Fullextra.hu - Vándor

Szakadt cipőm talpa kopott,
Kesztyűs kezem lepkét fogott.
Rajtam lebeg foltos sálam,
Fázón remeg kezem, lábam.

Utam járom éjjel-nappal,
Fekszek holddal, kelek nappal.
Felhők népe az én zsoldom,
Csillagtenger hű paplanom.

Ösvény vezet bús utamon,
Kezemben még nem volt vagyon.
Étkem fáknak friss gyümölcse,
Szomjamat a patak hűtse.

Utam vezet a világon,
Pihenek a lombos fákon.
Erdőt, mezőt is bejárok,
Hegyre, völgyre rátalálok.

Falvat, várost átallmegyek,
Senki nem nyújt védő kezet.
Senki nem szánja a vándort,
Hinnem ebben mindig kár volt.

Megyek tovább, utam kétes,
Nem is hosszú, nem is véges.
Világon már átallvezet,
Bejártam én völgyet, s hegyet.

Láttam erdőt, s mezőt többet,
Átkeltem én patakmedret.
Városokat körbejártam,
Puha ágyban sosem háltam.

Kérdezném most, hová megyek,
Várnak-e még magas hegyek?
Keljek-e még dombon általl,
Legyek-e több új hazával?

Mit tegyek hát most, Jézusom?
Vándor vagyok, nem tagadom.
Szívem elhúz, hazám nincsen,
Szabadságom az én kincsem.

Megyek tovább, vándorolok,
Nem állít meg semmi legott.
De ha mégis majd megállok,
Csak egyetlen személyt várok.

Nagy kaszáját megcsodálom,
Csukjáját magamra rántom.
Csontos kezét karonfogva,
Leszek majd az útitársa.

S aznap, mikor vele megyek,
Könnyeznek a magas hegyek.
Búcsúzik majd messze, s távol,
Megállt hát az örök vándor.