| Küzdőtér |
|
|
|
 |
Ez az első novellám, amit kiadok a kezemből. Várom a véleményeket. |
George D. Peterson: Búcsúlevél
Kedves Anyu és Apu!
Valószínűleg nagyon meg fogtok döbbenni, amikor megtaláljátok a levelemet és először talán el se akarjátok majd hinni, amit leírtam. Azonban elég ha körülnéztek a lakásban és láthatjátok, minden egyes szó igaz. Ez legalább a huszadik nekifutás, amivel megkísérlem összeszedni mi is történt velem, de eddig még mindig belezavarodtam. Megpróbálom most még egyszer szép sorjában elmesélni hogyan is történt minden.
Valamelyik este felriadtam és képtelen voltam visszaaludni. Először azt hittem csak a szokásos nyári meleg miatt van. Bekapcsoltam hát a ventilátort és csak ekkor tűnt fel mi is volt olyan furcsa. Hiába laktunk egy két milliós városban egészen addig teljes néma csönd volt. Persze én is tudom, hogy ez nem nagy szám egy olyan világban, ahol tíz milliónál nagyobb lakosú városok is vannak, de még a külvárosban sem szokott néma csönd lenni. Odafordultam a barátnőmhöz, hogy felébresszem. Eleinte nem is tűnt furcsának, hogy annyit kell rángatnom. Sose volt egyszerű dolog felébreszteni. És ekkor vettem észre, hogy nem lélegzik. Teljesen elöntött a pánik, feltéptem a szoba ajtaját és rohantam hozzátok, hogy hívjátok a mentőket, amíg én segíteni próbálok, de titeket is hasonló állapotban találtalak. Első reakcióm a totális összeomlás volt. Azt hittem az egész családom meghalt és teljesen magamra maradtam. Talán egy fél napot is zokogtam, mire észrevettem, hogy más sem stimmel. Mikor végre tudtam ésszerűen gondolkodni fogtam a telefont és hívtam a mentőket. A vonal kicsöngött, de senki sem vette fel. Ekkor vettem csak észre mi a legnagyobb furcsaság. Nem akart reggel lenni. Ránéztem az órára és hosszú pillanatokig bámultam a mozdulatlan másodpercmutatót. Persze, hogy elsőre nem akartam elhinni, de hiába rohangáltam körbe a lakásban, minden óra ugyan olyan mozdulatlan volt.
Kint az utca teljesen üres volt, de a sarkon befordulva megláttam az első autót a piros lámpánál és előtte a mozdulatlanná merevedett gyalogost a zebrán. Első teljesen logikátlan gondolatom az volt, hogy mit keresnek ezek ilyen későn az utcán, csak utána fogtam föl amit látok.
Nem akarlak tovább untatni benneteket a részletekkel. Arról nem is beszélve, hogy csomó mindenről jobb, ha nem tudtok. Minden esetre úgy saccolom napokat töltöttem a környéken várva hátha történik valami. Egyre csak azon elmélkedtem mi történhetett. Minden mozdulatlan volt semmi sem működött. Azonban amikor végül rászántam magam és végre hozzá mertem érni valakihez, minden ellenállás nélkül odébb tudtam mozdítani. A gépekkel hasonlóan jártam. Semmi se működött, de ha hozzányúltam ugyan úgy reagált, mint máskor.
Sokat elmélkedtem mi történhetett velem, de képtelen voltam rájönni. Alapvetően kétféle variáció merült fel bennem. Egyszerűen egy természeti jelenség áldozatául estem vagy – és ez a mulatságosabb – valamiféle kisebb isten vagyok. Nem nagyszerű? Egy szerencsétlen majdnem mindenható aki sikeresen megállította az időt és most képtelen újra indítani. Bármelyik is igaz arra rá kellett jönnöm, hogy rám nem hat a jelenség. Már csak azért sem mert ugyan úgy meg kellett borotválkoznom, ha nem akartam vadembernek kinézni. Az idő engem igazolt. Körülöttem továbbra is mozdulatlan minden én viszont öregszem. Évekkel később végzetem csillagászati megfigyeléseket és meg kellett állapítanom, hogy az általunk ismert univerzumban minden mozdulatlan.
