Paulusidák
Dátum: Március 03, csütörtök, 20:41:30
Téma: All Fullextra


Életem első fele avval telt, hogy megbarátkoztam a testemmel. A másik fele meg avval...


, hogy búcsúzom tőle.

*

Ne önmagad légy, hanem az a Másik, aki Te vagy!

*

(álom) Egyszer, régen, volt egy rettenetes álmom, amelyben gyilkos voltam; áldozatomat a földbe rejtettem; évek teltek el (az álomban) iszonyú lelkiismeret-furdalással és bűntudattal. Ez annyira borzasztó volt, hogy amikor felébredtem, azonnal el is felejtettem; tudatos énem mélyen lenyomta az öntudat alá.
Később azonban olyan álmokat láttam, amelyek próbálták elhitetni velem, hogy ez nem álom volt, hanem igenis a valóság; éber életem része. Ezek (az álmok) annyira valósághűek voltak, hogy kezdtem komolyan elgondolkodni azon, hogy valóban megtörténtek-e ezek a dolgok.
Még később azonban rájöttem, hogy az „elgondolkodásaim” is csak álmok voltak, sőt amikor erre „rájöttem”, az is.
Mindez oda vezetett, hogy már egyszerűen nem tudtam eldönteni; megtörtént vagy nem történt meg a fent említett esemény. Most csak abban bízhatok, hogy azért nem történhetett meg, mert természetemtől teljesen idegen mindenféle bűn, hát még egy gyilkosság!
De azt szeretném tudni, ki szórakozik velem?

*

(négy) Minden a misztikus négyes számon alapul. A NÉGY mindennek az alfája és ómegája. Ahol véletlenül a Hármas dominálna, azért rejtve ott van a negyedik. Pl.: a Szenthármasság. + az ember, aki próbálja megérteni. Vagy: Három a magyar igazság, de ugye, ott van negyediknek a ráadás. De nem csak ezért. A dolog sokkal, mondhatni, metafizikusabb. Vegyük csak sorba! A négy páros szám lévén a női yin princípiumhoz tartozik, de kapcsolatba hozzák a nyugattal, és a föld elemmel. A földet hagyományosan szintén négyszögletesnek képzelték. Volt egy időszak, amikor M o.-t négy tenger határolta. Négy nagy királyunk volt. A Tao-ban a „négy nagy”-ként nevezik a világ négy legmeghatározóbb összetevőit: a Dao, az Ég, a Föld és az ember. A négy művészet: a költészet, a könyvek, a szertartások és a zene. Négy hagyományos foglalkozás van: tudós, kézműves földműves, kereskedő. A tudósoknak négy kincse: tus, papír, ecset és dörzskő. Az ember négy testrészből áll: a kezek, a lábak, a fej és a törzs. Négy égtáj van (nem sorolom el), négy évszak, négy kiterjedés (dimenzió), négy alapelem: levegő, tűz, víz, föld. (Egyesek szerint létezik, un. éter is, de mivel ez maga a tér, a teret pedig betölti a levegő; az étert bátran sorolhatjuk a levegőhöz.). A négy elem közül mindegyikben a négy őstulajdonság – meleg, száraz, hideg és nedves – nyilvánul meg párosával. Négy látható bolygó van, a páros és páratlan szerveink összege negyvennégy, négy évig tart egy pol. kurzus, négy pártnak négy pártelnöke van. A Fidelióban kétszer négy ember énekel, négy éves a világ legfiatalabb sofőrje, vendéglő van a Négy vicces Hullamosóhoz, az embernek kettő az autónak négy kereke van, négy a muskétás, egy pókerpartihoz négy ember kell (Nem beszélve arról, hogy a kártyaszínből is négy van.), nekem négy feleségem volt, összesen négy gyerekkel. Négy folyó van: Duna, Tisza, Dráva, Száva, törjön ki a lábad szára. De sorolhatnám napestig, egészen olyan abszurdumokig, hogy ha az óra megáll, akkor vagy négy előtt, vagy négy után áll meg, hogy mást már ne is mondjak.

*

(nem hagyta abba) A torreádor, miután kivégezte a bikát, nem hagyta abba; a saját kardjába dőlt, ledöfte magát, majd nyomban hozzá is látott önmaga feltrancsírozásához. A testrészeit, az iszamós húsdarabokat azzal az utánozhatatlan eleganciával dobálta a lelátókra, ami csak a Cali-beli torerók sajátja. Hullt, csak hullt a toreróhús; a felajzott szenyórák és szenyóriták csak úgy kapkodták, és mondák: OLE! (olé), és mondák: Ay qué torero! (Micsoda torreádor!). S már belepte a lelátót mindenfele a torreádor sok-sok testrésze, mint ha a vakító fehér-kék spanyol égből hulltak volna vérvörös bazsarózsák; és lassan elfogyott a torreádor; nem volt már semmi ott, csak a bika mozdulatlan, fekete tömege és a matador lelke imbolygott bizonytalanul és árván, mintha csak azt kérdezte volna, velem most akkor mi legyen.
Hál’ istennek nem csupálta, sebzette, suvickolta sokáig a külvilág szele-fénye, mert feltalálta magát, és zsupsz! belecuppantotta magát a bika tetemébe!
Persze ezt már nem látta a lelátók tarka népe; nem is láthatta, hiszen annyira lefoglalta őket a – hús!

*

(reklám) Kedves Mártikám! Tudod mennyire szeretek úszni, hogyne tudnád, hisz’ láttad a múltkor azt a fotót, ami még versenyúszó koromban készült. Azt is tudod, hogy nem álltam le, még ma is lejárok rendszeresen edzegetni, ezért hál’istennek soha nem fájt a hátam; hátizmaim, mondhatni acélból vannak, és mint abroncsok tartják szilárdan gerincemet. Ezért is lepődtem meg, amikor felhívott az a lüke reklámfilmrendező, hogy velem szeretné megcsinálni a valami alavé vagy alové nevű pilula reklámfilmjét, ami akár huszonnégy óráig is csillapítja a hátfájást. A marhája! De azért jó volt, mert pont annyi gázsit kaptam érte, amennyi a fél éves uszodabérletem. Én hülye már majdnem megköszöntem nekik, amikor fülembe jutott, hogy Te ajánlottál be, úgyhogy nem is nekik, hanem Neked tartozom hálával Mártikám…

*

(fej-fóbia) A fülek betegsége. Némely fül annyira irtózik, undorodik a gazdájától, a fejtől, hogy legszívesebben leválna. Persze a bot (árboc?) ebben megakadályozza. Ekkor a fülek kifeszülnek, mint két vitorla. Ilyenkor beszélünk elálló fülről. Terápia: először is, ha tehetjük, ne szüljünk gyereket elálló fülű apától. De ha már mégis megesett a nagy eset, a csecsemőt az első napokban, hetekben forgassuk egyik oldaláról a másikra; fektessük hol a bal, hol a jobb fülére. Ha mindezek után mégis problémánk lenne a fülünkkel, forduljunk tanácsért Vincent VanGogh mesterhez, aki nagy szakértő fültémában.

















Az írás tulajdonosa: Fullextra.hu
http://www.fullextra.hu

Az írás webcíme:
http://www.fullextra.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=796