Fullextra.hu - Májusfák

Szeretem a vonaton alvó nőket.
Egy-egy cicomázatlan májusfa mind.

Bordó nadrágkosztümben ül az ablak mellett, haja egybefogva, fekete, vastag keretes szemüvege kicsit lecsúszva. Nézem a kézfejét. Vékony, fehér bőr, cikázó erek, hanyagul lemosott körömlakk nyomai. Elképzelem, ahogy még friss teát, gyógyszert tesz az éjjeli szekrényre a távirányító mellé, mielőtt elindul, meg egy rövid levelet, hogy siet haza! Pedig lenne dolga. Úgy bemenne a belvárosba egy kicsit, venne fagylaltot is, bámulná a kirakatok tömegét. Üvegárnyak egy képzelt városban. Jó volna egy derék férfit is találni! Estére megfőzni neki, érezni a cigaretta ízét, amikor csókot ad, testéhez igazodni az ágyban. Belefáradt az anyjába. Ötödik éve, hogy ágybanfekvő, harmadik, hogy pelenkázni is kell. Keze kifehéredett a fertőtlenítőtől, hajában lassan őszül az idő.

Kerek hasához fogja a fekete táskát, szemöldökét összehúzva szendereg. Tegnap nagy nap volt. Eljött a fia, hozta a kisunokát. A feleség nem jött. Válófélben vannak, vagy csak nem beszélnek? Kora reggel már bekeverte a tésztát, kiszaladt a boltba, vett abból a sötét cukros italból, amit annyira szeret a kisfiú, meg egy üveg sört a fiának. Sohasem iszik többet. Legénykorában sem ivott. Nem is bírta. Nem úgy az apja, a valamikori fogatos. Milyen szép ember is volt! Lakodalmakkor ő vitte mindig a menyasszonyt. Úgy felpántlikázta a lovakat, hogy nem volt annak párja még a környéken sem. Rátarti, nagyhangú embernek tartották amúgy, de a falu igazságos, elismeri a tisztességet, és megszólja a hamisat. A falusi bálon nem is gondolt rá, hogy pont ő kell neki, a Sántáék Rozija. Nem volt ő se szép, se csúnya, csak, mint búzaszál a többi között. Valamiért az a fekete Mihály csak kinézte magának. Aratás után aztán megtartották a lagzit is. Saját maga hajtotta akkor is a lovakat, felállt a bakon, annyira vitte a vére! Halála is a ló lett, meg a szekér. Viharban jött hazafelé a szántóról, a lovak megijedve a villámlástól meg beborították az árokba. Két éve voltak csak házasok. Nem ment férjhez újra. Fia inkább az ő természetét örökölte. Csendes, nyugodt természetű volt. Lehet ez a hibája is. A kisunoka már igazi csibész, megkergette még az öreg Betyár kutyát is, aztán megcibálta a kiskacsák pihéit. Búcsúzáskor megcsókolta az arcát, és azt mondta kis nyafogással: - Szejetlek nagymama. A fia miatt aggódik nagyon. Bárcsak tudna segíteni!

Gondosan lefésült, szalaggal leszorított szőke haj. Fehér, kötött kardigán van rajta, olyasmi, amit több héten át készítenek egy divatlapból kiszedett minta alapján. Rá-rábólint a vonat mozgására, szája kicsit nyitva, lassan egy nyálcsepp jelenik meg a szegletében. Mézes álma lehet. Mellette a nyitott táskából, könyvek gerincei emelkednek ki. Csupa közgazdasági tankönyv. Apja akarta, hogy tanuljon. Neki nem adatott meg, hiszen elemi után szakmát kellett tanulnia, mivel nagy volt a család. Hatan voltak testvérek. Egy ágyban hárman aludtak, egymástól megörökölt ruhákban jártak, egymásért verekedtek a templom mögötti dombokon, az akácok között, ahová ma már szánkázni járnak a gyerekek. A fákat elvitte a szegénység hidege. Huszonkettő évesen leszerelt, és lakatosként kezdett dolgozni egy gépgyárban. Sokat dolgozott, haza is adott, maszekolt. Nem volt ünnepe, vasárnapja. Harmincévesen még nem volt senkije, pedig lett volna jelentkező nem is kevés. Vett egy alig használt Zsigulit, kiváltotta az ipart, nyaranta kiment Jugóba, onnan farmereket hozott be, amit duplájáért vett át tőle egy pesti ruhás. A feleségét, a lány anyját is ott ismerte meg. Ő volt a tulajdonos egyetlen gyermeke. A lánynak megtetszett a tömött bajszú, határozott férfi, és neki sem volt közömbös a kicsit gömbölyded, kemény hangon beszélő, nálánál tíz évvel fiatalabb lány. Nászajándékként aztán kaptak egy boltot a belvárosban, meg egy telket, az akkor még szinte lakatlan peremvárosban. Jól ment az üzlet, építkeztek, késő estig dolgoztak. A férfi elmúlt már negyven, mire megszületett a lányuk. Abban biztosak voltak, hogy taníttatják, amíg diplomát nem szerez, meg legalább két nyelvvizsgát. A lány szófogadó, és csendes. Szórakozni nem jár, sokat tanul, esténként a számítógép előtt ül, és szomorú, szerelmes történeteket ír, aztán sír egy kicsit, és ujjaival a szájában alszik el.

Szeretem a vonaton alvó nőket. Csendes források, parázsló tüzek, kedves, elhagyott játékok. Cicomázatlan májusfák egy örök tavaszra.