s ö maga is súlyosan megsebesült egy térdébe fúródó nyíílvesszötöl, hiába parancsolta fegyverhordozójának, hogy fejezze le. Ezután a szóaban forgó hadvezér Nyugat felé fordult és tízszer egymásután elkántálta Buddha üdvözletét, majd megalkotta búcsúversét: " Mint egy elszáradt fa/ ami nem hozott virágot/ szomorú volt életem/ de még szomorúbb napjaim vége/ mert nem hagyok hátra gyümölcsöt." Amikor ezeket a szavakat kimondta, kardjával a hasába döfött, majd arcra borult és meghalt. Ezzel az alkotáslélektani bravúrral indult hódító útjára a harakiri / ami Japánban az egyszerü szamurájok közt inkább szepukko-nak neveztetik / s tart meghökkentö módon 1970-ig /csak?/, amikor az író Misima Jukio irodalmi hírnevét meggondolatlan katonai puccskísérlettel rombolta le, ami után öngyilkosságot követett el. Bár egy magára igazán sokat adó szamuráj az öngyilkosság UTÁN saját vérébe mártott ecsettel írja búcsúversét/ az alkotás gyönyörüsége... . Thkerekes/, az igazi szamuráj számára az a természetes, ha meghal-mondják Japánban- de mintha ez nemcsak rájuk lenne igaz. Szamurájokról Japánban a 12. század utolsó évtizedeitöl a 19. század közepéig beszélhetünk tudjuk meg egy svéd szerzö:/Blomberg: A japán harcos nemességéenek történelmi és vallási háttere, Szenzár Kiadó,Budapest, 2003/ müvéböl.
A kötet jóval több, mint egy történelemkönyv. Ipartörténeti összefüggéseit: filozófiai, vallási / sinto, buddhista, konfuciánus/ is vizsgálja. Ezek nélkül ugyanis nehezen érthetök meg a tradicionális japán szokások. A köztudatban sokszor nem tökéletesen megismert, vagy éppen félreismert erkölcsi szokásokat, elveket elemzi, mint pl. a hüség és a kötelesség, a harcos ideál, amelyek a szamurájok írott és íratlan kódexén alapultak. Blomberg müve a 12. századtól a 20. századig kíséri végig Japán történelmét, következtetéseit a japán ideológiatörténet fontos müveivel támasztja alá. Részleteket közöl érvei alátámasztására a magyar olvasó elött ismeretlen müböl, Az öt gyürü könyvéböl.
A gyürük japán urainak rendje a 12. században emelkedett ki egy belsö háború nyomán. utána erösödik meg befolyásuk kulturális és vallási értelemben egyaránt. Történelmi szerepük értéke máig megfellebbezhetetlen, társadalmi kritikájuk, -eltéröen az európei nemesség, illetve lovagság Cervantes által megírt módján- máig nem született meg Japánban. Alakjuk nemességét számos közmondás és szólás rögziti: " a virágok között a cseresznyevirág, az emberek közt a szamuráj a legkülönb." Maga a szó a szuburahu igében keresendö, ami annyit jelent: egy urat, mestert szolgálni. A szamurájok kitünö harcosok voltak, íjukat négy-öt átlagember tudta csak felajzani, s két-három páncélt is átlöttek vele egyszerre. Az önkívületig hüségesek maradtak, ha szüleik vagy gyermekeik hulltak el, átvágtattak a testükön és folytatták a csatát. Furcsa helyzetükre utal, hogy életmódjuk és a buddhista elvek közt számos ellentmondás volt, ám katonaként végrehajtott büneikért alaposan vezekeltek. A közemberektöl vak engedelmességet követeltek, ha azok szamurájjal találkoztak, le kellett szállni a lóról, s szemüket a földre szegezve mélyen meg kellett hajolniuk. A szamuiráj rendelkezett a közemberek életével-vagy halálával, joga volt akárkit helyben és azonnal kivégeztetni, ha úgy vélte, hogy az tiszteletlenül vagy sértöen viselkedett. Ritkán ugyan, de az is megtörtént, amikor a szamuráj úgy próbálta ki kardjának élét, hogy egy útkeresztezödésben az elsö ara járót levágta. kardjuk különlegesen jó minöségü pengéböl készült, a feljegyzések szerint egy jó csapással három felnött ember testét is át lehetett vágni, s egészen biztos, hogy így kettöbe lehetett hasítani egy felnött férfit. Egy svéd, aki holland szolgálatban utazott japánban 1651-ben és aki egy edóba utazó társaság tagja volt, megemlíti, hogy Szururgából Hakonéba tartó útja során a tokaido/ Keleti Út/ mentén egy szamuráj áldozatait látta : -" Az úton láttunk egy férfit, akit egyik vállától gyomorszájáig kettévágtak, teste az út mellett feküdt, mivel senki nem akarta elégetni a testét." Az általános elképzelés szerint a kardkovács a saját személyisége egy darabját is belefoglalta a kardba, ezért imádkoztak komoilyan, sokszor napokig a kovácsok a munka elkezdése elött.
Az általunk harakirinek nevezett rituális japán öngyilkosság sokáig gyakorlat volt, néha pedig a pedagógia eszköze: Oda Nobugana mestere is harakirit hajtott végre magán, így próbálta meggyözni tanítványát, hogy faragjon le eröszakos viselkedéséböl A harakiri története összefonódik japánban a modern parlamentáris demokrácia történetével. Az elsö brit mintára 1869-ben megalkotott japán országgyülés tárgyalta a harakiri megszüntetését. Az indítványt egyhangúan / 200 nemmel, három igen-nel, és hat tartózkodással/ elutasították, úgy utalva a harakirire, mint az ösi Japán lelkére, az eszem iránti romlatlan odaadás megtestesülésére. A brit megfigyelök szerint az egyik képviselö, aki a harakiri ellen szavazott, a pletyka szerint- MEGGYILKOLTÁK.