A pécsi Nádor kávéház
Dátum: Január 24, hétfő, 20:01:20
Téma: Életünk napjaink


Az ötvenes években a polgári világ mentsvárának számító Nádor kávéházban bemondták a rádióban a hírt: Sztálin meghalt. A terem elcsendesedett. Az addig évekig szódavizet fogyasztó idös ügyvéd decensen megkocogtatta a pecsétgyürüját a hamutartó szélén és pezsgöt rendelt.


A szálooda és kávéház 1845-ben nyílt Pécs föterén, névadója az a József nádor volt, akit osztrák száramazása ellenére kedveltek a magyarok és a nádorispánságának ötvenedik évfordulójára megtiszteltetésböl nevezték el róla a szállodát. Hetedhét vármegyére szóló híre fvolt, az udvaron négylovas hintók lovai abrakoltak és állandó fiakkerese is volt. Az épület korábban egy császári provizoré volt, majd plébánia is müködött benne. A fogadós elözékenységére jellemzö, hogy amikor Liszt Ferenc ott szállt meg, az érdeklödöek annyian jöttek, hogy maga a fogadós is kiköltözött egy idöre. A szállodának volt srözöje, téli kertje, szökökúttal, de a leghíresebb a kávéházi részleg volt. Márványasztalok, gobelinek, kovácsoltvas kalaptartók körben a falon, fajanszcsészék. Békebeli hangulat, kapuciner, cigarettli, folyóiratok, újságtartóállványok. A sör pilseni volt, ám a puncsot és a likört a kényes izlésü fogadós Bécsböl hozatta.
Hogy hogy nem, a szálloda és a kávéház meguszta-egyedül Magyarországon-az államosítást.
Egy angol konzorcium vette meg, s talán felújítja majd a világörökségi rangra áhítozó pécsiek örömére.
1974-ben jártam ott elöször, barátom, Rozsics István meghívására, ki Pécsett volt diák, ám korábbról ismertem. Rozsics úr ma galériatulajdonos Pesten, akkor még Egyesült Európáról beszélt nekem. Fel sem tudtam fogni..
A Nádor kávéház látogatói közé számított Kodolányi János, Várkonyi Nándor, Hamvas béla, Galsai Pongrác, A Dunántúli napló föszerkesztöje: Szederkényi Ervin, Thierry Árpád, Bertók László, Pákolitz István, Mészöly Miklós, Mándy Iván, Weöres Sándor, Bertha Bulcsu.
A vidéki emlékezet megörozte, hogy Csorba Gyözö fönöke egy suszter lett. A susztereket szerettem-/" Nem kell ahhoz suszternek lenni, hogy tudjuk, hol szorít a cipö-Hegel/, ás a suszter ontotta veresekt, klapanciákat, sürün járt író-olvasó találkozókra a nagyokkal, ahol a verseit nagy elöszeretettel olvasta fel. Noha a kritikára nyitott személyiség volt, a bírálatokból nem tanult, de nem is értette öket. Néki metrum, kadencia, versmérték, forma homályos fogalmak maradtak. A mübirálat oroszlánrészét magára vállaló Galsai Pongrác végül kinjában azzal fejezte be a kritikát, hogy a suszter versében szereplö csecsemö szót egy " csé"-vel írják. Onnan kezdve a suszter egy " csé"-vel olvasta fel versét.
Amikor beléptem, tudtam, hogy ez nem sörözö, hanem emlékezet.
Bókay Antal ült a sarokban, késöbb az ország legfiatalabb irodalomtudományi kandidátusa, javította kéziratait. Bécsy Tamás volt a társaságában, ki kupica whisyt ivott, ma akadémikus, drámaelmélete Peter Szondi mellett megkerülhetetlen a modern teóriában. S idönként láthattuk az ország legtekintélyesebb nyelvészét, Temesi Mihályt, aki azért utasította el a nagy kalap pénzzel járó Ford ösztöndíjat, hogy " neki strapás az utazás".
Temsi Mihály tanított bennünket, szerettük, bogaras ember volt. A szakma életmüvéért egyöntetüen megajánlotta neki az akadémiai helyet, nem is kellett székfoglaló értekezést írnia, egyébként sem volt a formaságok embere.
A magyar leíró nyelvészet nagy doyenje kis híján újítók karmai közé került. Ekkor történt, hogy Kodály felkérést kapott a magyar himnusz átírására, mert az illetékeseknek nem tettszett, hogy a költö Isten segítségéért fohászkodik. A reformszelek ekkor azt is felvetették, hogy jó lenne a magyar helyesírást megreformálni, mert tarthatatlan és illogikus, hogy a magyar nyelvtanban ugyanazt a hangot két különbözö betüsor: ly-j-jelöl.
Órákig tartott a parttalan vita.
Ekkor állt fel Temesi Mihály, kinek tekintélyére vártak. A professzor aztán véget vetett a diskurzusnak, berekesztette az expozét: "De Uraim! Gondolják csak meg: Temesi Miháj, " jé"-vel.
A magyar helyesírásban a Mihály maradt meg.





Az írás tulajdonosa: Fullextra.hu
http://www.fullextra.hu

Az írás webcíme:
http://www.fullextra.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=672