Túlságosan előre szaladtam. Ott tartottam, hogy néhány hetet töltöttem a városban, de láttam a dolog csak nem akar véget érni. Egy idő után egész jól szórakoztam, hiszen bármit tehettem nem kötött belém senki. Valamelyik nap elloptam egy elég komoly laptopot az egyik áruházból és elkezdtem naplót írni bele. Később még számtalan hasonló dolgot csináltam, elvégre ezek a gépek se bírják a végtelenségig és úgy tűnt onnantól, amint használatba vettem őket már rájuk is minden ugyan úgy hatott, mint annak előtte. Egyébként az a nagy halom papír, amit az asztalon találtok az összes eddig írt művem. Tegyétek meg nekem azt a szívességet, hogy megpróbáljátok kiadatni őket, vagy legalább adjátok oda egy profi írónak ötletforrásként.
Eleinte még számoltam az idő múlását, de elég hamar eluntam a dolgot. A napszakok nélkül úgyse volt sok értelme a dolognak.
Szóval néhány hét után eluntam magam és úgy döntöttem pozitívan fogom fel a dolgot. Gondolom ti is sejtitek, hogy nem volt egyszerű. Minden esetre nem tudtam ellenállni a kísértésnek, összeszedtem egy kis pénzt innen onnan és itt hagytam nektek a lakáson, hátha mégis történne valami. Utána fogtam magam és az öreg családi járgányt, amivel eddig közlekedtem lecseréltem egy dögös kis sportkocsira. Nincs mit szépíteni a dolgon: egyenesen az autókereskedés kirakatán hajtottam ki vele. Úgy gondoltam Washingtonban kezdek.
Mit nem adtam volna érte az évek során, ha megtanultam volna repülőt vezetni. Mennyi autózást és hajózást megspóroltam volna. Az igazsághoz persze hozzá tartozik, hogy a hajókkal se boldogultam volna, ha nem dermednek meg az óceánok is. El tudjátok képzelni milyen elképesztő látvány egy vízből kiugró delfin, ami egyszerűen nem esik vissza a vízbe, vagy milyen felfelé haladni egy tíz méteres hullámon, aminek a teteje már tajtékos és mégsem mozdul egy millimétert sem. Mielőtt félre értenétek szavaimat szeretném tisztázni, hogy a víz továbbra is folyékony maradt a számomra. Nem tudtam vízen járni vagy autózni, ha belegázoltam ugyan úgy elsüllyedtem mint bárki más.
Az egyik legfontosabb dolog, amit Washingtonban szereztem egy katonai GPS volt, mert a térképek böngészése is órákat vett el, az eltévedéseket is beleszámítva. Hogy a műholdak miért működtek meg ne kérdezzétek! Ha bekapcsoltam a tévét volt adás, csak a bemondók, filmek dermedtek meg az adott pillanatban.
Szabadon sétáltam a Fehérház és a Pentagon folyosóin, eleinte még poénból készítettem néhány felvételt egy digitális kamerával. Elvégre olyan izgalmas tiltott dolgokat lefilmezni. De egy idő után beláttam, hogy külön kamionnal kell járkálnom a memóriakártyák miatt, ha így folytatom. Helyette szépen körülnéztem a katonai és egyéb titkos állományokban. Volt bőven időm, előbb-utóbb minden jelszót megtaláltam kis gyűrött papírokra felírva vagy egyéb helyekre eldugva. Néhány év elteltével már csak beléptem egy szobába és rögtön tudtam hol érdemes keresgélni. Annyi titkos anyagot láttam, amiért bármelyik állam halálra ítélne. Higgyétek el még a legnagyobb szenteknek is van bőven titkolni valójuk.
