Fullextra.hu - Ünnepeljünk, ha lehet

Mindenütt ünnepelnek, amivel nincs is semmi bajom, bár az egyik ünnep furcsább, mint a másik.

Kievben, ugye most lesz az Euróvizíós Dalfesztivál, sok turistára számítanak, s a dalok mellé a Narancs Forradalom hangulatát is igyekszenek felidézni. Újra felállítják a protestálók sátrait, lehetőséget adva minden idelátogató turistának, hogy néhány percre beleélhesse magát a tüntető forradalmárok szerepébe. Minden kockázat nélkül. Azaz, néhány forintnak megfelelő összeget mégiscsak reszkírozni kell, hiszen a sátrakhoz belépődíj is tartozik. És persze lehet vásárolni majd egy, Jusenkó elnök aláírásával ellátott-hitelesített okmányt is, mely szerint az illető turista a forradalom veteránja.
Jut eszembe, nálunk is lehetne valami hasonlót csinálni, pusztán csak egy T-34-es tankot kell felállítani a Corvin közben, ahol a turisták pár forintért csináltathatnának fotókat magukról, mint a forradalom aktív - bár kicsit kései résztvevői. Netán még egy akasztófát is fel lehet állítani. A merész vállalkozók - úgyszintén néhány forintért (eurót is el lehet fogadni!) - bedughatnák fejüket a hurokba két-három percig, s így talán átélhetnék milyen érzés bitófa alatt állni. A bevétel pedig javíthatna az állam költségvetési mérlegén. Meg aztán így a veteránok száma is szaporodna.
S ha már veteránokról beszélünk, meg kell említsem, hogy a napokban ünnepelték Moszkvában - meg másutt is - a második világháború befejezésének hatvanadik évfordulóját nagy cécóval, illusztris vendégsereggel, s ez alkalmat adott a régi ellenségek összeölelkezésére is. Végre elástuk a csatabárdot.
Nálunk ezt az ünnepet egy kissé beárnyékolja, hogy még mindig sokan vitatkoznak afölött, vajon felszabadulás volt e nekünk a háború vége, vagy pedig… Kiegyezhetnénk abban, hogy véget ért a háború, csöbörből vödörbe estünk, s vita helyett örüljünk, hogy végre kint vagyunk a szárazon. Csak nehogy úgy járjunk, mint a partra vetett hal.
De akadnak más ünnepek is, mint például a mexikói Otumba nevű városkában, ahol évrol évre megrendezik az immár hagyományossá vált Szamárfesztivált, amelyre - szerintem - nagyon sok politikust is be lehetne nevezni, annál is inkább, mert a győztesnek megszavazott szamarat ötszázötven dolláros díjban részesítik. Vagyis az első helyre felkapaszkodott szamár jóval több pénzt kapna, mint amennyit jelenleg az állam juttat nekik az adófizetők pénzéből.
Mert hogy sok politikus nem érdemel többet, arra nagyon jó példa a brazíliai Esperantantina polgármestere, Felipe Santoria, aki május 9-ét az orgazmus napjának deklarálta. (Persze ehhez tudni kell, hogy Brazília csak távoli szemlélője volt a második világháborúnak, s ezért jobb híján nem tudnak mást ünnepelni e napon). Állítólag a deklarációra azért volt szükség, hogy javítsák, megerősítsék a házaspárok kapcsolatát. A városi tanács ennek megfelelően törvénybe iktatta és hivatalossá tette az orgazmus napját.
Nagyon szép.
Szinte hallom a polgármester urat, amint felesége panaszára eképp válaszol: “Nem baj szívem, ha most nem élvezted, majd jövöre, ugyanitt, ugyanebben az időben.” Ünnepelni minden évben kell valamit. Nem tudom, hogy a polgármester úr hallotta-e felesége válaszát. “Igen drágám, jövőre ugyanitt, ugyanebben az időben… csak mással.”

Bányai Tamás

Ünnepeljünk, ha lehet