Biztosan tudják Önök is, hogy Dumas szakácskönyvet is írt. Krúdy nem, csak mások, mint a boldog emlékezetű Galsai Pongrác, kigyűjtötték műveiből a recepteket. Nemcsak a próza függ össze a kulinaritással, Brillant Savarin: Az izlés fiziológiája c. műve maga a költészet. Noha Mikszáth nyomán is maradt konyhatechnológiai újítás, mint pl a palócleves, a magyar irodalom igazi ínyence Jókai volt, tudjuk meg egy jeles szerkesztő, Váncsa István /Élet és Irodalom/ tollából. A neves szerkesztő, ki eddig szivar iránti elkötelezettségéről volt híres: "A jó szivar öltöztet" és eddig is beírta magát az élet és irodalom lapjaira: "Hogyan derítsük fel a szállodánk minibárját?" c. alapvetésével, most hézagpótló művet jelentetett meg Ezeregy recept címmel. /Vincze Kiadó, Budapest, 2OO3/A mértéktartó szerző érvelésül elmondja, hogy Jókainál egy rendesebb ebéd teknősbékalevessel indul, arra sherryt isznak, aztán osztriga jön, majd tengeri rák,  bíbictojás mirobolantemártással, egy pohár Chateau-Lafitte,  ezt követően zephire de chevreuil szarvasgombával és tengeripók puffancskákkal, utána madeira, közben sorbet ananászból, azután szalonka gyömbérkompót, Mumm pezsgő, végül articsóka, és megint pezsgő következik, :Krúdy főtt marhahúsokról, sárgaborsófőzelékről és velőscsontról álmodott. Jókainál az ebédet maraschinofagylalt, római csokoládébonbon és egy kupca kuracao zárja. Bajok a recepeteknél csak a piros húsú szarvasgombánál akadnak, minek kilója 2OO ezer forint. A könyvben találhatunk hideg és meleg előételeket, salátákat, vegetáriusoknak szóló étkeket, gyümölcs, zöldség, halleveseket, eztán következnek a rákok, vadak, szárnyasok, egytálételek, desszertek stb. A receptajánló helyett idéezem magát a szerzőt. "E sorok írója tisztelettel adózik a görög szellem olyas leleményeinek, aminő pl. a taramoszalata, a dolmadakja, ám az előételek igazi hazáját a jamon serrano nevű hegyi sonka és a Seville Manzanilla olajbogyó országában, az Ibériai félszigeten lelte fel. Az ott megizlelhető petrezselymes-fokhagymás-vajas kagylók, grillezett rákafarkak, csípős olajban kisütött angolnaivadékok, flambírozott kolbászok és nyárson sült borjúfalatkák legfontosabb erénye, hogy a vándor eleve valami borozóban jut hozzájuk. Ez a TAPAS, a Hispániát meghódító arabok-mórok-hagyatéka, talán a legkelelmesebb étkezési forma, ami létezik. Vegyük pl. a fokhagymás rákot /gambas al ajillo/, ami úgy készül, hogy olívaolajban szeletelt fokhagymát és hegyes erős paprikát dinsztelünk, majd egy percig forgatjuk rajta az apró rákot, aztán citromlevet facsarunk rá, aláöntünk egy pohár száraz sherryt, és megszórjuk petrezselyemmel. Mármost, ha ezt egy monumentális spanyol vacsora keretében fogyasztjuk, akkor előétel lesz,  ha kocsmában teszünk rá szert,  akkor TAPAS. A tapa lényege, hogy nem főétel jön utána, hanem bor, és idővel esetleg újabb tapa. Lényeg az, hogy egyáltalán nem kell elhagyni a kocsmát, mert minek. Az utolsó adag tapát pedig kinevezhetjük vacsorának. A vacsora annyiban más, mint a tapas, hogy utána  spanyol ember konyakot iszik, pontosabban Brandy de Jerezt, szivarra gyújt, és ellazult, lebegő, mámoros lélekkel otthonába tér. Pár ezer kilométerre keletebbre hazatér az igazhitű, ám az ő lelke nincs ellazulva,  nem lebeg, és egy kicsit se mámoros, ezzel szemben akár négy haragvó némber is várhat rá odahaza. Aztán csodálkozunk,  hogy a világ olyan,  amilyen." /Váncsa István Szakácskönyve/