Az adatok nagy részét feltettem az internetre. El se tudjátok képzelni hány hónapot töltöttem azzal, hogy minden dokumentumot elérhetővé tegyek, én pedig meg se tudom saccolni. Igyekeztem bebiztosítani a dolgot, nehogy azonnal letöröljenek mindent, amit észreveszik. Jóformán a világ összes szerverén ott vannak az iratok a netet figyelő gépeket pedig gondosan tönkre tettem. Azt akarom, hogy az emberek tudjanak a kormányok viselt dolgairól és a jövő-ben egy se lehessen képmutatóan felsőbbrendű a többivel. Remélem hetekig is eltart mire helyrehozzák a kárt.
Mivel a nálam lévő laptoppal mindig sikerült letöltenem az éppen szükséges adatokat, azt hiszem teljes sikerrel jártam ezen a téren. Érdemes lesz majd körül nézni a hálón. Az egész emberiséget nem tehetik el láb alól, mert akkor ki elől fognak titkolózni? Ember klónozás? Hol van az már. Éhezőket segítő segély szállítmányok? Papíron megjelenő propaganda. Terrorizmus elleni harc? Hát ez a slussz poén! A földön kívüliekről is van néhány érdekes akta! Majd nézzétek meg!
Nehogy azt higgyétek, hogy csak rosszat tettem, bár el kell ismernem nem egy cselekedetem erkölcsileg megkérdőjelezhető. Előfordulhat, hogy döntéseim se voltak mindig elég objektívek. Ti is tudjátok, hogy csak három nyelvet beszélek, illetve beszéltem úgy-ahogy annak idején. Ma már írásban jobban ismerem ezeket a nyelveket, mint bárki más, de beszélni lassan már a saját anyanyelvemen is elfelejtek. Korlátaim miatt csak az ilyen nyelveken írt dokumentumokból indulhattam ki. Szerencsére elég sok angol anyagot találtam a világ minden táján, úgyhogy azt hiszem az emberiség történetében nekem van a legátfogóbb képem a Földről.
Ismereteimet rendszereztem és neki kezdtem a nehezebb munkának. Csoportosítottam, sze-lektáltam és döntöttem. Természetesen az összes igazi tömegpusztító fegyvert tönkretettem a világon ilyen vagy olyan módszerekkel. Ezét jól jegyezzétek meg, bármit is hazudnak a tévé-ben a világon egyetlen ország vagy szervezet sem rendelkezik már atom bombával, vegyi vagy biológia fegyverekkel. De, nem elég elpusztítani a fegyvereket a tudást is el kell tűntetni. A dokumentációkat megsemmisíteni könnyű volt. Nincs már olyan számítógép a bolygón, amelyben a kardnál veszélyesebb fegyverekről találhatnátok adatokat. És nem kevés raktártűz is az én lelkemen szárad.
Ez volt a könnyebbik része. Utána következtek az emberek. Mit szépítsük sokukat félre kellett állítani. Több ezerre teszem azoknak az embereknek a számát akiket személyesen lőttem le a világ különböző pontjain. Vannak köztük politikusok, katonák és egyszerű tudósok is. Talán olyan is van köztük, aki azt se sejthette, hogy tudása veszélyes is lehet. De ha az államok úgy érzik, jogukban áll ölni önmaguk védelmében, nekem is jogom van az emberiség védelmében. Nem kivételeztem egyetlen nemzettel vagy országgal sem. Olyan igazságos voltam amilyen csak lehettem. Soha nem ártottam olyanoknak, akikben volt még egy szikrányi esély arra, hogy valaha is jót tehetnek. Ugyan akkor emiatt valószínűleg sok olyan embert megkíméltem, akik később még komoly bajt okoznak. Nem sajnáltam az időmet, akit lehette egyszerűen börtönbe zártam. Hozzányúltam a rendőrségi nyilvántartáshoz és írtam néhány dolgot a személyi lapjára (ezek többnyire igazak is voltak). Néhány száz évig nem fognak kijönni.
