bogumil
A széparcú, tizenéves kiskamasz, tarka kölyökmacskát szorongatva álldogált a lépcsőházi kisbolt ajtaja mellett. Sorra kérdezgette a boltból ki és besietőket, akik mind lerázták, szóba sem álltak vele.
Engemet is megkérdezett.
–Bácsi, nem akar venni egy kiscicát, olcsón adnám? – egy pillanatra megálltam, megsimogattam a kis kölyökmacskát és így szóltam a gyerekhez.
–Nézd, én agglegény vagyok, egyedül élek, nincs se kutyám, se macskám– tulajdonképpen megvehetném tőled, de ki ad neki enni, ha elutazom?– a kisfiú felcsillanó szemmel, a jó üzlet reményében a kezembe nyomta a macskát és így szólt.
–Ötszáz Forintért a tiéd! Ha meg elutazol szólj csak nekem, majd én vigyázok rá, arra az időre visszaveszem!
–Jó, rendben van, tegyük fel, hogy megveszem tőled a cicát. Mire kell neked az a pénz, amit adok érte? – a kisfiú, rámnézett. Nagy, csodálkozó dióbarna szemeiben végtelen tisztaság tükröződött. Kissé gondolkodott a válaszon, majd megszólalt.
–Add ide a pénzt, üljünk le ide a padra és elmesélem!
–Tessék–nyomtam a kezébe az ötszázast. Gyere, mesélj, addig, míg magamhoz szoktatom a macsekot.–mondtam és a közeli padra ültünk. Én ölembe vettem, simogattam az iromba kis jószágot, Józsika pedig mesélni kezdett.
–Tudod bácsi ez a kiscica az egyetlen tulajdonom, amit pénzzé tehetek. Nem szívesen válok meg tőle. Úgy találtam picike korában, a pincében. Valaki kidobta, vagy elhagyta az anyukája. Hazavittem, felneveltem. Nagyon megszerettük egymást, de a barátomat még jobban szeretem. Szeretnék venni neki valami csekélységet a névnapjára. Tudod ő a legerősebb az osztályban. Mindenkitől megvéd. Mivel tudják, hogy a barátom nem mernek bántani a nálam erősebbek. Cserébe én pedig megoldom a matek házifeladatait,mert ő gyenge matekból. Közben el is magyarázom neki a megoldást. Egy padban ülünk a napköziben.
–Értem, tehát szükségetek van egymásra.
–Igen, mert a barátomat még a cicámnál is jobban szeretem. Kell az embernek egy barát, akinek kiöntheti a szívét, öszintén megtárgyalhatja vele a gondjait. Elmondhatja neki a bánatát.
–De, hiszen vannak szüleid, talán testvéreid is, nem azokkal kellene először megosztanod a gondjaidat? Ők jobban megértenének, nem gondolod?– A kisfiú szemei bepárásodtak és mély sóhaj szakadt ki belőle.
–Hovagondolsz bácsi! Otthon pokol az életünk! Mindenki rohan. Semmiről nem hallani, csak a pénz, pénz, még több pénzt! Apa, biztosítási ügynök. Éjjel nappal járja az ügyfeleket, kit hogyan tudna rábeszélni egy biztosítási kötvényre. Anya varrónő egy varrodában. A kínai tulaj nem jelenti be őket. Éhbérért robotolnak napi 10 órát. Hazajön felpakolt cekkerekkel, s lerogyik a sezlonra. Végigvágja magát, rajta és mély álomba zuhan. Hétórakor felriad, lezuhanyozik, mert a munkahelyen fürödni sem lehet. Aztán nekiáll valamit kotyvasztani vacsorára.
–Félkilenc felé eszünk. Aztán fürdés, 10 ig. TV nézés, utána fekvés.
–Van testvéred?
–Két nővérem van. Nem foglalkoznak velem. Csak a kiscicával játszom, meg a TV-ében a Carton Network-öt nézem. Tulajdonképpen senkivel sem tudok szótváltani. Apa hazavergődik kilenc után, belapátolja a kaját, letusol, leül a TV elé egy üvegsörrel. Megiszogatja, majd elalszik a fotelban. Mi bemegyünk a szobánkba, lefeküdni. Ennyi.
–Meg sem kérdezi tőletek, mi volt az iskolában, van-e valami újság?
–Nem szól hozzánk. Levegő vagyunk számára.
–És az anyutok?
–Anyától sem lehet semmit kérdezni. –most nem érek rá marhaságokkal foglalkozni, hagyjatok, fáradt vagyok!– mondja és fel sem tekint a mosogatásból.
Apától félek, rettegek tőle. Kiszámíthatatlan. Sosem tudom eltalálni milyen kedve, van, hogy szóljak hozzá, hogy ne verjen meg. Gyűlöl.
–Miért?
–Azt szokta mondani, hogy nyámnyila, kis, korcs kölök vagyok. Sose lesz belőlem ember! Bezzeg ő, nem fél senkitől! Nem szorult belém semmi az ő erejéből. Azért ver el, hogy ezzel is agresszívabbá tegyen. Felpiszkál, kiprovokálja, hogy visszaüssek, akor aztán, ha megrugom, vagy megütöm, akkorát behúz, hogy kétmétert is repülök. A múltkor lerúgta a vesémet. Legutóbb pedig úgy gyomron öklözött, hogy vért hánytam… csak nevetett rajtam.
–Anyukás nem véd meg?
–Ha, pártomra áll ő is megkapja a magáét!
–És a nagylányok?
–Ők bemenekülnek a szobájukba, magukra zárják az ajtót.
–Nem lehetne valakinek szólni, hogy beszéljen vele? Esetleg a nagyszüleidnek?
–Volt már, hogy elpanaszkodtam nekik. Összeszidták, erre amint elmentek félholtra vert, mert beárultam.
–Iszik.
–Nem,– józan bolond–így mondja anyu, ha jó kedvében találja, és nem fél, hogy ezért megpofozza.
–A tanárodnak sem emlitetted,milyen sanyarú a sorsod otthon.
–Nem lehet. Apa a Szülői Munkaközösség Elnöke! Bent agyonra dicséri az ő okos fiát. Adja a mintaapát. Nagy a tekintélye… nem hinnének nekem. Most már érted, mit jelent nekem a barátom? Ő az apám, anyám, testvérem, lelki társam és védőangyalom. Akivel szót tudok váltani, megért. Ezért akarom meglepni valami csekélységgel.
–Nézd, én megértelek. Éppenzért, adok még neked ötszáz Forintot, hogy tisztességes ajándékot vegyél a barátodnak és visszaadom a cicádat is. Nem fosztalak meg tőle. Nekem eddig se hiányzot, ezután se fog hiányozni egy macska.– mondtam, és kezébe nyomtam a macskát és az újabb ötszázast. A kisfiú értetlenül rámmeredt. Hirtelen átölelte a nyakamat és megpuszilt.
–Kár, hogy nem te vagy az apám!– suttogta és hóna alá csapva a macskát nekiiramodott. Az út túloldaláról visszaintegetett és eltűnt a sarkon.
|
|
| |
|