"Szegény Attila ..."
Dátum: Március 31, csütörtök, 17:45:59 Téma: Életünk napjaink
|
Egy régi, régi emlék...
|
Felicia néni, a magyartanárunk rajongott a költészetért.
Ha visszagondolok a gimnáziumi irodalom órákra, azt hiszem, hogy jóval többet kaptunk a kötelező anyagnál, mert egész évben egyetlen nyelvtanóránk sem volt, helyette verseket hallgattunk. Senki nem ellenőrizte, betartja-e a hivatalos tantervi utasítást és ő annyit foglalkozott az irodalmi anyaggal, amennyit jónak látott. József Attila a kedvencei közé tartozott. Olyan melegséggel ejtette ki még a nevét is, mintha a testvére lett volna, egy testvér, aki sokat szenvedett és fiatalon meghalt… Akkor hallottam először:
„Nincsen apám, se anyám,
se istenem, se hazám,
se bölcsőm, se szemfedőm,
se csókom, se szeretőm.”
Talán az is hozzájárult az órákon kialakult családias érzéshez, hogy ritkán említette teljes nevével a költőt, egyszerűen Attila volt számára, vagy inkább egy állandó jelzővel összekapcsolva: „szegény Attila.”
„Nem emel föl már senki sem,
belenehezültem a sárba.
Fogadj fiadnak istenem,
hogy ne legyek kegyetlen árva.”
A tanárnő nem szavalt, csak felolvasott, olyan egyszerűen, mintha újságot olvasna, és mégis megéreztük ebből a csendes, szinte érzelemmentes hangból a rajongást.
Mindannyian beszereztük az olcsó, diákkönyvtárba való, József Attila összest és egymásnak mutogattuk a kincseket: ki mit fedezett fel.
„Kár volna magamat eladnom
célért, eszméért, okért, hitért,
hogy magyarázzam az eget másoknak.
Eladni magamat, semmiért.”
Megtanultunk egy-egy verset a saját örömünkre, nem a tanárnő parancsára, hiszen ő nem is tudott róla. Ma sem kell fellapoznom a könyvet, hogy leírjam:
„Drága barátaim, kik gondoltok még a bolonddal,
néktek írok most innen a tűzhely oldala mellől,
ahová húzódtam melegedni s emlékezni reátok”
A régi fűzött verseskönyv darabokra hullott, aztán elveszett. Van helyette szebb, jobb, de ha olvasom a verseket, a régi diákkori élmény jár át:.. szegény Attila…
|
|