Nem azért, hogy saját magamat mentegessem, de leírok egy számomra emlékezetes esetet. Egy alkalommal például az egyik sikátorban találtam egy férfit, aki éppen le akart szúrni egy nőt. Megfogtam a jóember elcipeltem a legközelebbi rendőrségig, beraktam a fogdába és beírtam a lapjára, hogy gyilkosság miatt elitélt bűnöző, akit szökésben van. Utána intézkedtem, hogy valóban legyen háttere a dolognak. Higgyétek el, azt a nőt valóban megölte volna a sikátorban.
Ilyesmivel töltöttem az életemet. Miután már mindent elintéztem (egy emberöltőre volt hoz-zá szükség) hazajöttem. Nem állítom, hogy a magány nem változtatott meg. Lehet, hogy min-den amit tettem helytelen, de én így láttam jónak. A pénz amit eredetileg hoztam nektek visszavittem. Hosszú évek tapasztalatával a hátam mögött már nem volt szükség ilyen piti rablásra, hogy gondoskodjak rólatok. Elintéztem, hogy egy jelentősebb összeg kerüljön a számlátokra és néhány szép profitot hozó céget is a nevetekre írattam. (Elfejtettem leírni, hogy szabadidőmben gazdasági dolgokkal is foglalkoztam, de emiatt már nem írom újra levelemet. Legyen elég annyi, hogy ezen a téren is tettem valamit…). Az öreg csotrogány helyett van egy szép kocsi a garázsban, teljesen törvényesen a nevetekre íratva. Nyugodtan élvezzétek az életet, én már mindent elrendeztem. Utazzatok sokat, én már megtettem és tényleg gyönyörű dolgokat láttam. Annyit kérnék még, hogy vigyázzatok a barátnőmre és adjátok át neki a másik levelet, amit az asztalon hagytam. Abban csak neki írtam néhány személyes dolgot, bízzátok rá, hogy ebből mennyi árul el.
Én már megöregedtem. Fogalmam sincs hány éves lehetek, de ha a tükörbe nézek úgy saccolom egy hetven éves ember néz vissza rám.
Jut eszembe. Emlékeztek, hogy féltem mindig a fogorvostól? Most képzeljétek el milyen élmény volt, mikor először voltam kénytelen magam, minden szakképesítés nélkül kifúrni a fogamat. Hát volt egy két kellemetlen dolog, amiről jobb ha nem is beszélünk. Brr…
Az minden esetre egyértelmű, hogy nem vagyok halhatatlan. Talán jobb is így. Lehet, hogy a világ addig nem kerül vissza a normális kerékvágásba, amíg én élek. De nem panaszkodom. Kaptam egy csodálatos napot, hogy jobbá tegyem az emberiséget. Remélem büszkék lesztek rám.
Soha nem adtam fel a reményt! Belekapaszkodtam az utolsó szalmaszálba is. Tudjátok, hogy vannak olyan cégek, amelyek vállalják, hogy halála után lefagyasztják az embert és amint megtalálják a gyógymódot betegségére újra felébresztik. Ezeknél bárki elrakathatja ma-gát az utókornak. Befizettem egy utazásra és titeket is felvetettelek a listára. Ha akarjátok bármikor lemondhatjátok. Még bízom benne, hogy találkozhatunk valamikor. Lehet, hogy kicsit furcsa lesz, mert esetleg én leszek az idősebb, de ez már nem tud érdekelni. Persze lehet, hogy amint felkelek ismét megáll az idő, akkor kénytelen leszek végleg eltűnni. Előtte persze még lehet, hogy a jövőt is rendbe teszem! Csak azért írom ezt le, hogy ha esetleg később se találkoznánk, tudjátok mi történt és ne bánkódjatok. Élvezzétek ki az új életet is! Én messze elmegyek az egyik kórházba, ami a lehető legközelebb van az egyik céghez. Nem akarok kockáztatni. Szépen leülök az egyik ágyra és várok. Közben még interneten elintézek ezt azt, de már nem megyek sehová.
