Az Evolúció bokszmeccse
Dátum: Január 13, csütörtök, 22:23:15
Téma: Dolgozat
 |
Gondolkodjunk együtt!
|
Mem: a fogalom egyfajta kulturális vírust takar. Pontosabban az emberi civilizáció továbbörökítő egysége. Mondhatnánk persze azt is, hogy a mem egész egyszerűen a gondolat fogalmát takarja, csakhogy ez nem ilyen egyszerű, mert az a gondolat, amit mem fedőnévvel illetünk, valamiképpen kihat a környezetére, megváltoztatja azt.
Sokszor nem is közvetlenül, hanem csak áttételesen. Ilyen például a filozófia memje, ami nem hat közvetlenül, hanem úgy, hogy áttranszformálódik ideológiai töltetté, és így lesz társadalmi változások, háborúk elindítójává.
A másik végletre is van természetesen példa. Ez pedig a felfedezések memje. A kerék memje például úgy befolyásolta az emberiség történelmét, mint kevés dolog azóta.
De hogy még bonyolítsunk a dolgon, a mem, mint evolúciós tényező nem is a startnál jelent meg, azaz az evolúció megjelenésével kezdte meg ténykedését, hanem csak később, az evolúció egy adott pontján csatlakozott hozzá. Amikor megjelent az első olyan lény, amely a túlélésért folyó küzdelembe nemcsak a testi adottságaira támaszkodott. Magyarán, gondolkodni kezdett.
AZ ELSŐ MENET
Felvetődik persze rögtön a kérdés, hogy akkor mégis, mikor jelenik meg a történelem folyamán először a mem, mint evolúciós tényező.
Egészen pontos választ erre persze nem lehet adni, de talán valamikor az őskorban történt ez, amikor a Földön egyszerre három emberi faj küzdött a dicsőségért, hogy melyikük lesz a ma élő ember őse. A homo erectus, 150 centis termetével, és 1050 köbcentis agytérfogatával, a neander-völgyi ősember, akit bátran nevezhetünk az akkori idők csúcsragadozójának, két méteres termetével és 2000 cm3-es agytérfogatával/talán ő bukkan fel az emberiség legendáiban, amelyek óriásokról szólnak?/, valamint a mai ember, aki minden tekintetben hasonlított ősére a homo erectusra. A neander-völgyi ősembernek tökéletes testi adottsága lehetett a veszte, hisz ha már úgyis ő a csúcsragadozó, akkor mi szüksége van neki különféle fortélyokra? Ellenben a hitványabb homo sapiens rákényszerült a találékonyságra, különböző túlélési trükköket fejlesszen ki. /Ki tudja, talán ő mondta először: ”hogyha rövid a karod, told meg egy bunkóval.”/
A homo sapiens ebben az időben szelídítette háziállattá a kutyát, talán épp azért, hogy a szövetségese legyen a túlélésért folytatott küzdelmében. Ez a szövetség mindkét fél számára hasznos volt, hiszen a mai kutya őse természetes intelligenciájával hamar felfogta, hogy a homo sapiens-szel való szövetség a vadászaton az ő zsákmányszerzési esélyeit is növeli.
Azonban nemcsak a kutyát szelídítette meg a homo sapiens, hanem a tüzet is, amivel egycsapásra az állatvilág urává vált, a neander-völgyi emberben pedig babonás félelmet keltett, és magasabb rendű lényként tekintett rá, már-már istenként.
Hogy ez csak hipotézis? Igen, az. Nem is volt más célom ezzel a kis írással, mint együtt gondolkodásra ösztönözni titeket!
|
|