Látod, most nem félek én,
pedig a szomorúság
ajtóm kilincsét csendben lenyomta:
álmom százezer álomból egy csupán,
tőlem valaki most ellopta...
Egy napon mikor nem is hinnéd,
talán egy szerdán?
azt hiszem elszököm innét,
futok hozzád,ott leszek ne félj,
ablaknál álló meghitt asztalnál
ebédelek veled ízes pecsenyét
zamata óarany emléket idéz -
és nézd csak, ekkor hirtelen
egy röpke zaj szívemből elindul feléd.
A szőke fény a szobát beragyogja,
szemünkre lágyan, finoman
szűrődik majd az éjszaka,
lelkedet lázas életemre fonja -
mondd, ugye tudod,hogy
terhem édes, mit viselek naponta?
Tudom én, hogy létünk esendő,
minden csak arra jó, hogy lássuk
mily kevés az idő, nem elegendő...
míg hallgatózol szívemen édes titokra,
a cseresznyefa-ágról lecsöppen illata.

Budapest,2004.április 10.