Fullextra.hu - Paulusidák

(gondolat) Érdekes, hogy csak akkor kezdek el gondolkodni, ha van a környezetemben valaki, aki el kezd gondolkodni. Olyan ez, mint ásító embert látni. Rádragad.

(Nagy Igazság) Ellenszenvvel viselem azokat, akik mindig csak aforizmákban szeretnék megragadni az igazságot. Az igazság olyan, mint a víz alá nyomott labda, és úgy is viselkedik.

*

(a Hajnalban) Temetésről jövet az embert kétféle érzés keríti hatalmába. Bánat és önsajnálat. Csak most kezdem megérteni nagyapámat, nagybátyámat, apámat (mind halottak már), akik minden ilyen alkalommal betértek a közeli Hajnal (sic!) nevű kocsmába, és konok, rezzenéstelen arccal bedobtak egy-egy felest.

*

(sértődés ne essék) Szeretem a Cinikusokat. Nem azért, mert én is annak gondolom magam, hanem mert olyan csekély hatásuk volt. Ez azért van, mert az Emberiség roppant sértődékeny.

*

(tanács) Tanácsolom minden íróembernek, aki habozik leírni az igazságot, dobjon be egy felest. Azután menni fog.

*

(allegória) Az igaz, hogy a kutya és a macska az „evolúció kollaboránsai”. De mért baj ez? Aki forradalmárokat akar látni, az vegyen részt egy afrikai szafárin. Vagy ha olyan lusta állat, menjen el egy „Zoo”-ba.

*

(előítélet) Állítom, hogy Magyarországon nincs cigánybűnözés! Annyira nincs, mint bennem előítélet. Erre ékes bizonyíték, ha megnézünk egy börtön előtt ácsorgó, látogatásra váró tömeget. Mind, egytől egyik színmagyar!

*

(gond) Nem ismerek más politikust, aki pályafutása során több álarcot (maszkot) tett volna magára, mint Orbán Viktor. Már maga se tudja, hogy melyik arca az igazi. Ezért van gondban reggel a tükör előtt: sokáig kell gondolkodnia azon, hogy melyikre köpjön.

*

(kinek hiszek) Azt, hogy milyen ocsmány, megveszekedett, gazember világban élünk, kétféle ember mondogatja manapság. Az egyik, aki nem vitte semmire és nem is fogja, a másik, aki nagyon intelligens és nagyon bölcs. Bár mindkettő ugyanazt mondja, de én mégis az utóbbinak hiszek.

*

A feleségem a legjobb barátnőjével gyakran folytattak lázas, órákig tartó beszélgetéseket, vitákat az életről és a benne szaladgáló emberkékről. Az ilyen viták rendszerint avval a konklúzióval értek véget, hogy a világ és a benne tartózkodók: ilyenek is, meg olyanok is; jók, rosszak, de ez benne a jó. A legutóbbi vitájukon is erre jutottak. Ez tizenöt évvel ezelőtt volt. Azóta nem beszélnek egymással.

*

(egy nap) Reggel korán kelek, lemegyek a boltba zsömléért, tejért, megcsinálom a gyerekek tízóraiját, felteszem a kávét, a teát, a tejet, ki mit szeret, felkeltem sorban a tagokat (család), leviszem a kutyát pisilni, feleségemnek ágyba viszem a kávét (dolgozó nő), útnak indítom Őket, sorban, mind, beteszem az első adagot a mosógépbe, elmegyek a piacra, a bankba, a postára, hazajövök, teregetés, második adag, főzés, mosogatás, teregetés, kutyapisiltetés, főzés, mosogatás, hazajönnek a gyerekek más-más időpontban, megebédelnek, mosogatás, takarítás, főzés másodszor, mert a császárszalonnába tekert gomba nem laktató, közben több világrengető gondolat kiröppen a fejemből, nem baj, vacsora, kutyasétáltatás, a konyha ragyog, a lakás ragyog, minden rendben, kilenc óra: hazajön a feleségem. Megmelegítem és elé teszem a vacsorát, mellé kuporodok, úgy, hogy felülök a székre és a lábamat magam alá teszem, nézem ahogy eszik, nem szól, fáradt. Megértem. Az esti, házastársi szerelmeskedés elmarad, mint mindig: én is fáradt vagyok. Mind kettőnknek jó indokai vannak. Megjegyzem: jó néhány évvel ezelőtt is rendre elmaradtak a házastársi szerelmeskedések, amikor éppen fordított volt a felállás.
Az idők változnak, de a jó indokok mindig jó indokok maradnak.
(A világrengető gondolatokat meg valószínűleg keserű agglegények és savanyú aggszüzek írják le.)

*

(kézfóbia) Jellemzően a tárgyak betegsége. Mintha irtóznának az ember érintésétől, undoruk „kézzel fogható”, minden alkalmat megragadnak (még életük feláldozása árán is), hogy kiessenek az őket megfogó kezéből, kicsúsznak, kipottyannak, de ha ez nem megy, legalább felsebezik. De érdekes módon kizárólag csak a készített, tehát az ember által alkotott tárgyak szenvednek ebben a kórságban. Nem szenvedhetik teremtőjük érintését, mint ahogy Isten sem szereti, ha teremtménye tapogatja. Néha rájuk is szól: Ne tapizz! De a tárgyak nem beszélnek, csak némán öngyilkosok lesznek vagy elbujdokolnak.