Fullextra.hu - Ajándékeste Hoboval

Múlt héten szólt a barátnőm, hogy menjek vele színházba, mert a kollégái által előre megvásárolt jegyek közül egy megmaradt. Hobo fog József Attila verseket előadni.

Persze azonnal igent mondtam, és nagyon jól tettem, ez egy nagy élmény volt számomra. A feszült figyelemben még azt is elfelejtettem, hogy begörcsölt a lábam!

Valahol az elején és a végén is volt egy-egy vers, amit egyáltalán nem ismertem. Ettől aztán megállapítottam, hogy még vannak felfedeznivaló fehér foltok a JA kötetemben.
Már hallottam néhány művész és nem művész (pl. saját) hangján a Nagyon fáj-t, de ennyire szokatlan, újszerű, de talán éppen ezért megrendítő előadásban eddig még soha. Az Óda gyönyörű volt – a Mellékdalt énekelte. Elég sok verset dalban mondott el, hol halkabban, hol hangosabban. Van ereje a hangjának!

A végén a Drága barátaim kezdetű verset mondta - amit József Attila, talán igaziból is az utolsók között írt meg – majd meghajolt és vége volt az előadásnak.

Felkapcsolták a villanyokat, de mi továbbra is tapsoltunk. Aztán visszajött és elmondta, hogy ő kérte a villany felkapcsolását – látni szeretett volna bennünket. Jó sokan voltunk. Lejött a széksorok elé, és már nem, mint művész, hanem csak, mint egy ember állt ott, s beszélt hozzánk.

Elmondta, hogy január 7-e óta járja az országot, de a hazánkon kívüli magyar területeket is ezzel a műsorral, s ez volt a 91. előadása. Beszélt József Attiláról, hogy milyen jó nekünk magyaroknak, mert volt egy ilyen nagy költőnk. Szinte minden verse ma is élő. Az előadott, s társadalmi kérdéseket feszegető írásai közül is jó néhány – a politikai színezete ellenére – beilleszthető a mai magyar közélet valóságába (sajnos).
Később rátért a ma élő írókra, költőkre, s művészekre, valamint a mi (a hallgatók, nézelődők, szemlélődők) felelősségére, mert ha nincs, akinek fessen a festő, írjon az író, s előadjon az előadóművész, elenyészik a művészet, s a kultúra elsekélyesedik. Igaza van!

Már befejezte volna (néhányan már autogramra várakoztak), de a Művelődési Ház igazgatója megkérte, hogy még várjon egy kicsit, mert valami meglepetést hoz be azonnal. Így elmondott még egy verset, s végül az igazgató is megérkezett egy erre az alkalomra készített dísztárggyal, majd megköszönte Földes GYÖRGY művész úrnak az előadást. Amikor a név elhangzott, a terem, ami szinte teljesen tele volt, hangosan elkezdett vihorászni – kicsit még meg is sajnáltam az igazgatót (de nem nagyon).

Mindez történt 2005. június 7-én Salgótarjánban a József Attila Művelődési Központban (amit a városiak Józsinak becéznek).

Nagyon jó estém volt!