Fullextra.hu - József Attila, ahogy én szeretem

"Úgy ugrottál gyorsan a napra közénk, fiu, téged mint te a lágy levegőt, kívánt édesanyád."
(József Attila - Epigramma)

Több hete hordozok magammal egy 1965-ben kiadott József Attila kötetet, amelyben, mint egy sűrű erdő fái, úgy sorjáznak a lapok töveiben a kis papírcsíkok, verscímekkel. Van közöttük olyan, amit jó huszonöt évvel ezelőtt helyeztem el, megjelölve a nekem tetsző írásokat. Alig van köztük „hivatalos” József Attila vers. Eszembe jutott, hogy József Attila egy évben halt meg édesapjával, Josifu Aronnal, 1937-ben, ami – ugyan nem értek a számmisztikához - érdekes számjegy, mivel az első kettő, ill. utolsó kettő tagja is kiadja a tizet, együtt meg a huszat. Szintén halálának évében XI. Pius pápa „Emésztő gonddal” c. enciklikájában keményen bírálja az olasz, és a német fasiszta rendszert. Az év áprilisában gyorsasági rekordot állít fel, és ezzel másodszor is elnyeri a kék szalagot a Normandia francia gőzös, az Atlanti óceán átszelése közben. Annak a bérháznak a képe is előttem van, ahol anyám lakik már több, mint negyven éve, és a kapualjban kőbe van rakva az építés dátuma, 1905. Próbáltam felidézni iskolás tanulmányaimat, de csak az akkori politika irányvonalát jellemző proletár költő képe van előttem. Miért is írok József Attiláról? Először is abban bízom, hogy 2005. egy másik József Attilát is be fog bemutatni, és elsősorban azoknak, akik őt még nem ismerik, vagy ismerik ugyan, de, csak a hivatalosra szavalt versekből! Másodszor pedig azért, mert közel az ötvenhez már elmondhatom, megtaláltam az én József Attilámat, aki számomra nem proletárköltő, nem szociálfasiszta (ahogy 1931-ben a moszkvai Sarló és Kalapács bélyegzi), hanem egy érzékeny, szelídségét is kikiabálós, önmagát mindig magányosnak érző ember. A kötet vége felé találhatóak azok a töredékek, részletek, sorok, amikből nekem leginkább megmutatkozik az igazi József Attila.
Ilyen kis töredék a következő is:

Száz éjszakán
ezer magány
millió fájdalommal
szelt át meg át
az éjszakát
Köröskörül
vastőrökül
voltak lelkembe törve
A csillagok
és vérszagok
virágoztak az űrbe.

Tizenhét évesen már minden versformát biztosan kezel. Szegeden jelenik meg – Juhász Gyula segítségével – első kötete, A Szépség koldusa. Eszembe jutott az is, hogy szeretném azt a tengert nézni, azt a szelet érezni, ami 1925-ben őt fogadta abban a francia kis halászfaluban, ahol a nyarat töltötte. Bevillan Flóra neve is, akibe halálának évében lesz szerelmes, de sejtem, hogy Szántó Judit nevével csak azok találkoztak, akik az átlagembernél többet foglalkoztak József Attilával, pedig ő 1930-tól, közel hat évig volt a költő élettársa. Vagy Gyömrői Edit neve vajon kinek mond valamit, pedig, ha lehetett emberi mivoltához igazán közel valaki, az Gyömrői Edit volt, 1935-től pszichoanalitikus kezelője, akibe a pszichózis szélén bizonytalankodó József Attila csökkenő valóságérzetében elhatalmasodva beleszeret. Ebből a korszakából való „ Nagyon fáj” című versében, amely az utolsó, 1936-ban megjelent, hasonló című kötete volt, így fogalmaz :

Kivűl-belől
Leselkedő halál elől
(mint lukba megriadt egérke)

amíg hevülsz,
az asszonyhoz úgy menekülsz,
hogy óvjon karja, öle, térde.

Emberi elhagyatottságának, a „semmi szélén” állapotára talán legjellemzőbben fejezi ki magát egy másik helyen eképpen:

Nincs közöm senkihez, szavam szálló penész
Vagyok, mint a hideg, világos és nehéz.

Nem akarván valami kéretlen műelemző, vagy éppen esetlen irodalmártörténész szerepébe tetszelegni, csak megmutatni a költő másik, talán ismeretlenebb arcát, nem állom meg, hogy ne idézzek tőle néhány olyan sort, amit oly sokszor érzünk talán mi is, amatőr írók, hiszen egy vers születése mindig valami felfokozott érzelmi állapot megjelenítése szavakban, amelyek épp oly fájdalmasak, mint örömteliek is lehetnek, de igazán csak annak átélője, az alkotó érezheti azt. Így meglehet, amit az olvasó örömnek vél, az bizony keserves fájdalom.

Amikor verset ír az ember,
mindig más volna jó,
a szárazföld helyett a tenger,
kocsi helyett hajó.

Amikor verset ír az ember,
nem írni volna jó.

Életének utolsó heteit Balatonszárszón tölti, az egykori Horváth panzió épületében, ami emlékmúzeummá lett. Az utca ma az ő nevét viseli. Látható itt íróasztala a pályatársak fényképe előtt, és rideg tényként, egyik ujjánál szakadt inge, amit 1937. december 3-án viselt, amikor jött a tehervonat.
2005. József Attila emlékév. Bizonyára lesznek ünnepi megemlékezések, koszorúzások, méltatják a rá emlékezők, lesznek előadóestek, és lesz egy Eszmélet c. vándorkiállítás is, amely a mai kor technikáját felvonultatva, multimédiás eszközökkel mutatja meg József Attila költészetét, életútját.
A kiállítás eljut az UNESCO székházba is, Párizsba, március folyamán. Párizsba, ahol ő is járt és tanult, talán szerelmes is volt, talán szeretve is érezte magát, talán magányos volt ott is. A kiállítás Makón is látható lesz, ahol 1920-ban a Demke-internátusban tanult. Szeged is sorra kerül. Ugyan ki ne emlékeznék Horger professzor nevére, aki eltanácsolta a magyar költészet egyik legelesettebben szeretetért kolduló napszámosát! Két romániai helyszín után Székesfehérvárott látogatható az anyag szeptember 9-től, majd Bécs a helyszín, a Collegium Hungaricum októberben és novemberben, hogy végül Miskolcon zárja az évet.
József Attila költő volt, és műfordító. A hozzáértők nagyra tartják Villon adaptációit. József Attila szűkölködött, éhezett és fázott. Nemes gondolkodását nekem leginkább önéletrajzának azon része példázza, amikor leírja, hogy egy időben a Mauthner-féle magánbankházban dolgozott, ahol a többiek örökös céltáblája volt megjelent versei miatt, ifjúkori bolondériának tartván, hiszen – idézve őt – „Ilyen idős koromban én is írtam verseket”, – mondogatta mindegyikük, és itt következik egy mondat, ami a bölcsességet, az emberi értékek becsületét, védelmét példázza, óhajtja József Attilánál: „A bankház később megbukott.” Ott, ahol nincs elegendő illem, a másik ember megbecsülése, az értékek, a másság tisztelete, az elbukik, megsemmisül, része nem lehet a világnak!
Befejezésül négy sor tőle:

Átizzadt fekvőhelyeden
fölülve, halkan, betegen
- emlékszel? - azt mondtad nekem,
hogy ne hozzak virágot.

Nem virág kell kórházi ágyra, hamis ünnepekre, a sírokra, hanem igaz szó és szeretet a hétköznapokra. Bennem így van jelen József Attila.