Fullextra.hu - Fehér izzás

Július végére hatalmas dinnyék zöldelltek a ház mögött, szedték, szekérre rakták és bevitték a nánási piacra eladni.

Milyen jóízű a dinnye, a hajnal hűvösétől lehűlve, nagy szelet kenyérrel. A kenyeret anyja sütötte, a héja fényes barnapiros, ropogós, kicsit kesernyés, a bele könnyű, foszlós, hófehér.

Nem tudta hány óra lehet.
Arra emlékezett, hogy javában világos volt már, amikor elindultak, igazán nem volt fárasztó a gyaloglás, a sík vidék nem terhelte őket különösképpen.
Csak ez a pokoli, fehér ragyogás ne volna. Hunyorognia kellett, az állandó homlokráncolástól egy idő után megfájdult a feje. Egyre melegebb lett, a kincstári posztóköpeny alatt égett a háta. Megállt, visszanézett, de nem látta a többieket. Biztosan jól kilépett, és messze megelőzte a társait. Magasra nőtt, nem tehetett róla. Eleget köszörülték rajta a nyelvüket, hosszú lába miatt gólyának csúfolták.
Úgy lehetett, biztosan. Önkéntelenül megnyújtotta a lépteit, a társak lemaradtak.
Újra meg újra feltámadt a szél, de nem hozott enyhülést, szinte marta az arcát.
Megállt, nézett a háta mögé egy ideig, végül úgy határozott, leül és bevárja a csapatot. Letért az útról baloldalt, lassan leült, hátát egy nagyobb buckának vetette, most érezte csak, mennyire elfáradt. A fehér ragyogás kiszívta az erejét, lába helyén mintha fatuskó nőtt volna. Bakancsán át is érezte, milyen forró a föld. Szinte izzott a talpa.
Nézte a távolban a jegenyesort az út mellett, és hazagondolt. Hisz az a fasor éppen olyan, mintha otthon, a Nánásra vivő út mellett, a tanyájukhoz vezető, sáros szekérút két oldalán nőtt volna. Épp olyan minden, mint náluk, a hajdúsági faluban. Csak itt nincsenek eperfák az út mentén.
Megint hunyorgott, vakította a fehérség, könnyezni kezdett. Lehunyta a szemét, a tanyát látta, a gyepes udvart baloldalt a kúttal, vályúval, istállóval. Érezte a föld nyers illatát. Vajon az apja boldogult a dinnyepalántákkal? Minden esztendőben négy-ötszáz palántát ültettek. Aztán a palánták mellé üvegeket ástak el, azokba lámpabelet dugtak, azt levezettek a földbe, a palánták tövéhez. Akkor az üvegeket megtöltötték vízzel, az pedig szépen a zsenge gyökérhez szivárgott a kanócon át, így tartva nedvesen a talajt éjjel, nappal. Július végére hatalmas dinnyék zöldelltek a ház mögött, szedték, szekérre rakták és bevitték a nánási piacra eladni. Milyen jóízű a dinnye, a hajnal hűvösétől lehűlve, nagy szelet kenyérrel. A kenyeret anyja sütötte, a héja fényes barnapiros, ropogós, kicsit kesernyés, a bele könnyű, foszlós, hófehér.
Sütöttek-e húsvétkor töltött bárányt? Orrában érezte a rozmaring illatát. A falu népe kosarakkal a karján indul hétfő reggel a templom elé, ahol az atya szenteltvízbe mártott kicsiny zöld csokorral vet keresztet a kosarakban elé hordott húsvéti sonkára. Sonkaszentelés…
Milyen jó illatú, hűvös a templom. Látta maga előtt a Konrádék Klárijának szőke, fonott haját. Ha haza megy, kihirdettetik magukat, meglesz az esküvő.
Egyre jobban égett a háta, a talpa, az ülepe. Jöhetnének a többiek.
Nézte képzeletben a hatalmas tornyot, tetején a nagy aranyozott gömböt, rajta a kettős keresztet. A templomkert óriási ostorfáira gondolt, meg arra, milyen hűvös van alattuk nyáron, vasárnap délután. Sokat sétáltak ott Klárival.
Elálmosodott. Hanyatt dőlt, két kezét tarkója alá tette. Milyen forró a föld is, szinte égeti a kézfejét. Felnyitotta szemét, bámult fel, a magasba. Furcsa, szürkés színe van errefelé az égnek. Odahaza kék, mélykék, lassan oldalazó, habos felhőkkel. Este meg egészen tintaszínű.
Egyre álmosabb lett. Arra gondolt, nem baj, ha elalszik, a többiek felébresztik majd. Újra becsukta a szemét, az ostorfákra gondolt, a Görög iskola vörösre festett bádog tetejére. Lassan álomba szenderült.

…../87.52sz
Hadkieg.Pság.
Debrecen

Sajnálattal értesítem, hogy fiuk,

Á n g y á n Imre

1943. január 20.-án, az ellenséggel vívott hősies harcok során egységétől elszakadt és eltűnt.
Fájdalmukban osztozik a Kormányzó úr Őfőméltósága és minden magyar ember.

Értesítem továbbá, hogy amennyiben fiuk sorsáról, hollétéről a későbbiekben tudomást szerzek, azt haladéktalanul tudatom.

1943. február 19.

Haynal Dezső
százados
sk.

Molnár Péter