Ha holnap felkeltek és a tévé tele van megmagyarázhatatlan esetekkel, tudjátok, hogy az én művem. Minden híradó rejtélyesen ellopott autókról és hajókról, kiszáradt benzinkutakról és kirabolt áruházakról fog szólni. Előre fogadok, hogy az igazán komoly dolgok a háttérben maradnak. Inkább ne is törődjetek vele, majd az emberiség elintézi a maga ügyeit, ti csak érezzétek jól magatokat!
Sok szeretettel csókol egyetlen fiatok!
|
|
| |
|
| "Búcsúlevél" | Belépés/Regisztráció | 6 hozzászólás | Search Discussion |
|
| | Minden hozzászólás a beküldő tulajdona. Nem feltétlenül értünk egyet velük, és nem vállalhatunk felelősséget a hozzászólások tartalmáért. |
|
|
|
|
|
Re: Búcsúlevél (Pontok: 1)
ukume Ideje: Július 08, csütörtök, 07:24:20
(Adatok | Üzenet küldése) | | Az én szerény, hozzánemértő véleményem a következő: Eredeti ötlet, de túl sok gondolat. Ebben a novellában több novellányi anyag van összesűrítve. De nagyon olvasmányos végig! Kérem a következőt!!! |
Re: Búcsúlevél (Pontok: 1)
Bogika Ideje: Július 08, csütörtök, 09:24:15
(Adatok | Üzenet küldése) | | Szerintem kitűnő, amit írtál. |
]
|
|
|
|
|
Re: Búcsúlevél (Pontok: 1)
Audrey (audrey0417@freemail.hu) Ideje: Július 08, csütörtök, 10:16:03
(Adatok | Üzenet küldése) | | Jó, ahogyan írsz, elegáns, gördülékeny a stílusod. A sztori is tetszik, bár kicsit olyan Stephen Kinges, mindenesetre érdekes. Ami a gondom vele, hogy ehhez a témához a novella túl rövid műfaj. Talán mégsem levélformában kellene megírni. Írhatnál egy rövidebb terjedelmű regényt is akár, és akkor részletesebben beszámolhatnál a főhős világmentő akciójáról. Biztos sokakat érdekelnének azoknak a titkos aktáknak a tartalma. Meg aztán, hogy hogyan utazik, hogyan használja a különböző műszaki berendezéseket, milyen különleges dolgokat tud megfigyelni e "megfagyott " időpillanatban. Nem lenne könnyű dolgod, hogy következetes légy, és racionális. No meg a fizika törvényeit is kiválóan kell ismerned. Amúgy az ötlet jó lehetőségeket kínál egy izgalmas regény megírásához. |
|
|
|
|
|
Re: Búcsúlevél (Pontok: 1)
DaySleeper Ideje: Július 09, péntek, 09:19:48
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | szia! tetszett a novellád! :) szerintem is túl tömör, de élvezetes. egy-két.. logikai bukfenc van benne, 50 év alatt tutira éhenhaltál volna a sztori szerint és a laptopod is 'lemerevedett' volna.
de az ötlet nagyon jó! írjál sci-fi regényt a témáról! én biztos elolvasom. |
|
|
|
|
|
Re: Búcsúlevél (Pontok: 1)
bla (bla@gportál.hu) Ideje: Július 11, vasárnap, 11:58:19
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | Sajnos az ötlet nem eredeti, néhányan(Bogáti, Simek, stb.) megírták már: az idő megállását, lelassulását, a főszereplő teljes magányát. Logikai bukfencek vannak benne, amelyekért kár.
Többet érdemel a téma, ha komolyan gondolod! |
Re: Búcsúlevél (Pontok: 1)
DaySleeper Ideje: Július 14, szerda, 00:56:31
(Adatok | Üzenet küldése) | | tényleeg Bla.. most, hogy mondod: eszembe jutott, hogy Szentmihályi Szabó Péter 101 mini sci-fi gyűjteményében is van egy időlelassulós szösszenet! |
]
|
|
|
|
|
|
