Fullextra.hu - Daniela Raimondi: Üvegek (Vetri)

Che restera’ di noi
quando il nostro tempo insieme
si sciogliera’ in un gesto distratto,
in un silenzio troppo lungo
o una frase scontata,
e gia’ ci guarderemo nudi di ricordi
senza piu’ vino dolce sulla bocca?

Forse un languido gesto
la nostalgia di un bacio sotto casa
l’ansia che sento di perderti un mattino.

(Dimenticare il morso,
le tue mani che mi stringono i capelli
il nostro grido!)

Non restera’ che odiarci per cio’ che non e’ stato.
Fissare il tuo sguardo perso dietro i vetri,
la pioggia triste che illumina la strada.

Saremo solo un leggero fastidio nel toccarci.
Nient’altro che l’impronta delle labbra su un bicchiere.

Daniela Raimondi: Üvegek (Vetri)

Mi marad belőlünk,
ha majd az együtt töltött időnk
egy szórakozott mozdulatban olvad el,
egy túl hosszú csöndben
vagy egy felesleges mondatban,
ha már csak nézzük egymást emlékektől csupaszon,
anélkül, hogy lenne még édes bor az ajkunkon?

Talán egy bágyadt mozdulat
egy csók sóvár-vágya a ház előtt
a szorongás, amit téged elveszítve érzek egy reggelen.

(Felejtsd el a harapást,
a kezed, mely a hajam húzta
a kiáltásunk!)

Nem marad más, csak hogy gyűlöljük egymást azért, ami nem volt.
Szegezd elveszett tekinteted az ablaküveg mögé,
szomorú eső világítja meg az utat.

Csupán enyhe bosszúság leszünk egymást megérintve.
Semmi más, mint ajkak lenyomata egy poháron.

Erdős Olga