Szerencsés pillanat
Dátum: Január 22, kedd, 17:19:15
Téma: Kezdő
Amikor az embernek gondjai vannak kihez tud fordulni?A barátaihoz. De ha éppen csorbát szenved bennük? Természetesen a szüleihez.
Édesanyámmal évek óta meg tudom beszélni a gondjaimat,legyen bármiről szó,ő megoldja. Történt egyszer,hogy rámtört a depresszió. Egész délután rosszul voltam. Ez egy folyamat része volt:
- Most akkor mi lesz kettőnkkel?- kérdeztem magamtól.
- Hogyan tovább? Szeretem, de annyi a gond körülöttünk,keveset tudunk találkozni és ez tönkretesz mindent. No és a barátnői...Mind körmüket reszelgető perzsamacskák...gyűlölöm őket. De...de őt nem. Nőnapon történt. Hány hónapja is?Ja igen:nyolc és fél. Hú,de sok idő,nem is gondoltam volna,hogy monogámiában kibírok ennyit,vagy hogy szerethetek ennyire valakit.Itt a válasz a kérdésemre!Ennyire szeretem!Tehát mellette kell maradnom. De...de mi van ha mégsem?Ennyi lenne ez a nyolc hónap? Lehet.De lehet,hogy nem...Óh Istenem,az a nyár,de szép volt,maga a tökély:napfény,szerelem,Ő...Bár ott lennék most is...De most november van. Gondolkodj! Tenned kell valamit! De mit?!Nem tudom,valamit!
Az ajtó hangos csattanással csukódott be. Cipők kopogása. Zacskócsörgés. A kabát és a kötött pulóver elhaló súrlódása.
- Csak nem...
- Atti!
- Itthon vagyok! - válaszoltam. Lerohantam a lépcsőn. Anya arcán egy pillanatig a szokásos "ez nem lehet igaz,most értem haza és már rohansz is le,hogy megedd a csokidat" arckifejezést láttam,de gyorsan mosolygásra váltott, látva kócos ábrázatomat.
- Anya,van valami...amiről beszélnünk kellene. Szóval,tudod,Zsófi,nagyon szeretem,de nem tudom...nem találkozunk eleget...szóval lehet,hogy abba szeretném hagyni ezt a kapcsolatot,mert így csak fájdalmat okozunk egymásnak.
- Zsófi is így gondolja? - kérdezte.
- Nem tudom, de látja rajtam,hogy rosszul vagyok mostanában...egyszerűen nem tudom,hogy mi van velem...Csak tudod,ez a nyolc hónap...nehéz elszakadni tőle...mert SZERETEM.
- Látod, ez a kulcsszó,szereted,és az,hogy nem tudsz elszakadni tőle,na,az ennek a folyománya. Figyelj,üljetek le,és beszéljétek meg ezt a dolgot. Biztos sikerül megoldást találni!
- Nem tudom...nem hiszem...ennyi lett voln ez a nyolc hónap?Egy szerencsés,boldog pillanat?
- Hát,jó hosszú pillanat,az biztos.
- Tudod anya, nyolc hónapja megváltozott minden. Előtte az álmaim voltak ilyenek,mint most a valós életem. És ez egy picit megijeszt. Nem csupán álmodom?
- Nem hiszem, de nem is a szerencsének köszönheted ezt az egészet, hanem magadnak. Olyan nincs,hogy szerencse,csak te magad vagy,és az álmaid!Attól függ minden,hogy hogyan cselekszel:ha szívósan,keményen küzdesz valakiért,vagy valamiért,akkor azt el is éred. Zsófiért is küzdöttél, nem?
- De. Három hónapon keresztül.
- Na látod. A választ a kérdésedre már meg is adtad. Valamilyen szinten ez tényleg álom,de olyan álom,amely beteljesült!Csak merj élni benne!
|
|